Rangos díjat kapott a Betegápoló Irgalmasrend pécsi házfőnöke. P. Morvay Imre (Pio atya) a Pécsi Ételládák Mozgalom elindításáért és működtetéséért kapta meg a Hajléktalanokért Közalapítvány elismerését.

Hajléktalan Emberért Díjat vehetett át P. Morvay Imre Pio atya A Hajléktalanokért Közalapítványt a Magyar Kormány alapította azzal a céllal, hogy szakmai iránymutatással, különböző nemzetközi és hazai források bevonásával segítse a hajléktalanok ellátásával foglalkozó szervezeteket. A Hajléktalan Emberért Díj átadásával a közalapítvány elismeri és megköszöni olyan emberek munkáját, önkéntes támogatását, akik hozzájárulnak a hajléktalan emberek sorsának javításához, és ezzel jó példát mutatnak.

Többek között ilyen díjat vehetett át 2006-ban Nagy Bandó András humorista a hajléktalan emberek képviseletéért, segítéséért a rendszerváltás időszakában végzett munkájáért, vagy 2009-ben Bálint György kertészmérnök a Tarnabodon letelepedett hajléktalan családok kiskerti gazdálkodásának segítéséért. 2010-ben az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Irodája, azaz Szabó Máté és munkatársai is megkapták a Hajléktalan Emberért Díjat: az iroda rendszeresen felhívta a figyelmet a hajléktalanokat sújtó problémákra és vizsgálta azokat. Idén Pio atya mellett még a Budapest Bike Maffia kapott elismerést, a hajléktalan és más szegény emberek étkeztetéséért végzett önkéntes munkáért.

P. Morvay Pio atya múlt héten vehette át a díjat Balatonföldváron a Hajléktalan-ellátás Országos Konferenciáján Lőrincz Norberttől, a Hajléktalanokért Közalapítvány elnökétől. Lőrincz Norbert megköszönte az atya példamutatását és azt, hogy továbbra is folyamatosan gondoskodik az ételládák működéséről, karbantartásáról, tisztításáról.

Hajléktalan Emberért Díjat vehetett át P. Morvay Imre Pio atya

Morvay Imre Pio atya Pécsett az Irgalmasok templomának plébánosa, és a Pécsi Ételládák Mozgalom elindítója. A pécsi Irgalmasrendi kórház Munkácsy utcai kerítésére „Enni adok – enni kapok" felirattal kihelyezett fémszekrénybe bárki bármikor tehet vagy vehet ki élelmiszert.

A Betegápoló Irgalmasrend pécsi házfőnöke a sok rászorulót látva gondolkodott el azon, hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni. Több helyen látta, hogy reklámszatyorban ételt akasztanak a kerítésekre, így jött az ötlet, hogy eső- és hóálló ládát helyez az irgalmasrendi kórház kerítésére.

Pio atya elmondta, hogy este és reggel is megnézi a ládát; ha kell, kitisztítja és feltölti kenyérrel és tartós élelmiszerrel. A házfőnök hozzátette: nap mint nap megköszönik a rászorulók, hogy gondol rájuk. Az atyát már több magyarországi településről is megkeresték, sőt egy osztrák jótékonysági naptárba is bekerült az ételláda fotója.

Kenyér majdnem mindig kerül bele, ünnepek idején süteményt, más finomságokat is tesznek az ételládába az emberek.

A kezdeményezés hírére az ország több pontjáról is megkeresték Pio atyát, mivel máshol is szeretnék átvenni a jó példát, hogy ilyen módon is segíthessék a hajléktalan, illetve a nehéz helyzetben lévő embereket, családokat.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek MKPK

partnerek MKPK