Szeptember 13-án újabb afrikai szenttel gyarapodott a katolikus egyház. Boldog Daswa Benedek élete ugyanakkor nem csak a dél-afrikaiak számára mutat példát. A 43 évesen megölt családapa a boszorkányság elutasítása miatt szenvedett vértanúságot.

Boldog Daswa Benedek (1946-1990)A Daswa szülők első gyermeke 1946-ban látta meg a napvilágot a Dél-afrikai Köztársaság északi részén. A törzsi neve, Tshimangadzo annyit tesz, mint valaki, aki csodálatos. Törzsének tagjai a zsidó szokásokat és rítusokat követték. Miután iskolába ment, a Samuel nevet használta, mivel Isten a bibliai Sámuelen keresztül is nagy csodákat tett. Azt mondta ekkor az Úr Sámuelnek: „Íme, olyan dolgot művelek Izraelben, hogy annak, aki meghallja, belecsendül mindkét füle." (1Sám 3,11)

Az apja halála után Samuel tizenévesen Johannesburgba került egy nagybátyjához. Itt ismerkedett meg a katolikus hittel, és itt keresztelték és bérmálták meg 1963-ban. A Benedek nevet Nursiai Benedek iránti tiszteletből választotta, és az Ora et labora jelszót is magáévá tette.

Visszatérve Limpopo tartományba tanári képesítést szerzett, majd általános iskolai tanárként és katekétaként dolgozott. A szülőket arra biztatta, hogy ne vegyék ki idejekorán gyerekeiket az iskolából, főképp ne a leányokat, akikre amúgy a korai házasság várt volna. Huszonnyolc évesen vette feleségül Shadi Eveline-t, akivel nyolc gyermeket neveltek. Nweli faluban máig emlegetik, hogyan segédkezett új iskola és templom felépítésében azzal, hogy furgonjával követ szállított az építkezéshez. Úgy emlékeznek a későbbi iskolaigazgatóra, hogy mindig az elsők között érkezett a misékre.

Nweli temploma, amelynek építésében Daswa segédkezett

Nweli temploma, amelynek építésében Daswa segédkezett

A boszorkányság, amely a halálához vezetett, 1990 januárjában kezdődött Mbahe-ban, ahol lakott. A falu előbb aszálytól, majd áradástól szenvedett, és egy viharban néhány kunyhó is lángra kapott a villámlástól. A falusiak elszántak voltak, hogy megtalálják azt, aki mindezekért felelős. Ilyen esetekben általában egy szangomát, vagyis boszorkánydoktort fogadnak fel, aki megmutatja, hogy ki az a személy a közösségben, akit meg kell büntetni. Daswa elutasította, hogy egy varázsló szolgálataiért fizessen, és próbálta elmagyarázni, hogy az egész mögött ismert időjárási jelenségek állnak.

Néhány nappal később, február 2-án, amikor estefelé hazafelé autózott, faágak akadályozták a továbbhaladásban. Miután kiszállt a kocsiból, hogy felszabadítsa az utat, az útszéli bokrokból lesben állók sokasága rontott rá. Ahogy menekülni próbált, egy közeli kunyhóban keresett menedéket, ám kénytelen volt előjönni, mert az épület felgyújtásával fenyegetőztek. Még kapott időt egy rövid fohászra, mielőtt furkósbottal a fejére sújtottak volna. Ahogy a földön fekve haldokolt, a kunyhóból forró vizet hoztak elő, amit a fülébe, az orrába és a szájába öntöttek, hogy biztosak legyenek benne, hogy meghal.

Az út, ahol Daswa meghalt

Az út, ahol Daswa meghalt

A hely plébánosa nem tudott odamenni, hogy elvégezze a temetését, mivel halálos fenyegetést kapott. És bár Daswa sokakkal tett jót életében, az emberek is féltek elmenni, hogy megadják neki a végtisztességet. Rokonai közül többen mind a mai napig ugyanebben a faluban élnek a gyilkosok tőszomszédságában. Benedek fivére, Maxim elmondta, hogy mint keresztény embernek, el kellett fogadnia ezt a helyzetet. Szeretni igyekszik az ellenségeit, megbocsátott nekik, és nem költözik el mellőlük.

Daswa meggyilkolása 1990-ben szinte visszhang nélkül maradt a dél-afrikai apartheid utolsó, zűrzavaros és erőszakkal terhelt időszaka közepette. De ahogy teltek az évek, Daswa emléke nem halványodott a Limpopo vidékén. 2000 februárjában, halálának tizedik évfordulóján jelentős körmenetet tartottak halálának színhelyén. 2015. szeptember 13-i boldoggá avatásán több mint 30 ezren vettek részt, köztük a közben katolikus hitre tért anyja, gyermekei, valamint Augustine O'Brien atya, aki egykor megkeresztelte.

Patrick Slattery, nyugalmazott tzaneeni püspök szerint Daswa Benedekre hősként és példaképként tekinthetnek a dél-afrikai emberek, mivel arra tanítja őket, hogy az alól az elnyomás alól is szabaduljanak fel, amely belülről fojtogat, és az irigység és a félelem áldozataivá tesz. A püspök szerint, ahogy egyre ismertebbé válik Daswa személye, egyre többeknek képes erőt adni, hogy szembeforduljanak a babonaság hagyományos formáival.

Ferenc pápa így emlékezett meg róla a legutóbbi Úrangyala imádság után elmondott beszédében:


„Ma Dél-Afrikában boldoggá avatták Samuel Benedict Daswa családapát, akit 1990-ben – éppen 25 évvel ezelőtt – öltek meg az evangéliumhoz való hűsége miatt. Mindig nagyon következetesen élt, bátran vállalta, hogy a keresztény viselkedésformák szerint éljen, a világias és pogány szokásokat pedig elutasította. Tanúságtétele különösképpen a családokat segítse, hogy terjesszék Krisztus igazságát és szeretetét. És az ő tanúságtétele összekapcsolódik sok testvérünk és nővérünk tanúságtételével, sok fiatalt, öreget s gyermeket üldöztek, kidobtak és öltek meg, amiért megvallották Jézus Krisztust. Köszönjük meg Samuel Benedict Daswának és ezeknek a vértanúknak a tanúságtételét, és kérjük, hogy járjanak közben ér-tünk." (fordította Tőzsér Endre SchP)

 

Csigi Péter

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség