A hagyomány szerint a jeruzsálemi templom kárpitját, amely Jézus halálakor kettéhasadt, Szűz Mária készítette. Ahogyan Isten a függönyt félrevonva belépett Mária méhébe és életébe, úgy minden ember életében el akarja húzni az őt kizárni próbáló függönyöket.
A legtöbb ember számára fontosak a családi emlékek. Anekdotaszerű történetek aprócseprő dolgokról, mindennapos helyzetekről, amelyek mégis a családiasság otthonos érzését nyújtják. Ez az igény megvolt a legkorábbi keresztényekben is, akik kevesellték azt, amit Jézusról megőrzött a hagyomány, különösen is a gyerekkorát és a családját illetően. Az ún. apokrif evangéliumokban ilyesféle történeteket gyűjtöttek össze: kik voltak Jézus nagyszülei, hogyan találkozott Mária és József, miket csinált a kisfiú Jézus és így tovább. Bár manapság olvasva ezeknek a történeteknek leginkább a bájos naivsága tűnik fel, az azonban jól látszik belőlük, mennyivel könnyebb „elképzelni", hogy az emberré lett Isten Fia hogyan élte az életét, mint a lényegre szorítkozni, ahogyan azt a kánoni, vagyis a hivatalosan elfogadott evangéliumok szerzői teszik.
Mária vörös fonalat kap a főpaptól (mozaik, Khóra-templom, Isztambul)
E korai apokrif evangéliumok egyike a Jakab prótoevangéliuma (ősevangéliuma) című írás, amely nagyrészt Mária csodálatos születését és a jeruzsálemi templomban való felnevelkedését mondja el. A szerző már ismerte a Bibliában szereplő evangéliumoknak Jézus születésére vonatkozó adatait, ezért Jakab prótoevangéliuma nagy valószínűség szerint csak 150 után keletkezett. Az elbeszélés szerint, miután a gyermek Máriát apja és anyja a jeruzsálemi papok gondjaira bízta, Mária más lányokkal együtt ott élt a templomban, mint egy „bentlakásos iskolában", ahol természetesen angyalok gondoskodtak az élelméről. A feladatuk pedig a templomi függöny megszövése volt.
„A papok tanácsot tartottak.
– Készíttessünk függönyt az Úr temploma számára – határozták el.
És a főpap kiadta a parancsot:
– Hívjatok hozzám szeplőtelen leányokat Dávid törzséből!
A templomszolgák szétszéledtek, hogy ilyen leányokat keressenek: fel is kutattak közülük hetet. A főpapnak azonban eszébe jutott, hogy a kis Mária Dávid törzséből való, s szintén szeplőtelen az Úr előtt. Így a szolgák elmentek, és őt is odavezették. Aztán mindannyiukat bevitték az Úr templomába, ahol a főpap kiadta nekik az utasítást:
– Húzzatok sorsot egymás között, melyiktek fonja az arany- és az azbesztfonalat, melyiktek a lent, a selymet, a kék, a skarlátvörös és a mélybíbor színűt!
Máriának a sorshúzás a skarlátvöröst és a mélybíbort juttatta; fogta hát az anyagot és hazament. Mária hozzálátott a fonáshoz: a skarlátvörössel kezdte." (Jakab prótoevangéliuma X, 1-2.)
Jézus keresztrefeszítése (Herrad von Landsberg: Hortus deliciarum, 12. századi kódex)
Mária tehát egyike volt azoknak, akik azt a függönyt szőtték meg, amely a jeruzsálemi templom legfontosabb részét, a Szentek Szentjét választotta le. Ott őrizték a szövetség ládáját, ahová kizárólag a főpap léphetett be egy évben egyszer (vö. Zsid 9,7). Ez a függöny az, amely Jézus kereszthalálának pillanatában kettéhasadt (Mk 15,38; Mt 27,51a), jelezve, hogy Jézus egyszer s mindenkorra belépett az Istent és embert elválasztó függöny mögé, ám nem a földi, tapintható, hanem a tökéletes, mennyei szentélybe (Zsid 9,11-12.24). Az egész emberi történelem megtorpant egy pillanatra Jézusnak a keresztről felhangzó kiáltásától, amikor mindaz, ami az emberek és Isten között akadályt képezett, örökre megsemmisült.
A mai kor emberét megkísérti, hogy amíg elfoglalt és sietős életének szövetét egyre sűrűbbre szövi, olyan vastag kárpittal veszi körül életének „szentélyét", vagyis a lelki életét, hogy oda csak elvétve lesz bejárása. S hogy miféle függönyökkel próbáljuk Istent kirekeszteni életünkből? Rowan Williams nyugalmazott canterbury-i érsek ezekre figyelmeztet:
„A szégyen, talán, a hamis szerénység, amely azt érezteti velünk, hogy közvetlenül nem merészelhetünk Isten jelenlétébe lépni, mivel annak fénye sértené a szemünket, úgy hogy elviselhetetlennek, ördöginek és alkalmatlannak éreznénk magunkat. A szokás és a beidegződések, amelyek úgy tesznek, mintha a függöny valójában fal lenne. Elfelejtetik velünk, hogy bármi is volna mögötte. Megyünk tovább, és Istenről és magunkról laposan és unalmasan beszélünk úgy, mintha nem volna semmi valóságos odaát. Olykor, ami Isten szentségével szembeni szerénységnek és érthető szorongásnak indul, ostoba konvencionalizmussá változik." (Ponder These Things [Forgasd szívedben ezeket a dolgokat], 2002, 66. o.)
Az angyali üdvözlet (ikon, 12. század vége, sínai Szt. Katalin-kolostor)
A Jakab-féle apokrif evangélium folytatásában Mária szövését Isten angyalának látogatása szakítja félbe. A Lukács evangéliumából ismert köszöntés, „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!" zavarba hozza a kúttól visszatérő Máriát.
„Mária körülnézett, jobbra is, balra is, honnan jön a hang, aztán minden ízében reszketve ment vissza a szobájába. Letette a korsót, elővette a mélybíbor anyagot, és újra a székére ült, hogy a bíbort is megfonja. És lám, egyszerre csak elébe állt az Úr angyala.
– Ne félj, Mária – bátorította –, mert kegyelmet találtál a mindenség Ura előtt: foganni fogsz az Ő Igéjétől!" (Jakab prótoevangéliuma XI, 2.)
Úgy tűnik tehát, hogy az ember akárhogy szövi-fonja élete fonalát, akárhogy csomózza és bogozza is a szálakat, Isten egyszer csak belép, és képes mindezt félbeszakítani. A gondosan kimunkált, a szép, de sokszor hamis képekkel kihímzett függönyt Isten elhúzza. Mária méhének függönyét félrevonva lépett be Isten nemcsak az ő, de az egész emberiség életébe. Gyökeresen felforgatott mindent a függönynyíláson beáramló isteni fuvallat. Ami Máriával az angyali üdvözletkor elkezdődött, az nagypénteken a meghasadt templomfüggönnyel teljesedett be. (A két nap egybeeséséről és teológiai kapcsolatáról lásd Az ő kínszenvedése és keresztje által című korábbi írásomat.) Isten kit így, kit úgy akaszt meg a szövögetés közben, és talál magának utat, hogy belépjen az ember legszentebb szentélyébe, a szívébe.
Csigi Péter
