András apostol felismerte Jézusban a Messiást, és ezt az örömhírt megosztotta testvérével, Péterrel is. Andrásnak ez az első apostolkodása később Péter hitvallásában teljesedett ki.

András apostol  (mozaik, VI. század, San Vitale-templom, Ravenna)

 András apostol 
(mozaik, VI. század, San Vitale-templom, Ravenna)

András apostolról csak néhányszor tesz említést az újszövetségi szentírás. Amikor János evangéliumában szerepet kap, minden egyes alkalommal úgy látjuk, hogy másokat vezet oda Jézushoz. Először is rövidesen azután, hogy maga találkozott Jézussal, testvérét, Pétert is bemutatja neki (Jn 1,39-42). Aztán ő az, aki a fiút az öt kenyérrel és a két hallal Jézus elé viszi, hogy ebből a kevés ételből nagy sokaságnak jusson (Jn 6,8-9). Harmadszor pedig azokat a görögöket, akik a Jeruzsálembe felzarándokoló zsidók között voltak, Fülöp és András együtt kísérik oda Jézushoz, hogy beszélhessenek vele (Jn 12, 20-22). A feladatra, hogy András embereket nyerjen meg, maga Jézus biztatta fel akkor, amikor elhívta, hogy feladva a halászmesterséget legyen inkább emberek halásza (Mt 4,18-20). De hiszen Jézus magáról is azt mondta, hogy „azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett" (Lk 19,10).

Szent András és Szent Péter  (mozaik, XII. század, Martorana-templom, Palermo)Szent András és Szent Péter
(mozaik, XII. század, Martorana-templom, Palermo)

András apostoli küldetését mindennemű feltűnés nélkül végezte. Azt lehet mondani, hogy megmaradt híressé vált testvére, Simon árnyékában. Szerepét talán megvilágítja az, amit Leonard Bernstein állapított meg. Az idős zeneszerző ugyanis, amikor azt kérdezték tőle, hogy melyik hangszeren a legnehezebb játszani, gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy a másodhegedűn. Bernstein azért ezt említette, mert szerinte sokkal nehezebb olyan másodhegedűst találni, aki lelkesedéssel játszik, mint első hegedűst. Pedig ha nincs második hegedű, nincs harmónia, jegyezte meg Bernstein.

András apostoltól egyetlen beszéd vagy levél sem maradt hátra, ám elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy Pétert és bizonyára még nagyon sokakat Krisztushoz vezetett. Az alábbi részlet egy Szent András ünnepén elhangzott beszédből való, amelyet Szent Atanáznak tulajdonítanak. Ez is azt domborítja ki, hogy Péter kiválósága mennyire elválaszthatatlan fivére személyétől. Eszerint Péternek a Fülöp Cezáreája vidékén tett vallomása, amelyben Jézust a Messiásként ismerte el, voltaképpen megismétli és megerősíti azt a jó hírt, amelyet egykor András vitt el a testvérének: „Megtaláltuk a Messiást!"

„Mikor megtudja, hogy Jézus a megjövendölt próféta, testvérét is odavezeti, hogy ő is megtalálja. A tájékozatlan Péternek megmutatja a kincset, »Megtaláltuk a Messiást« (Jn 1,41), aki után vágyakoztunk, akinek eljövetelét vártuk, most szemünkkel látjuk. Megtaláltuk azt, akire várnunk kellett a próféták élethangú harsonáinak parancsa szerint. [...]

András magával hozva Pétert, az Úrhoz vezeti testvérét, hogy ő is részesüljön a tanításban. Ez volt Szent András első apostoli tevékenysége. Növelte a tanítványok számát, elhozta Pétert, hogy Krisztus megtalálja tanítványai vezetőjét. Ahol Péter élt ezután, ott nyerte Szent András is apostoli buzgalmának magvait. Kölcsönös mindkettő dicsősége, mindegyiknek megvan a saját kiválósága, de mindegyiknek dicsősége a másik. Mekkora örömöt okozott Péter mindnyájuknak, amikor Krisztus kérdésére azonnal felelt és a szégyenkezve álló tanítványok csendjét megtörte. »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« (Mt 16,13) Akkor Péter, mintha mindenikük nyelve lett volna, felelt helyettük: »Te vagy Krisztus az élő Isten Fia!« (Mt 16,16) Csodálatosan hangzó szavak! Azokat, melyekkel András Pétert Krisztushoz vezette, az Atya Péternek sugallva igazolta. Megtaláltuk a Messiást; az Atya tovább megy ennél, mikor ezt sugalmazza: Te vagy Krisztus az élő Istennek Fia. Majdnem azt adta Péter ajkára, mondd András szavait, melyekkel téged hívott: Megtaláltuk a Messiást."
(Szent Atanáznak tulajdonított dicsőítő beszéd Szent András apostolról; Pénzes Balduin és Barát Oros fordítása)

Csigi Péter

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség