Vadfüge

 

A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között.

 A Pécsi Egyházmegye honlap Vadfüge rovatának bannere

„A kép, amely talán a legjobban visszaadja a kereszténység szerepét és igényét a digitális kultúrával szembesülve, nem más, mint a „vadfüge-szurkálóé", amelyet Ámosz próféta örökített meg (7,14), majd Nagy Szent Vazul értelmezett [In Isaiam 9.228]. Az akkor még bíboros Joseph Ratzinger a Parabole mediatiche [Mediatikus példázatok] című konferencián tartott beszédében arra használta fel ezt a szerencsés képet, hogy elmondja: a kereszténység olyan, mint egy bemetszés a fügén. A vadfüge olyan fa, amely sok gyümölcsöt hoz, ám ezek íztelenek maradnak, ha az ember nem metszi be őket, kihajtva így a levüket. A gyümölcsök, a fügék, Nagy Szent Vazul számára korának kultúráját jelentették. A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között."

 

Antonio Spadaro SJ

2016.02.29.

Ferenc pápa júniusban kiadott Laudato si' kezdetű enciklikájában ökológiai megtérésre hív: arra figyelmeztet, hogy a teremtett világ védelme érdekében az embernek környezettudatosabb életformára kell törekednie. Hogyan függ ez össze a nagyböjttel?

2016.02.19.

Az ökumenikus dokumentumok szerepe az, hogy időről időre összefoglalják a megtett utat, vázolják a fennálló problémákat, és továbbhaladásra bátorítsanak.

2016.02.16.

Amikor 2012-ben a japán Shinya Yamanaka és a brit John B. Gurdon nyerte el az orvosi-élettani Nobel-díjat egy csoda nyert igazolást. A két kutató ugyanis bizonyította, hogy lehetséges felnőtt, már specializálódott őssejteket úgy visszaprogramozni, hogy azok embrionális őssejtekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek.

2016.02.03.

Klimo György pécsi püspök 1774-ben nyitotta meg az ország első nyilvános, bárki által szabadon látogatható könyvtárát. Vajon mi vethet fel izgalmasabb kérdéseket: a gyűjtemény kötetei vagy a könyvtári szabályzat? A logikusnak tűnő válasszal ellentétben most a könyvtári szabályzat egy érdektelen pontjáról bizonyítjuk be, hogy érdekes.

2016.01.28.

Vannak hasznos haszontalanságok. Lényegében ilyen a játék. Haszontalan, mert öncélú, nem irányul önmagán kívül másra. Arisztotelész ezért föltette a kérdést, hogy vajon erényes dolog-e a játszadozás. Ha ugyanis az ember legfőbb célja a boldogság elnyerése, akkor minden tevékenységnek, minden erénynek erre a célra kell irányulnia.


LD honlap logó

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség