család

A Családok X. Világtalálkozójához kapcsolódóan, amelyet június 22-26. között tartanak Rómában, minden magyar egyházmegyében levetítik a Váratlan élet című filmet június 24-én, pénteken – erről döntött az MKPK nyári rendes ülésén. A kezdeményezéshez, mely az emberi élet védelmére kívánja felhívni a figyelmet, a Pécsi Egyházmegye is csatlakozott.

A Családok X. Világtalálkozója június 22-én, szerdán kezdődik a vatikáni VI. Pál teremben, Ferenc pápa jelenlétében, a családok fesztiváljával, és június 26-áig tart. Az esemény élőben is követhető lesz a rendezvény hivatalos honlapján, a romefamily2022.com weboldalon, továbbá a Római Egyházmegye YouTube csatornáján, valamint a Vatican News élő közvetítésén keresztül.

Ferenc pápa köszönetet mondott az Európai Katolikus Családegyesületek Szövetségének (FAFCE) a családoknak nyújtott szolgálatáért, beleértve az Ukrajnából menekülteket is. A pápa kérte az egyházat, hogy kísérje el a családokat és elítélte az olyan jelenségeket, mint például a „magány járványát”, a béranyaságot és a pornográfiát. Beszédében utalt a magyarországi helytállásra is az ukrán menekültek befogadásában.

A teremtett világ védelmére, megóvásának fontosságára hívták fel a résztvevők figyelmét azon a rendezvényen, melyet egyházmegyénk családreferatúrája szervezett 2022. március 20-án. Az erdei tornapályán megtartott, feladatokkal tarkított családi barangolón ökokvíz keretében is tesztelhették a teremtésvédelemmel kapcsolatos ismereteiket a családok.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága. A második rész címe: Életszentségre kaptunk meghívást.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága. A tanítás harmadik részét, melynek Názáret: Természetessé tenni a szeretetet a címe, az alábbiakban adjuk közre.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága. A tanítás negyedik részét, melynek a Mindnyájan gyermekek, mindnyájan testvérek vagyunk a címe, az alábbiakban adjuk közre.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága. A tanítás ötödik részét, melynek Apák és anyák a címe, az alábbiakban adjuk közre.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága. A tanítás hatodik részét, melynek Nagyszülők és idősek a címe, az alábbiakban adjuk közre.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága. A tanítás hetedik, befejező részét, melynek Szabad? Köszönöm! Bocsánat! a címe, az alábbiakban adjuk közre.

A házasság hete országos programsorozathoz kapcsolódva szervezett előadást a Pécsi Egyházmegye családreferatúrája 2022. február 14-én este a Magtár Látogatóközpont előadótermében, ahol Pécsi Rita neveléskutató baráti, oldott hangvételű stílusban osztotta meg gondolatait szövetségről Istennel és társunkkal.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület február 12-én tartotta hagyományos, házasság világnapi programjait, melyet immár 19. alkalommal rendeztek meg városunkban. A rendezvénnyel évről évre a házasság és a család értékeire, szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

A Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában rendeznek 2022. június 22 és 26. között, felkészítő katekéziseket tesznek közzé a szervezők, és magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága. Az első rész címe: Családi szeretet: hivatás és az életszentség útja.

„Vannak tevékenységek, amelyek a pénztárcát gazdagítják, és vannak olyanok, amik a szívet és a lelket.”  Ilyen szolgálatot végez Dr. Farkasné Székely Kamilla, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete pécsi szervezetének alapítója, aki a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ajánlására 2021-ben a Civilút Alapítvány Odaadó díját nyerte el Közösségi kategóriában. A díjjal azokat a civil szektorban tevékenykedő kiválóságokat ismeik el, akik különös odaadással dolgoznak a fogyatékossággal élőkért, az idősekért és a családokért. Tevékenységükkel maradandó értéket teremtenek, közösségszervező vagy szakmai munkájuk példaként állítható a társadalom elé.

A Pécsi Egyházmegye Pasztorációs Irodája Baba-Mama Klub indítását kezdeményezte 2020 őszén, azonban a koronavírus-járvány terjedése nem kedvezett az éppen alakuló csoportnak. A szervezők nem adták fel, az emberpróbáló körülmények ellenére is építették és fenntartották a kapcsolatokat az édesanyákkal, így mára stabil, egymásra bizton számítható közösség alakult a kisgyermekes édesanyákból. Kapitányné Légrádi Éva családpasztorális és kórházlelkészségi munkatárs, a Baba-Mama Klub vezetőjének írását adjuk közre.

A Pécsi Egyházmegye Férfitalálkozók címmel 2021 őszén életre hívott rendezvénysorozata 2022. január 7-én immár második alkalommal látogatott Paksra, ahol ezúttal a férfiidentitás szerepéről és annak családban való megéléséről osztotta meg gondolatait Felföldi László megyéspüspök és Varga Szabolcs történész, egyetemi tanár. Az előadás hallgatóságában több generáció, apák, fiaik és nagyapák egyaránt képviseltették magukat.

A Pécsi Egyházmegye Férfitalálkozók címmel 2021 őszén életre hívott rendezvénysorozata a férfisors témakörében folytatódott 2022. február 10-én és 11-én Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban. A találkozókon a férfi sorsának külső és belső irányító tényezőiről osztotta meg gondolatait Felföldi László megyéspüspök, Szép Attila püspöki helynök és dr. Heidl György egyetemi tanár.

Június 13-án, vasárnap Jézus Szent Szíve-búcsút ünnepeltek Bátán, mely egyben a családok búcsúja is volt. A szentmisét Erb József himesházai plébános mutatta be.

A Családokért online program (CSOP) keretében a Pécsi Egyházmegye családpasztorációs munkatársaival azt a célt tűztük ki, hogy a járványhelyzetben otthon dolgozó fiatal szülőket segítsük, és óvodás-, illetve általános iskolás korú gyermekeik részére online kiscsoportos foglalkozásokat szervezzünk szakemberek bevonásával.

Március 25-én a megtestesülést, Jézus fogantatását (Conceptio Domini,Conceptio Christi) ünnepeljük. A főünnep hivatalos neve: Urunk születésének hírüladása. 692-ben említik először, amikor a trullai zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben történő ünneplését – valószínűleg ekkor már hosszú ideje a jeles napok sorába tartozott.

A nagyböjti triduum utolsó szakaszában Felföldi László pécsi megyéspüspök az emberekben lévő jóság előhívásáról, a közösségek megtartó erejéről és Isten felajánlásinkra adott válaszáról elmélkedik.

Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjti triduumot tartva közös elmélkedésre hívja az egyházmegye híveit. Az online formában szervezett ájtatosság-sorozat második napján a főpásztor a családokhoz, különösen a férfiakhoz szól, akiknek forrássá kell válniuk.

Online ájtatosság-sorozatot tart Felföldi László pécsi megyéspüspök a nagyböjti időben. A triduumot, vagyis a háromnapos elmélkedést március 19-21. között élőben közvetíti az Egyházmegye. Az első alkalommal püspök atya arra mutat rá, hogyan vegyük észre, tegyünk érte és tartsuk meg életünk kincsét!

A Házasság hete illetve a Szerelmi kalandtúra folytatásaként, egy új házasság építő rendezvény sorozatra hívjuk az érdeklődő házaspárokat! A családreferatúra szervezésében, havonta kerülnek megrendezésre a közösségi alkalmak.

Nagyhétre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az alábbi személyes és családi imádságokat ajánlja.

A Boldogságos Szűz Mária után Szent József a legnagyobb a szentek közül, akiket az egyház tisztel. József egy elszegényedett királyi származású család sarja volt, rendkívüli élete rejtett és ismeretlen maradt: egyetlen történész sem írta életrajzát, ám szentségének legszebb bizonysága a Szentírásban található.

A családi életre nevelés és a keresztény antropológia, valamint az ökumené témakörében tartottak papi szakmai továbbképzést a Pécsi Egyházmegyében.

A Házasság hete keretében, február 11-én Alma és a fája – transzgenerációs jelenségek a családban címmel tartott előadást Schell Gergely pszichológus, pár- és családterapeuta Szigetváron. Az előadásra a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola (Zeneiskola) Hangversenytermében került sor.

Február 9-én kezdődik a Házasság Hete programsorozat, melyet idén tizenharmadik alkalommal rendeznek meg Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. Baranya és Tolna megyében is több település csatlakozik a házasság értékeit népszerűsítő kezdeményezéshez.

December 29-én, Szent Család vasárnapján ünnepi szentmisét celebrált Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa. A hagyományokhoz hűen a Pécsi Bazilikában sor került a családok megáldására is.

Több mint két kilométeren elmélkedhetnek a házaspárok Püspökszentlászlón, ugyanis szeptember 7-én átadták és megáldották a Házaspárok útját. A mozgalom több éve indult, célja, hogy megerősítse a házaspárok közötti kapcsolatot, a családot.

A Pécsi Egyházmegye családos táborában, Fadd-Domboriban július 25. és 28-a között 29 család vett részt 70 gyerekekkel. Az idei mottó „Krisztus a mi reményünk”volt.

Amikor vakációra indulsz családoddal, kérd Szent Kristóf erőteljes közbenjárását, aki az utazók védőszentje.

A Szentatya szokásához híven romániai apostoli látogatása előtt videóüzenetben fordult a lakossághoz. Ebben az egységre, a gyökerek és a család megóvására, vértanúink közös értékeire emlékeztetett.

„A hivatás kibontakozása Istentől jövő kegyelmi ajándék, amelyhez a család közössége ad biztos és felelősségteljes hátteret, hiszen itt születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Ezek a kapcsolatok, ha biztos alapon állnak, akkor szívből jövő őszinteséggel tudjuk az így kapott szeretetet tovább ajándékozni embertársainknak.

Május első vasárnapja Anyák napja. Az édesanyák ünneplésére szervezte meg az Anyabárka a Pécsi Egyházmegye Családreferatúra támogatásával, a II. Anyafesztivált. A fesztivál eredeti helyszíne Máriagyűd lett volna, de az időjárás miatt Pécsett a Dóm Kőtárban került megrendezésre.

Május a Szűzanya hónapja, így minden hétköznap este, a szentmise előtt, 18.45 órától litániát imádkoznak a bazilikában. Szombat esténként 18.30 órakor szentségimádás, 19.00 órakor előesti szentmise kezdődik. A további májusi programokat az alábbiakban közöljük.

Tematikus napot szervez anyák napjára, május 5-re a Pécsi Püspökség. Az ünnepen 11.00 és 16.00 óra között számos program közül választhatnak az érdeklődők, a Magtár Kávézó pedig anyák napi akcióval várja vendégeit.

Nyúl Viktor pasztorális helynők gondolatai a szentírásolvasásról és a szentségimádásról.

Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes gondolatai az imádságról.

Február 17-én véget ért a házasság hete. A rendezvénysorozat célja idén is az volt, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsa a társadalom figyelmét. A Pécsi Egyházmegye területén, Baranya és Tolna megye nyolc városában zajló programsorozatot szentmise és a házaspárok megáldása zárta a pécsi székesegyházban.

Összehangoló, kapcsolatot elmélyítő és erősítő, vidám délutánon vettek részt kisgyermekes házastársak a házasság hetében.

Gundel Takács Gábor volt a vendége a házasság hete paksi rendezvénysorozatának február 14-én.

A házasságot ünnepelték a pécsi családok február 9-én. Délelőtt ünnepi szentmisén vettek részt a Székesegyházban, majd délután 14.00 órától a Magtár Látogatóközpontban a város, az egyház és a civil társadalom képviselőinek köszöntője után Lackfi János költő és felesége előadását hallgathatták meg.

Magyarországon tizenkettedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával februárban. Baranya és Tolna megyében is számos település csatlakozik a házasság értékeit népszerűsítő kezdeményezéshez.

Január 24. Szalézi Szent Ferenc emléknapja. Az 1567-ben született genfi püspök kiemelkedő jellemvonása az a szeretet, amellyel az emberek felé fordult. Tanácsaival, írásaival igyekezett mindenkit az üdvösség felé vezető úton tartani. A februári Házasság Hetére készülve a házasságról szóló írását idézzük fel.

Csak az esküvőre készülsz vagy a házasságra is? – Ez a kérdés fogadta a 17. Pécsi Esküvő Kiállítás és Vásáron felállított egyházmegyei stand előtt a házasulandó fiatalokat.

A Szerelmi Kalandtúra egy párkapcsolatot erősítő játék. Öt szórakoztató feladat segítségével a résztvevők jobban odafigyelhetnek társukra, közelebb kerülhetnek egymáshoz és a feladatok által elmélyíthetitek a kapcsolatukat. A felhívás párok, jegyesek és házasok számára korosztályra való tekintet nélkül érvényes.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség