252-ben a szicíliai Catania városát az Etna kitörése fenyegette. A város riadt lakói akkor az egy évvel korábban elhunyt Ágota vértanú közbenjárását kérték, akinek fátyla csodálatos módon megállította a lávafolyamot. A vértanúnő tisztelete Cataniaban és az egész szigeten azóta is töretlen, ezekben a napokban pedig újra szükség van közbenjárására.
Ágota vértanúnő a szicíliai Palermo városában született. Néhány forrás a sziget másik nagy települését, Cataniat említi szülővárosként, abban viszont minden forrás egységes, hogy ez volt halálának helyszíne. Születésének időpontját nem ismerjük, csak haláláét, amely 250-ben következett be. Ezt az időszakot a Római Birodalom történetében a katonai anarchia időszakának nevezik, amelyet belülről a szétesés és káosz, kívülről az állandósuló fenyegetés jellemzett. Az egymással is harcoló légiók katonai vezetőiből erőszakos úton nevezték ki a császárokat. Az egyik ilyen katonacsászár a pannóniai születésű Decius, aki a válságból való kilábalás lehetőségét az ősi római hagyományokhoz való visszatérésben látta. Ennek vált áldozatává Szent Ágota.
Az előkelő családból származó szép és fiatal Ágotát, számottevő vagyonával együtt Catania város helytartója, Quintianus szemelte ki magának. Mivel a keresztény leány ellenállt, a helytartó egy Aphrodiszia nevű asszonyra bízta megtörését. Ágota elutasítását legendás elemekkel átszőtt vértanútörténetében olvashatjuk: „Ne is reménykedjetek abban, hogy eltérítettetek ettől a gondolkodásmódtól: rendíthetetlen szikla ugyanis az alapja ennek, maga Krisztus, akitől semmiképp sem szakíthattok el. Ne is fáradozzatok tehát, asszonyok, ezzel a fölösleges, hiábavaló dologgal: mert szavaitok és mesterkedéseitek úgy repülnek el mellettem, akár a madarak."
A kor keresztényeihez hasonlóan Ágotát is arra kényszerítették, hogy a római isteneknek áldozzon. Mivel megtagadta ezt, törvényszék elé idézték, és börtönbe zárták. Szörnyű kínzások sorával próbálták hitétől eltéríteni. A helytartó levágatta Ágota melleit. A bestiális cselekedetre a vértanúnő bátran felelt: „Te elvetemült, durva zsarnok! Nem szégyelled magad, hogy egy nővel ilyen dolgot művelsz? Hát nem emlőből jutottál hozzá annak idején magad is a tejhez, ámbár mit sem értél vele...?" Sebeit az éjszaka csöndjében őt a börtönben meglátogató Szent Péter és szolgája gyógyította meg. A csodás gyógyulás ellenére tovább folytatódott a kegyetlenségekkel teli eljárás Ágota ellen. Földi életének végét, és az Úrhoz való átköltözését maga kérte, amelyet február 5-én kapott meg. Sírjára egy sereg élén megjelenő, tündöklő ifjú márványtáblát helyezett el az alábbi felirattal: „Szent elme, önkéntes elhatározás: hódolat Istennek, megváltás a szülőföldnek." Halála első évfordulóján Cataniát védte meg a kitörő Etnától: a város lakói Szent Ágota sírjának leplét felmutatva térítették el a lávafolyamot, amely így nem érte el a település határát.
Szent Ágota védőszentje lett Catania városának, továbbá a pásztoroknak, takácsoknak, ércöntőknek, kohászoknak, bányászoknak és a mellbetegségben szenvedőknek. A pécsi székesegyház szentélyében, a mennyezeten megjelenő szentek északi sorában Ágotát félalakban láthatjuk. Baljában a vértanúság diadalát hirdető palmettát, jobbjában kínzásának egyik eszközét, a harapófogót láthatjuk. Más ábrázolásokon írótáblával, tálon elhelyezett levágott keblekkel, fáklyával vagy gyertyával, kenyérrel, égő házzal és egyszarvúval is ábrázolják. Szent Ágota tisztelete gyorsan elterjedt a keresztény világban. A középkori hagyományban a tűz ellen kérték segítségét. Ünnepnapján a sírfeliratát elvitték a templomba, hogy a pap megszentelje azt, majd a papirost a ház kapujára tűzték, hogy távol tartsa a tüzet. A 12. század óta szokás volt nevét a tűzvészt jelző harangra írni. Az újkorban Magyarország több vidékén kenyeret szenteltek ünnepén, amelyről úgy tartotta a néphagyomány, hogy védelmet nyújt a tűz ellen. A hiedelem Ágota napját tartotta alkalmasnak a házi férgek eltávolítására. Jászladányban és a délvidéki magyarok körében szokás volt e napon a ház és az ólak alapos körülsöprése. Az időjóslás szerint „ha Ágota még szorítja, de Dorottya majd tágítja", vagyis ha Ágota napján fagy, akkor másnaptól enyhülni kezd az idő.
Irodalom:
Szent Ágota nagyvértanúnő vértanúsága. In: Vanyó László (szerk.): Vértanúakták és szenvedéstörténetek. Ókeresztény írók VII. 133-138. (fordította Orosz László)
