A keresztúti ájtatosság egyéni vagy közösségi végzése során egyszerre szembesülünk Jézus életének és rajta keresztül valamennyi emberi életnek a drámájával. Minden egyes stáció, állomás egy megállás: Jézus megáll egy-egy pillanatra, akár azért, hogy valakire rátekintsen, valakihez szóljon, akár azért, mert úgy tűnik, nem bírja tovább, és végül azért, mert elérkezett az útja végállomásához.

Mindenki életében vannak állomások, amikor megtorpan, amikor szenvedés, gyász vagy betegség akasztja meg, amikor úgy érzi, hogy nem megy tovább. A Jézus szenvedéséről való elmélkedés megerősít saját keresztjeink hordozásában, és ha életutunkon irányt tévesztettünk, vagy ha megtántorodtunk, tovább lendít. Mert Jézus keresztútja – és a mi keresztútjaink is – mindig az üres sír reményéhez vezetnek.

I. Ha a fehérre feketét kiáltottak, a fekete nem lázong, ha szürkének mondják.

II. Adj erőt, Uram, hogy sose akarjam megkülönböztető jelvénnyé degradálni az Édes Terhet! A szenvedés valódi ékszer, életem legdrágább kincse.

III. Az első kudarckor szoktam mondani: nem érdemes tenni semmit sem!

IV. Épp azok akarnak édesanya nélkül élni, akiknek legnagyobb szükségük lenne rá. Konokságunkat enyhítsd meg, oltalmat hozó Mária!

V. Az Isten Fiának szükséges – a gőgösnek nem.

VI. Az isteni szeretet visszatükröződött Veronika arcán, és Forrásához érkezett. Majd új útjára indul egy gyolcson, hogy áthassa a világot.

VII. Szemet hunyva tanítasz: még most is van remény! Állj talpra, mert még sok ajándék várományosa vagy ezen az úton!

keresztut dombormu szekes altemplom 20170302 7 P

VIII. Megtapasztalod, hogy minden hiábavaló volt. De most se teszel szemrehányást. Mész, és vállalod a halált, hogy így mégis siker koronázza az ember értetlenségét.

IX. Úgy látszik: elestél, s én megyek tovább, mint eddig. Pedig én estem el, s Te magad mellé emelsz. Lehet, úgy tűnik: a porban vagyunk mindketten. Mily édes veled még a megtaposottság és a kitaszítottság is!

X. Ártatlanságoddal fedezted bűnös mezítelenségünket. Vetkőztél, hogy mi ruhában maradhassunk. És nem adsz fehér ruhát annak, aki úgy tudja, hogy fehérben van.

XI. Az korbácsol, akiért elestél. Ver, mert rád vetíti utálatosságát, s önmagát korbácsolja benned. De így könnyebb. Bocsáss meg!

XII. Nekünk elég a bűnnek meghalni. A többit Te magadra vállaltad.

XIII. Te, akitől a föld elrabolt mindent: tartást, célt, lehetőséget, kirablod a pokol tornácát. A Te erőd a mi gyöngeségünkben feltámadásra készül, hogy mások is feltámadjanak általad.

XIV. Koldusként születtél, és mint gonosztevőt öltek meg. Valóban Te voltál a legszegényebb, a legüresebb, a legmagányosabb, odú nélküli Emberfia. Ezért lehetett tied a gazdagság, a teljesség. És tied minden lélek hajléka. Add nekem a Te magányodat, Uram!

Garadnay Balázs

A pécsi székesegyház altemplomában található domborműveket Veress Zoltánné Kozma Teréz tervezte és Derzsi Gergely szobrászművész készítette 1941-ben. | Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség