Szent László király egyházszervező tevékenységének nyomai a pécsi egyházmegyében is felelhetők. Ő állapította meg az egyházmegye kalocsai érsekség felé néző határait. Jelentős birtokadományairól is tanúskodnak történelmi források, valószínűsíthetően az ő adományaként került Mohács és Lánycsók a püspökség tulajdonába.

Az egyházmegye területén több középkori szerzetesi intézmény is védőszentjeként tisztelte: patrónusa volt a pécsváradi perjelséghez tartozó püspökszentlászlói bencés monostornak és az 1295-ben alapított szentlászlói pálos kolostornak. Monostoralapítás is fűződik nevéhez, bencés apátságot alapított Bátán.

batai terasz keltaA középkori bátai bencés apátság – a mai Szent Vér templom helyén – a Dunántúli-dombság Duna medencére néző utolsó lankáján állott. Alatta kanyarodott a Sárvíz egy utolsót, hogy rövid, pár száz méter után a Dunába szakadjon. A monostor a Sárvíz torkolatában, s mint ilyen, a Sárköz természetes fókuszában feküdt. A volt római hadiút is érintette az apátságot, így az a vízi és szárazföldi utak találkozásában létesült.

A kelták által kialakított teraszon 1093-ban Szent László király alapított apátságot Szent Mihály arkangyal tiszteletére, s bencés szerzeteseket telepített le. Az alapítás pontos körülményeit nem ismerjük, de visszanyúlik a középkorba az a hagyomány, amely Szent Lászlót tekinti az apátság alapítójának. XII. Benedek pápa 1337-ből származó bullájában a bátai apátságra úgy hivatkozik, mint amelyet „Szent László király alapított és számtalan faluval, várral, és birtokkal gazdagított." Ugyanakkor beszélnek a források egy kiváltságlevélről, amelyet Szent László király 1093-ban bátai apátság részére állított ki. Ezt a középkorban 9 oklevél 15 helyen említi, sőt részleteit is megörökítették. Eredetije még a középkorban elveszett, de létezett egy olyan hiteles másolata, amelyet Nagy Lajos király 1367. szeptember 15-én írt át. Az eredeti oklevél biztosan tartalmazta Nyárád és Szeremle középkori birtokhatárait. Ezt a kiváltságlevelet Szent László akkor állította ki az apátság részére, amikor 1093-ban Bodrog várában töltötte a húsvéti ünnepeket. Itt kereste fel Vilmos toulouse-i gróf, aki Jeruzsálembe tartott, s felkeltette a király érdeklődését a Szentföld felszabadítása iránt. László a megelőző években több hadjáratot is vezetett, Horvátországba, Vaszilkó terebovlji orosz fejedelem ellen, s Erdélyben fényes győzelmet aratott a kunok felett. Mindenképp a katonai akciók magyarázhatják meg a bátai apátság védőszentjének kiválasztását, ugyanis Szent Mihály arkangyal a mennyei seregek vezére, oltalmazója volt a harcban lévőknek.

Györffy György történész szerint királyi udvarházat szenteltek fel monostornak, így jött létre az apátság. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a települést először Szent István király oklevele említi 1018-ban, amikor a pécsváradi apátságnak birtokokat adományozott. Ebben körülírta a Duna mellett fekvő, Bátatő falu határait.

Sümegi József

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség