„Mivel az Ige hús-vér testté lett és köztünk lakozott, az Istentől nemzett Bölcsesség nem tartotta méltóságán alulinak, hogy az emberek között teremtménnyé legyen.
Erre vonatkozik, hogy az Úr teremtett engem útjai kezdetén. Mert az ő útjainak kezdete az Egyház feje, vagyis az embert felöltő Krisztus, aki életmintát mutatott nekünk, a biztos utat, melyen Istenhez juthatunk. Akik kevélységünkben elbuktunk – ahogy azt a kígyó az első emberi teremtménynek mondta: ízleljétek meg, és olyanokká lesztek, mint az istenek –, képtelenek voltunk visszatérni másként, mint alázatosságban. Ezen alázatosság példáját, vagyis az útét, amelyen az embernek vissza kellett térnie, a mi Megújítónk önmagában méltóztatott megmutatni. Ő az, aki nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, hogy mint ember, megteremtessék útjai kezdetére, noha ő az Ige, aki által minden lett. Egyszülöttségét tekintve tehát nincsenek testvérei, de elsőszülöttként a testvér elnevezésre érdemesített mindenkit, aki az ő elsősége után s elsősége által, miként az apostoli tanítás mondja: a fiúvá fogadás révén újjászületik Isten kegyelmében.
Természeténél fogva tehát az Atya lényegéből született egyedüli Fiú, és létezésében az, ami az Atya. „Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól.” Mi viszont nem természetünk szerint vagyunk világosság: bennünket ez a Világosság világosít meg, hogy a Bölcsesség világosságát sugározhassuk. Hiszen az igazi világosság volt, aki megvilágosít minden világra jövő embert. Ezért hát ahhoz, amit az örökkel kapcsolatban hiszünk, hozzátesszük az időbeli gondoskodást, amelyet a mi Urunk értünk vállalt, üdvösségünk szolgálatában kifejtett. Mivel tehát Isten egyszülött Fia, nem mondhatjuk róla, hogy volt és lesz, hanem csak annyit: van. Mert minden, ami volt: már nincs, s ami lesz: még nincs. Ő tehát változhatatlan, nem érinti az időbeliség, az időbeli váltakozás. Úgy vélem, éppen ezért nyilatkoztatott ki ilyen nevet szolgájának, Mózesnek. Amikor ugyanis Mózes megkérdezte tőle, hogy ha kigúnyolná a nép, akihez küldetett, mit mondjon, ki az, aki küldte, ezt a választ kapta: Én vagyok az Aki vagyok. Majd hozzáfűzte: Ezt mondd Izrael fiainak: az Aki van küldött engem hozzátok.”
Szent Ágoston A hit és a Hitvallás 4.6.
