2014. november 30. - Advent I. vasárnapja

„Ne haragudj ránk, Urunk, oly nagyon, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra. Figyelj ránk, s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk.” (Iz 64, 8)

Advent profán értelemben az uralkodó érkezését jelentette. Az Egyház átvette ezt a fogalmat, és az egész liturgikus évet ünnepélyesen ezzel az időszakkal nyitja meg. A fogalom nem vesztette el eredeti értelmét: a Király továbbra is érkezik. Advent kettős természettel bír: készülés Krisztus születésének ünnepélyes megemlékezésére és hűséges várakozás Krisztus második eljövetelére. Mindkét eleme a személyes találkozásban válik valósággá. Adventnek így örvendező hangulata van.

Az olvasmányokat Izajás próféta könyvéből vesszük. Fő témái: Isten meglátogatja népét; Isten megvigasztalja népét; Isten megváltja népét. Az Evangéliumok témái pedig arról beszélnek, hogy Jézus beteljesíti mindazt, amiről Izajás próféta jövendölt. Jézusban Isten meglátogatta, megvigasztalta és megváltotta népét.

Advent, kétélű kard: a földi életünk legsötétebb időszakában ünnepeljük a világosság eljövetelét. Mélyen érint az üzenet: a mi sötétségünkbe lép be a világosság királya, hogy uralkodjék, ha bebocsátást nyer. Isten jön a szegényeihez, az elhagyatottakhoz, a nyomorban élőkhöz, a magányosokhoz, a betegekhez, a börtönben lévőkhöz. Ő jön, mert szereti a kicsinyeket. Ő jön, mert hirdeti az Úr kegyelmének esztendejét.

Advent nekünk figyelmeztető szó. Hozzánk jön, hogy mi is megszeressük a kicsinyeket. A bűnbánat itt nem elég. Élő szív kell! Irgalmas, emberi szív kell, amely befogad,… megpuhul, … megbocsát, … remél, … örül, … hálás, ….

„Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítőnk!”

  1. Gondolj vissza gyermekkorodra: mi volt szép az adventi időszakban? Mire emlékszel szívesen az adventekből?
  2. Mire várakoztál mostanában nagy vágyakozással?
  3. Miben látod magad szegénységét, kicsinységét?

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség