A korai keresztény szerzők szerint Ádám prófétai erőt is kapott teremtésekor, Isten ereje és lehelete által mondott próféciákat feleségéről, akit az élők anyjának nevezett (vö. Ter 3,20). Megjövendölte, hogy „a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz" (Ter 2,24). Ádám próféciái egyrészt beteljesültek Krisztusban és az egyházban, másrészt nap mint nap beteljesednek az egyes házasságokban.
Az egyházatyák szerint azonban nem csupán az profetikus, amit Ádám a feleségéről mondott, hanem az is, ahogyan a Teremtés könyvének elbeszélése szerint Éva, az „élők anyja", Ádámból létrejött. A prófétai szavakat és előképi tetteket szorosan összekapcsolják, magyarázataik alapja és kiindulópontja pedig minden esetben Pál apostol Ádám és Krisztus között vont párhuzama (1Kor 15,45-48; Róm 5,14) és az Efezusi levél megjegyzése a Ter 2,24 vers kapcsán: „Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom." (Ef 5,32).
Ha Ádám Krisztus előképe (Róm 5,14), akkor Ádám elalvása Krisztus szenvedésének, illetve halálának, Éva létrejötte pedig az Egyház születésének előképe. Ahogyan Éva az alvó Ádám oldalából lett, úgy az Egyház a halott Jézus dárdával megsebzett oldalából kiömlő vízből és vérből született. A víz a keresztség vize, a vér pedig a vértanúk vére vagy az eucharisztia, hiszen a keresztség vizéből és a vértanúk véréből megszületik, az eucharisztia által pedig élővé lesz az egyház. Az egyház a szentségekre „épül fel", ahogyan az asszony is „felépült" – és nem egyszerűen „megformáltatott", ahogyan a legtöbb fordítás hozza (vö. Ter 2,22) – Ádám oldalbordájából. Egyháza, azaz felesége kedvéért Krisztus, a megtestesült Ige, elhagyta az Atyát és azt az állapotát, amikor még Isten alakjában volt (Fil 2,6), de elhagyta anyját is, a mennyei Jeruzsálemet, ahonnan az Ige alászállt.
Páratlan tömörséggel foglalja össze ezeket a gondolatokat Szent Hilarius: „Az Ige hústestté lett (Jn 1,14), az Egyház pedig Krisztus tagjává, mert oldalából megszületett a víz által és élővé lett a vér által. Azért tehát, hogy a szentség révén megmaradjon közöttünk a hústest, amelyben a minden időt megelőzően fennálló Ige, vagyis Isten Fia megszületett, teljes bizonyossággal megtanította, hogy Ádám és Éva az ő és az egyház előképe, és azt jelzi, hogy halála, azaz elalvása után hústestének közössége révén az egyházat megszentelte."
Az ókeresztény vizuális művészet is használ szimbólumokat, de alapvetően tipologikus jellegű: ugyanazt az előkép-beteljesülés gondolatot fogalmazza meg, mint az ókeresztény exegézis. Ezt látjuk például azokon a szarkofágokon, amelyeken az első emberpár megalkotása alá szinte szimmetrikus elrendezésben a napkeleti bölcsek hódolata kerül. A felső fríz jelenetén az Úr megalkotja Ádámot és Évát, akik eltávolodnak Istentől és a teremtésben kapott helyüktől, az alsó frízen azonban látjuk, miként hívja vissza magához Isten a bukott embert azáltal, hogy Máriától, az új Évától megszületik Krisztus, az új Ádám.
Szöveg, fotók: Heidl György
