A Pécsi Egyházmegye Magtár Látogatóközpontja adott helyet a Régészet Napja előadásainak május 26-án. A Janus Pannonius Múzeum idén a szerzetesség témáját választotta, így az egyházmegye társszervezőként csatlakozott az országos programhoz.
Nagy Levente, a PTE Régészeti Tanszékének vezetője a korai szerzetesi életformát tárta a hallgatóság elé. Jézus példáját követve az első századokban már népszerűvé vált az elvonulás, ezzel pedig megjelent a szerzetesség mint életforma. A szerzetes szó görög megfelelője: monakos először Kr. u. 324-ben szerepel hivatalos iraton. Ekkor már kialakult a szerzetesi élet két iránya: a magányos remeteség és a szerzetesközösségek.
Utóbbiak mártírok sírjánál vagy ereklyéik őrzési helyén alapítottak monostorokat. Úgy vélték, a helyhez köthető alak példaképül szolgál számukra, és közbenjár Istennél.
Szent Jeromos szerint, aki több szerzetes életének fontos eseményét örökítette meg írásaiban (például Remete Szent Pál és Remete Szent Antal találkozása is az ő tolmácsolásában maradt fenn), a szerzetesi életforma által az egyiptomi sivatag megszentelt tájjá, paradicsommá válik.
Fedeles Tamás, a PTE Középkori és Koraújkori Történeti Tanszékének docense a dél-dunántúli szerzetességet mutatta be. 78 középkori szerzetesrendi intézményt kutattak fel a Pécsi Egyházmegye területén, ezek közül több királyi alapítású. A monasztikus rendhez tartozó Benedek-rendi apátságok Pécsváradon, Szekszárdon és Bátán működtek. A ciszterciek Cikádoron, az Ágoston-rendi szerzetesek Pécsen és Siklóson alapítottak kolostort. A középkori viszonyokat ismerve figyelemreméltó, hogy a négy koldulórend (a domonkosok, a ferencesek, az ágostonos remeték és a karmeliták) mindegyike alapított kolostort Pécs városfalain belül. Ilyenre csak Budán volt példa. Ez pedig azt jelentette, hogy a város kellően népes és jómódú volt ahhoz, hogy a rendházak működőképesek maradjanak.
A pálos rend is elsőként Pécs környékén, a Jakab hegyen élő remetéket összefogva alakult meg, hiszen Boldog Özséb a Pilisben csak mintegy negyedszázaddal később végezte ugyanezt a tevékenységet.
A szerzetesség a középkortól kezdve a mai napig meghatározó eleme az egyháznak. A közösségi istenkeresés mellett a középkori szerzetesi élet számos egyéb feladatot is ellátott. Megőrizte és közvetítette a kultúrát, pasztorációs feladatok mellett a vallásosság megélésének is színtere volt, és a középkori lovageszmény a keresztes rendekben épült az egyházi életbe.
