Május 2-án folytatódott a Pécsi Egyházmegye pasztorális tervének kidolgozásához kapcsolódó megbeszélés-sorozat. Ezúttal a Szolgálatok témakörében vitatták meg a javaslatokat a résztvevők.

pasztoralis megbeszeles 160502 02A Pécsi Egyházmegye pasztorális tervének készítése során a szeretetszolgálat területén fontos célok és feladatok részletezésére és egyeztetésére került sor május 2-án.
Az Egyházmegyei Karitász és 28 plébániai karitászcsoport ma is rendszeresen segíti az elesetteket. Főleg ruha- és élelmiszeradományokkal támogatják a rászorulókat, ugyanakkor aktívak az országos és egyházmegyei szintű akciók szervezésében is.

A megbeszélésen résztvevő egyházmegyei vezetők, papok és civilek egyetértettek abban, hogy a következő években fokozni kell az egyházmegyei karitász szervező és koordináló tevékenységét, valamint bővíteni kell a segítő tevékenységek körét. Célként fogalmazták meg továbbá az egyházmegye teljes területét lefedő plébániai karitászcsoportok alakítását és az ezekkel való szorosabb együttműködést. A szeretetszolgálat fejlesztése érdekében szorgalmazták a karitászvezetők, munkatársak és önkéntesek képzését – kiemelten a hátrányos helyzetű kistérségekben.

A krisztusi szolidaritást megélő és a szeretetben tevékeny csoportok alakítását hangsúlyozó előadást követő aktív kiscsoportos munka eredményeként számos új, a pasztorális tervbe jól beépíthető javaslat fogalmazódott meg a szeretetszolgálat fejlesztése érdekében.

A következő megbeszélésen, tervezetten június 8-án a tanúságtétel területén megjelenő fontos célokat és feladatokat egyezteti az egyházmegye vezetése és papsága.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség