A Máriagyűdi Bazilika augusztusi programjairól közlünk összefoglalót.

Állandó események:

A Bazilikában szombat esténként 18.30-kor szentségimádás, 19.00 órakor előesti szentmise van, 19.45-kor zsolozsmát imádkoznak. Vasárnaponként 8 és 10 órakor mutatnak be szentmisét a Bazilikában, előtte gyónási lehetőséget kínálva. Hétköznap (kedd kivételével) este 7-kor mutatnak be szentmisét.

szabadteri oltar mgyudon

Aktuális programok:

Augusztus 7-én a 10.00-kor kezdődő szentmisén részt vesznek a szabadszentkirályi és királyegyházai hívek Király József plébános vezetésével.

Augusztus 13-án, szombaton tartják a Hagyományok Napját. 9 órától gyóntatás lesz, 10 órától szentmise Pavlekovics Ferenc pasztorális helynök celebrálásával. 11 órától „Forgó színpad" címmel hagyományőrző együttesek mutatják be műsoraikat. Délben, ebédidőben koncert-hívogató lesz, 13 órakor Pályi János bábelőadása és a Nyugdíjas klubok fesztiválja, 14 órakor litánia, a kegytárgyak megáldása, búcsúsok búcsúztatása, 14.30-kor pedig a Góbé Zenekar koncertje zárja a programot. Az eseményeket kirakodóvásár is kíséri.

Augusztus 13-án, szombaton a Nagyboldogasszony Főbúcsú Vigíliáját ünneplik.

A program:

18.00: vesperással
18.30: szentségimádás
19.00: vigília-szentmise
20.00: gyertyás körmenet
21.00: Máriagyűdi Rózsafüzér Társulat/PécsiKatifi imaórája
22.00: közös beszélgetés
23.00: keresztút
24.00: szentmise a zarándokokért
01.00-07.00: virrasztás a PécsiKatifi és a Szeretetláng közösségének vezetésével

AugusztuS 14-én, vasárnap, a Nagyboldogasszony Főbúcsú napján van Máriagyűdön, az Irgalmasság Évének fő eseménye.

A program:

9.00: bűnbánati liturgia, gyóntatás
9.30: katekézis
10.00: ünnepi szentmise, amelyet Udvardy György megyéspüspök mutat be
11.15: ünnepi körmenet a Szent Kapuhoz
12.00: ebédidő
13.00: a Trió Enigma koncertje
14.00: litánia, kegytárgyak megáldása, búcsúsok búcsúztatása
A programot kirakodóvásár is kíséri.

Augusztus 15-én, a Nagyboldogasszony Főbúcsú napos napján hagyományos búcsúi programot tartanak. A 10 órai nagymisét Mayer Mihály püspök celebrálja. Ezen a napon ezen kívül lesz szentmise 8 és 19 órakor is, előttük gyónási lehetőséggel. A búcsúi program 14 órakor litániával, kegytárgyak megáldásával és a búcsúsok búcsúztatásával zárul.

Augusztus 20-án, Szent István Király ünnepén hagyományos búcsúi programot tartanak. A 10 órai nagymisét Ft. Dr. Horváth István nagyprépost tartja a pellérdiek fogadalmi zarándoklatának vezetőjeként. Ezen a napon 8 és 19 órakor is lesz szentmise, előttük gyónási lehetőséggel.

Augusztus 28-án Szűz Mária, Világ Királynője, a Bukovinai Székelyek búcsúját ünneplik Máriagyűdön. 9 órától gyóntatás lesz, 10 órától ünnepi szentmise Mátyás Imre komlói plébánossal. 11 órakor a Híres Pannónia Régizenei Együttes Szent Korona-koncertet tart. Délben ebédidő, majd 13 órakor a székely hagyományőrző együttesek mutatkoznak be. 14 órakor litániával, kegytárgyak megáldásával és a búcsúsok búcsúztatásával zárul a program.

Szeptember 4-én a Szenvedélybetegek 15. zarándoklatát tartják, szeptember 11-én pedig a Kisboldogasszony főbúcsút, a Németek búcsúját, előtte vigíliával.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség