Szent Mártonról Európában több száz települést neveztek el, emlékét több ezer kegyhely őrzi. Baranya megyében 19 településen van jelen valamilyen formában az irgalmasság szentjének tisztelete. A zarándokút, amely ezeket a településeket összeköti a Via Dividendae Caritatis („A megosztandó szeretet útja") nevet viseli.

Dr. Petre András és Perjés Krisztina azzal a szándékkal járta végig az útvonal állomásait, hogy a templom, illetve kápolna belsőkről, közvetlen környezetükről lomografikus és digitális felvételeket készítsen. A felvételeket 2014-ben Pécsett a Művészetek és Irodalom Háza Martyn Galériája mutatta be, az idei emlékévben pedig a szombathelyi Szent Mór Látogatóközpontban kaptak helyet. Az alkotók bíznak abban, hogy munkájuk „hozzájárul keresztény hitünk megerősítéséhez, a Szent Márton által oly sokszor hangoztatott krisztusi hitvalláshoz: aki engem szeret, az Atyát szereti általam."

Szent Márton emléknapján a sokszínű baranyai zarándokút néhány állomását a fotósorozat képein keresztül mutatjuk be.

 

szent marton baranyaban 10szent marton baranyaban 11

 A Via Dividendae Caritatis Kisújbányáról indul. A ma már Hosszúhetény részét képező egykori település kápolnáját 1794-ben építették Szent Márton tiszteletére.

 

szent marton baranyaban 20szent marton baranyaban 23

A ma már szintén nem önálló település, Orfűhöz tartozó Mecsekrákos Szent Márton tiszteletére emelt kápolnája előterében az ökumenét hirdeti: a Krisztus kereszteket református és római katolikus hívek közösen emelték. 

 

szent marton baranyaban 34szent marton baranyaban 35

Máriakéménd a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt kegytemplom mellett a 18. században egy copf stílusban épült Szent Márton templommal is gazdagodott.

 

szent marton baranyaban 50szent marton baranyaban 51

2013-ban Horvátország is csatlakozott a Via Sancti Martini európai zarándokút hálózathoz a Via Dividendae Caritatis útszakaszon keresztül. Az év júliusában Illocskáról indult zarándoklat az első horvátországi állomásra, Pélmonostorra.

 

szent marton baranyaban 74szent marton baranyaban 75

A megyeszékhelyen az egykor önálló település, Patacs 19. századi temploma is Szent Márton nevét viseli.

 

Szent Márton ábrázolások Baranyában képei itt.
Fotó: Dr. Petre András, Perjés Krisztina

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség