A Házasság Hete alkalmából ünnepi szentmisére hívta a szentségi házasságban élőket a mohácsi plébánia 2017. február 19-én. A szentmisén elhangzott, hogy a házasság szentsége is a kereszt jegyében szerveződik. A benne kapott áldás mindvégig megmarad a párokon: segít a másikért küzdeni, szenvedni, érte harcolni, miközben ami közös, az összekapcsolja a házasokat.

„Imádkozunk ma értetek, akik a házasságkötésetek alkalmával kimondtátok egymásra az igent. Naponta szavaitokkal, tetteitekkel és egymásért hozott áldozataitokkal megújítjátok ezt a döntéseteket. Imádkozunk ma értetek, akik magatokkal hoztátok ide örömeiteket és terheiteket."- ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket Bognár Attila András plébános.
A szentmise prédikációja rendhagyó volt. Bognár Attila plébános és Dallos Tamás káplán tanúságtételében a családi élet szépségei, örömei mellett szó esett a kihívásokról, az életszentségben való növekedésről is.

hazassag hete mohacson 2017 02 BKA közösség megszentelődésének két útját kínálja fel az egyház a házasság és az egyházi rend egymás mellé állításával. A megszentelődés a kegyelem műve, ezért a szentség nem egy önfelülmúlás, hanem a szentlélek hatékony működése. „Alakítsd életedet az Úr keresztjének titka szerint – hangzik el a mondat a papszenteléskor. A házasság szentsége is a kereszt jegyében szerveződik. Nevezik a legszigorúbb szerzetesrendnek is. A benne kapott áldás mindvégig megmarad rajtatok: segít a másikért küzdeni, szenvedni, érte harcolni, miközben ami közös, az összekapcsol benneteket. Ha pedig nehézségekkel küzdötök, tudnotok kell, hogy Isten ott is életet fakaszt, ahol nem is gondoljátok." – fogalmazták meg a résztvevő papok.

A házaspárok jelenléte fontos az egész plébániai közösség számára, ez kifejeződött az értük mondott könyörgésekben és az egész templomi közösség által közösen énekelt ároni áldásban is. A házaspárok egymásért is imádkoztak a szentáldozást követően, majd átvették az égő gyertyát és kérték a közösség imáját is. Végül a házaspárok Szent Pio atya szavaival fogadták hittel az Isten áldását: „Áldjon meg benneteket az Úr, és tegye könnyűvé számotokra a család igáját! Legyetek mindig jók! Ne feledjétek, hogy a házassággal olyan nehéz kötelességek járnak, melyeken csak az isteni kegyelem könnyíthet: érdemeljétek ki mindig ezt a kegyelmet! És az Úr őrizzen meg titeket a harmadik és a negyedik nemzedékig!"

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség