Április első hétvégéjén Pécsett, a Lyceum templomban és a máriagyűdi kegytemplomban hallhatta először a közönség Metastasio Passióját magyar nyelven, újonnan megzenésített formában. A bemutatókon mintegy hetvenen vettek részt.

bekesi csaba oratorium web 20170402 21 BKEddig nem volt magyar nyelvű fordítása az 1730-ban megjelent, eredetileg olasz nyelvű Jézus Krisztus kínszenvedése című oratóriumnak. Pietro Metastasio szövegkönyvét több mint negyvenen zenésítették meg a megjelenést követő egy évszázadban, de a népszerű darabot eddig nem hallhatta magyarul a zenekedvelő közönség. Tavaly Bükösdi Gábor fordította magyarra a szöveget, miután az előadásban is éneklő szoprán énekesnő, Tóth Emília arra kérte, segítsen egy érthető magyar változat kialakításában. A munka azonban annyira magával ragadta a fordítót, hogy elkezdett foglalkozni a formahű magyar verzió létrehozásával. Ehhez pedig Békési-Marton Csaba új zenét szerzett, hiszen egyik korábbi olasz zenei megvalósulás sem illett a magyar nyelv belső lüktetéséhez.
A történet nem evangéliumi, de abból következő jelenet. Nagypénteken Péter apostol gyötrődve, magányosan bolyong, amikor találkozik a Jézust temető alakokkal: a megrendült, feldúlt Jánossal, Mária Magdolnával és Arimateai Józseffel. Az evangélium továbbgondolása olyan költői lehetőségeket rejt magában, amely a nagyböjti elmélkedést mélyíti el.

A Pécsi Egyházmegye két helyszínt biztosított az oratórium bemutatásához április első napjaiban: a pécsi Lyceum templomot és a máriagyűdi kegytemplomot.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség