Május 9-én emlékeztek meg az 1944-ben Pécsről és Baranyából munkatáborba kényszerített zsidó családokról a Pécsi Zsidó Hitközség valamint a Szent Egyed Közösség tagjai. A mintegy ötvenfős emlékmenet a ferencesek templomától indult kedden este, és a Kossuth téren, a zsinagóga előtt tartott beszédekkel és megemlékezéssel zárult.

Szent Egyed Kozosseg Pecs 170509 021944. május 8-án nyitották meg a pécsi gettót, ahova közel kétezer zsidó származású embert zsúfoltak össze. Július 4-én a környező falvak zsidó családjaival együtt munkatáborba hurcolták őket, ahonnan nagyon kevesen tértek vissza. Rájuk és a holokauszt borzalmaira emlékeztek a Pécsi Zsidó Hitközség és a Szent Egyed Közösség által szervezett menettel május 9-én Pécsett. A tizenharmadik éve megrendezett eseményen idén közel ötvenen vettek részt, a menet a Ferencesek templomától a zsinagógáig tartott.

A megemlékezésen Udvardy György pécsi megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy a megemlékezés nem csupán a múltba tekint vissza, hanem arra is emlékeztet, hogy a jövőt bátor hozzáállással, körültekintő gondolkodással kell formálni. Felelősen pedig akkor lehet cselekedni, ha akár a saját biztonságunkat háttérbe szorítva tesszük a jót.

Nagy János, a pécsi Szent Egyed Közösség vezetője azt emelte ki, hogy az emlékezés, az emberségesség kultúrája legyőzi a közönyt és a kiábrándultságot, így lehet a múlt eseményeiből a jövőt építeni. A Szent Egyed Közösség különösen fontosnak tartja a történelmi tudat ápolását, a megemlékezés mellett pedig céljuk az érzékenység ébren tartása is – hogy hasonló dolgok többé ne fordulhassanak elő.
Schönberger András főrabbi szerint a holokausztot nem lehet megérteni. Ami történt, az emberi viselkedés, azaz gesztusok, szavak és tettek vezettek 6 millió ember megsemmisítéséhez.

Fotó: Szent Egyed Közösség

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség