Nagy érdeklődéssel fogadták a résztvevők a Jézus Szíve Búcsú missziós programjait Harkányban 2017. június 23-25. között.

jezus szive bucsu harkany 2017 03Missziós céllal háromnapos rendezvénysorozatot tartott a harkányi plébánia. A programok sora pénteken imával és szentségimádással indult, majd szentmisén vehettek részt a hívek.

Szombaton délután 14.00 órától a harkányi strandon drámapedagógiai játékokba kapcsolódtak be a gyerekek, de a kavicsfestést is kipróbálhatták, majd az általuk választott bibliai motívummal díszített alkotást hazavihették magukkal. A gyermekeket kísérő szülők, nagyszülők ezalatt kerekasztal beszélgetéseken vettek részt, amelyeken a gyermeknevelés, a gondviselés, a különböző élethelyzetek, az öröm és az értékrend témáit dolgozták fel. A gyógyfürdőben is beszélgetésre várták az érdeklődőket („Akinek van füle, hallja meg" – Mt 13,43), itt elsősorban az egészség, a gyógyulás, a boldogság, az öröm és a kincs kérdése került előtérbe. A szervezők gondoltak a külföldi látogatókra is: angol, német és horvát nyelvű információs szórólapot szerkesztettek, amelyen röviden összefoglalták a missziós napok célját és eseményeit.

jezus szive bucsu harkany 2017 06

Az ima fontosságára imakártyákkal hívták fel a figyelmet, és buzdították a látogatókat a Boldogasszony Imaszövetséghez csatlakozásra. A szabadtéri sátrakban a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodájának munkatársai szombaton kora este és vasárnap délelőtt beszélgetés során igyekeztek az érdeklődők elsősorban vallási, hitbéli kérdéseire választ adni. A misszióra a színpadon többször is felcsendülő zenei dicsőítések is felhívták a figyelmet.

A missziós programok jól illeszkedtek a Harkányi Római Katolikus Plébánia által szervezett Jézus Szíve Búcsú rendezvényhez, amelynek záróeseménye a körmenettel összekapcsolt ünnepi szabadtéri szentmise volt, amelyet Pavlekovics Ferenc pasztorális helynök celebrált.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség