A Pécsi Egyházmegye 3. koordinátor képzésének keretében a 2016/17-es időszakban a résztvevők összesen öt alkalommal találkoznak egy-egy hétvégére. A januári hétvége az utolsó előtti alkalom volt, amelyet Kató Csaba diakónus, katekéta és felesége, Kató Ágota vezetett.

koordinator kepzes web 20170128 4A hétvége fő témája az együttműködés, tervezés volt. Ahogy a legtöbb alkalmat, a mostanit is Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg. A főpásztor köszöntő gondolatainak középpontjában az egyházmegye frissen megjelent pasztorális terve állt, amit később ki is osztott a hitoktatóknak. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint építő és reménykeltő a tervezet, amely támogató alapot biztosít minden katekéta és az egyházmegye valamennyi munkatársa számára.

A képzés további programjában a résztvevők megismerkedtek az együttműködés alapjaival. Ennek kiindulási pontja az önismeret, amely segít a másokkal való kommunikációban, konfliktuskezelésben. Ezt követte a tervezés témaköre, amely a tervezés teológiájából indult ki. A változásra történő igény felmerülésétől, az előkészítő lépéseken át a folyamat megszervezéséig mindent megtárgyaltak a résztvevők. A második nap feladata volt a közelítés a pasztorális terv felé, annak a négy területnek a vizsgálatával, amelyek az egyház életének négy megnyilvánulási formáját is képezik.

A találkozó végére nemcsak célokat, hanem eszközöket, és legfőképp lendületet kaptak a koordinátorok ahhoz, hogy ki-ki a saját területén megkezdje a pasztorális terv előkészítését.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség