November 6-án vasárnap 10 órakor püspöki szentmise volt Pogányban, amelynek végén a Szent Márton rajzpályázat eredményhirdetését is megtartották. A díjakat Udvardy György pécsi megyéspüspök adta át.

A pogányi közösség régi idők óta tartja a hitvalló püspök tiszteletét. Idén, Tours-i Szent Márton emlékévében a szombathelyi Szent Márton ereklye érkezett Pogányba tavasszal, ősszel pedig Szent Márton rajzpályázatot hirdettek. Az eredményhirdetést ünnepi szentmise keretében tartották meg.

pogany szentmarton mise rajz web 20161106 58

Udvardy György megyéspüspök homíliájában elmondta:
„Keresztény hitünk alaptétele, hogy hisszük a feltámadást. Kimondatlanul is ott van bennünk, hogy az élet nem szűnik meg a halállal. Jézus tanítása egyértelművé teszi, hogy ez a vágy nem hamis vágy. Mit jelent hinni a feltámadásban? Lényegileg meghatározza földi életünk döntéseit is, már most. Akarom megismerni Jézus tanítását, és akarok szerinte élni! Ő erre biztat minket, amikor a megbocsátást kéri tőlünk, vagy a kiengesztelődésre buzdít bennünket. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha tényleg hisszük a feltámadást, és akarunk akár emberi természetünkkel ellenkező módon is jót tenni a másikkal, megbocsátani, vagy éppen bocsánatot kérni.
Jézus nem kíván tőlünk mást, mint amit ő megtett. Mert ő megbocsátó volt, mert ő az egységet akarta, mert ő elfogadta a rászoruló embert a maga gyengeségében, tudott nagylelkű lenni a bűnössel szemben, és tudott az igazsághoz ragaszkodni. Ezt kívánja tőlünk. Ennek látjuk kiváló példáját Szent Márton püspökben, akire a mai napon emlékezünk. Nem pusztán jót akart tenni, hanem Krisztus módján akart élni. Az irgalmas szeretet szentjeként gondolunk rá. Ő pogányként élte az életét. Felnőttként ismerte meg Krisztust. Mert megismerte, tudatosan készült arra, hogy hozzá kösse életét a keresztségben. Ezért látjuk, hogy megjelennek életében az irgalmasság cselekedetei. Püspöki szolgálatát is az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása által valósította meg: törődve az elesettekkel, a szegényekkel, bárkivel, aki szükséget szenved.
Nincs az a kevés, amit ne lehetne megosztani. Nincs az a figyelem, amellyel ne lehetne a másikhoz fordulni."

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről és a rajzokról itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség