Húszéves jubileumát ünnepelte november 17-én a Katolikus Karitász Szekszárdon. Az ünnepségen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is.
1995-ben, Farkas Béla plébános kezdeményezésére alakult meg Szekszárdon a belvárosi plébánia karitászcsoportja. Néhány önkéntes munkatárssal kezdte el elsősorban a szegények, családi háttér nélkül élő idősek, hajléktalanok gondozását, amely élelmiszercsomag kihordásából, segítő beszélgetésekből, családlátogatásokból állt. Az érdemi munka 1997-ben kezdődött, amikor az egyházközség a tulajdonát képező Munkácsy utcai ingatlant 30 évre a karitásznak adta használatra. Ezzel megoldódtak a raktározási, ügyfélfogadási gondok. Ügyeleti szolgálatot vezettek be, amely azóta is működik. Jelenleg heti két alkalommal fordulhatnak a csoporthoz problémáikkal a segítségre szorulók.
A Szent Erzsébet Karitász Alapítvány is 1997-ben jött létre. Időközben a csoport létszáma is gyarapodott és segítő tevékenységüket is ki tudták terjeszteni nagycsaládosok, a katolikus óvoda és iskola, a cserkészek és a fogyatékkal élők támogatására is.
1999-ben helyet kapott az épületben a Rév szenvedélybetegeket segítő szolgálat is, biztosítva Tolna megye és Szekszárd város egyre nagyobb számú ellátatlan szenvedélybetegeinek gondozását. A karitász keretén belül önkormányzati finanszírozással működő szenvedélybeteg-segítő szolgálat Szekszárdra helyezését a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász akkori igazgatója, az idén elhunyt Szalay János atya álmodta meg, aki jelentős anyagi támogatás mellett gondos, atyai odafigyeléssel, jó tanácsaival segítette a csoportot.
Kovács Jánosné, a szekszárdi Szent Erzsébet Karitász Alapítvány kuratóriumi elnöke a jubileumi ünnepségen XVI. Benedek Pápa „Deus Caritas est" kezdetű enciklikáját idézte:
„A szakmai illetékesség az első alapvető követelmény, de egyedül nem elegendő. Emberekről van ugyanis szó és az embereknek mindig többre van szükségük, mint pusztán szakmailag helyes bánásmódra. Emberiességre van szükségük... A keresztény ember programja – az irgalmas szamaritánus programja, Jézus programja – a „látó szív". Ez a szív látja, hol van szükség szeretetre, és ennek megfelelően cselekszik."
Az elnök hozzátette:
„A szeretet kapcsolja össze a plébániai karitászcsoport és az alapítvány résztvevőit, önkénteseket és hivatásos munkatársakat. Ez az alap ad nap mint nap erőt az önkénteseknek az ügyfelek sokszor nagy türelmet, megértést, elfogadást igénylő kiszolgálásához. Ugyanígy a RÉV szolgálat hivatásos szakembereinek a szenvedélybetegek szakszerű, szeretetteljes ellátásához.
Manapság nagyon sok a rosszkedvű ember. Borúlátó, siránkozó hangok dominálnak. Amellett, hogy tapasztaljuk a világban zajló sokszor nagyon fájdalmas eseményeket, kilátástalannak tűnő helyzeteket, mindig megjelenik az önzetlen segítségnyújtás, az összefogás – mondhatnánk: a felebaráti szeretet.
A karitászban mi is találkozunk a mélyszegénységben élők gondjaival, fájdalmaival. Lehetőségeinkhez mérten, szerény anyagi támogatásokkal – legyen az élelmiszer, ruha, bútor, vagy éppen a gyógyszerek kiváltása – igyekszünk orvosolni a hozzánk fordulók nehézségeit.
Mindezt csak azért tudjuk megtenni, mert mindig vannak jó szándékú, adakozó emberek, akik támogatják a karitászt. Lehet, hogy sokakban nem is tudatosul, hogy mindezzel ők a szeretetet gyakorolják. Pedig ez a lényege a segítségüknek.
Ezt a hozzáállást, szemléletet sajátíthatják el a karitásznál közösségi szolgálatot végző középiskolás diákok is. Részükre már második éve képzést is biztosítunk annak reményében, hogy a szolgálat nemcsak egy kipipálandó feladat lesz számukra, hanem új, értékes látásmódot is elsajátíthatnak. Közelről látva az elesetteket, rászorulókat érzékennyé válhatnak az önzetlen segítségnyújtásra."
Kovács Jánosné kuratóriumi elnök köszöntője végén Mindszenty József bíboros Emlékirataim című művéből idézte a II. világháború után a fővárosi karitászünnepségen mondott, ma is érvényes szavait:
„Az alamizsna fészke sohasem az erszény, sohasem a ládafia, a fáskosár, a ruhatár, hanem az érző emberi szív. Legalábbis ez mozdít meg pénzt és anyagot helyéről a felebarát felé. Nos, sok minden elveszett a magyar földön, de a magyar szívek, akik szép szóért az ingüket is odaadják, hála Istennek, élnek."
