2023.12.28.

A pécsi székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc, éppen tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban kezdte meg a kántori szolgálatot a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének igazgatójaként is tevékenykedő egyházzenész a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető Bach-album készítésével adott hálát a Pécsett eltöltött tíz esztendőért, a zenei feladatokért, a szolgálatért és a lelki ajándékokért.

2023.12.25.

A Megváltó Jézus születésének ünnepén a pécsi székesegyházban celebrált éjféli szentmisén a Pécsi Egyházmegye főpásztora szentbeszédében személyes és közösségi életünk újrakezdése nagy lehetőségének nevezte karácsony ünnepét.

2023.12.25.

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Jézus Krisztus a megtestesült Ige, Isten fia, aki Szűz Máriától született Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem valóságos Isten és valóságos ember egy személyben.

2023.12.24.

A Megváltó születésének ünnepe alkalmából Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke idén is videóüzenetben fordult a hívekhez. A főpásztor Istentől áldott karácsonyt kívánt mindnyájunknak.

2023.12.23.

Advent 4. vasárnapjának előestéjén, december 23-án Felföldi László pécsi megyéspüspök a korábban Betlehemből érkezett lánggal gyújtotta meg Pécs város adventi koszorúján a negyedik, a szeretetet jelképező gyertyát. Az ünnepi alkalmon jelent volt Péterffy Attila polgármester is.

2023.12.23.

A júdeai Betlehemben szállást kereső Szent Család, Mária és József alakját megszemélyesítő fiatalok és az őket kísérő menet énekes-zenés ájtatosságban idézte fel a születés éjszakáján történteket december 23-án este Pécs belvárosában.

2023.12.22.

A hivatal mintegy 60 munkatársa volt jelen a Jézus Krisztus születésének ünnepét megelőző adventi készületen. A Magtár Látogatóközpontban december 21-én megtartott lelkiségi programot, melyen Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár és Mihovics Szebasztián diakónus, a Pécsi Egyházmegye papnövendéke is részt vett, Garadnay Balázs, a pécsi Szent István-templom plébánosa vezette.

2023.12.20.

Felföldi László pécsi megyéspüspök Szálkán, Lothárdon és Pécsett, valamint Dunaföldváron celebrál ünnepi szentmisét Jézus Krisztus születése ünnepe alkalmából.

2023.12.20.

A mintegy 1000 fős lakosú Baranya megyei Hímesháza, amely a leírások szerint a szépen festett, azaz hímes templomáról kapta a nevét, az idei adventben is Szent Család-járásra hívta a településen élőket, hogy családról családra járva kísérjék a Szent Család tagjait, Máriát, Józsefet és a kisded Jézust.

2023.12.16.

A karácsonyra, Jézus Krisztus születésének ünnepére felkészítő adventi időben készült beszélgetés Felföldi Lászlóval, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökével.

2023.12.15.

A betlehemi Születés bazilika örökmécseséről származó láng idén is Ausztrián keresztül érkezett Magyarországra és ezúttal is a Romániai Magyar Cserkészszövetség tagjai hozták el és adták át a magyar katolikus cserkészek küldötteinek. Pécsre december 16-án érkezik a 10. (P.Á.R.) gróf Széchenyi István cserkészcsapat cserkészeinek köszönhetően, hogy aztán három templom adventi koszorújának gyertyáin lobbantsa fel az adventi lángot.

2023.12.14.

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő, havonta megjelenő magazinműsor megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

2023.12.14.

December 12-én este, a Pécsi Egyházmegye adventi eseménysorozatának részeként, zenei pályára készülő győri, kecskeméti és váci orgonista diákok adtak hangversenyt az egyházmegye főtemplomában.

2023.12.13.

A Katolikus Karitász szervezésében megvalósuló Felzárkózó Települések programban részt vevő ormánsági Tésenyre, Lúzsokra és Piskóra látogatott el Felföldi László pécsi megyéspüspök november végén. A programra Écsy Gábor országos karitászigazgató is elkísérte a főpásztort. A Karitász beszámolóját adjuk közre.

2023.12.13.

Az adventi készület, az elcsendesedés és Jézus születésének nagy titkára való újbóli rácsodálkozás személyes megélésébe engedett betekintést a szigetvári egyházközség egyik tagja egy adventi élménybeszámolóval.

2023.12.12.

Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén, december 8-án a pécsi és Pécs környéki horvátok adventi koncerten és horvát nyelvű szentmisén vették részt a pécsi székesegyházban. A liturgiát Roko Glasnović dubrovniki püspök celebrálta.

2023.12.11.

December 10-én, advent 2. vasárnapján püspöki szentmisén ünnepelték Bólyban a plébánia épületének közelmúltban történt felújítását, valamint az egyházközség megválasztott tanácsosi testületének ünnepélyes beiktatását.

2023.12.11.

Serbakow Tibor ötvösművész munkásságát bemutató kiállítás nyílt december 9-én a pécsi székesegyház Jézus Szíve kápolnájában. A Szent Eligius-díjas művész székesegyházban megtalálható alkotásai lettek kiállítva a tárlaton, mely 2024. január 14-ig látogatható.

2023.12.10.

Felföldi László megyéspüspök 2023. december 9-én állandó diakónussá szentelte Szőts Gábor akolitust a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. A bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás templomban celebrált ünnepi szentmisén - melyen részt vettek az egyházmegye papjai, diakónusai, a jelölt és családja, rokonai, barátai, valamint a hívek közössége -, koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint Wigand István plébános.

2023.12.10.

A máriakéméndi kegyhely az idei esztendőben ünnepli fennállásának 250-ik, a kegyhely Nagyboldogasszony-kegytemploma pedig felszentelésének 270-ik évét. Ez alkalomból 2023. december 8-án jótékonysági gyalogos zarándoklat indult Máriakéméndre, ahol szentmisén adtak hálát az elmúlt évszázadok kegyelmeiért. A liturgiát Kovács József püspöki titkár celebrálta. A kegyhely munkatársának beszámolóját adjuk közre.

2023.12.08.

A Pécsi Egyházmegyében hagyomány, hogy a székesegyházban celebrált roráté szentmisék homíliái minden évben egy előre megtervezett tematikára épülnek. Ebben az évben adventi készület vezérfonalát a békéről való elmélkedés adta, melyhez kapcsolódóan Felföldi László pécsi megyéspüspök a béke megteremtéséről elmélkedett a december 7-én bemutatott hajnali szentmisében.

2023.12.07.

Az adventi időszakban a karácsonyi készülődés sajnálatos velejárójára, a túlköltekezésre és a pazarlásra irányítja figyelmünket a Pécsi Egyházmegye teremtésvédelmi referensének írása.

2023.12.06.

A pécsi székesegyház négy tornya ebben az évben nélkülözni kényszerül a mára szimbólummá vált adventi díszvilágítását, melyet teljes pompájában adventi koszorúként is szoktak emlegetni. Egy szeptember végi viharban történt villámcsapás következtében meghibásodott az épület világítástechnikai vezérlése, mely – egyéb kiemelt funkciókon túl – a tornyok megvilágításáért is felel.

2023.12.05.

A karácsonyra hangoló adventi zenés alkalmak idén három pécsi helyszínen várják az érdeklődőket. A székesegyház mellett a kertvárosi és a rácvárosi templomban is rendeznek koncerteket.

2023.12.05.

A máriakéméndi kegyhely az idei esztendőben ünnepli fennállásának 250-ik, a kegyhely Nagyboldogasszony-kegytemploma pedig felszentelésének 270-ik évét. Ez alkalomból 2023. december 8-án jótékonysági gyalogos zarándoklat indul Szederkényből Monyoródon át Máriakéméndre.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 március
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Húsvéti vigília a székesegyházban:
-
2024. 03. 30. - 2024. 03. 30.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 31. - 2024. 03. 31.
Férfitalálkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2024. 04. 04. - 2024. 04. 04.
Férfitalálkozó :
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2024. 04. 05. - 2024. 04. 05.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/2:
-
2024. 04. 10. - 2024. 04. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség