2023.09.04.

A máriakéméndi kegyhely nagybúcsúja minden évben szeptemberben, Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án van és ekkortájt tömegesen látogatják a környékből és szerte az országból a kegyhelyet. Az idei szabadtéri német szentmisét Erb József nyugalmazott lelkipásztor, címzetes prépost celebrálta szeptember 3-án. A kegyhely munkatársának beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

2023.09.03.

A 2023/24-es tanévben már birtokba is vehették a diákok és a pedagógusok a paksi katolikus iskola kétszintes, mintegy 180-200 diák tanítására alkalmas hét tanteremből, melegítőkonyhából, ebédlőből és vizesblokkokból álló új épületszárnyát, melynek ünnepélyes átadását és főpásztori megáldását, egyben a Pécsi Egyházmegye tanévnyitó ünnepélyét 2023. szeptember 1-jén tartották.

2023.09.01.

Pécs Város Napja ünnepe alkalmából Felföldi László megyéspüspök - felekezeti hovatartozástól és világnézeti meggyőződéstől függetlenül - ökumenikus imaórára hívta a Lyceum templomba a város vezetőit, képviselő-testületét, a Pécsi Tudományegyetem és a PTE Klinikai Központjának vezetőit, az MTA Pécsi Bizottságának elnökét, Baranya Vármegye önkormányzati vezetőit, a térség országgyűlési képviselőit, valamint a Pécsett élő embereket, hogy szeptember 1-jén reggel, a város napi ünnepi közgyűlés előtt közösen mondjanak hálát és imádkozzanak Pécs városáért és a pécsiek békés egymás mellett éléséért.

2023.09.01.

„Áradjon az igazságosság és a béke” – ez a témája az idei ökumenikus teremtésvédelmi hónapnak, amelyet Ámosz próféta szavai ihlettek: „Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság” (Ám 5,24). A Szentatya, Ferenc papa szeptember 1-re, a teremtésvédelmi imanapra írt üzenetét adjuk közre.

2023.08.31.

2023. augusztus 30. és szeptember 2. között Pécs ad otthont az Európai Katolikus Teológiai Társaság kétévente megrendezett kongresszusának. 2021-ben dr. Kovács Gusztávot, a Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) rektorát választották meg a társaság alelnökének, melynek köszönhető, hogy a nagy múltú rendezvény soron következő konferenciája a Pécsi Egyházmegyébe érkezett. A nemzetközi kongresszus ünnepélyes megnyitóját augusztus 30-án tartották a Magtár Rendezvényközpontban, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök is köszöntötte az előadókat és a résztvevőket.

2023.08.31.

Az Ars Sacra Fesztivál országos rendezvénysorozatához kapcsolódva szeptember 16. és 23. között tucatnyi program várja az érdeklődőket Pécsett is. A szakrális töltetű programkínálatban több zenei csemege is ígérkezik: Gryllus Dánielt és zenésztársait, valamint Gaswan Zerikly szír zongoraművészt is a fesztivál fellépői között láthatjuk. A rendezvénysorozat minden programja ingyenesen látogatható.

2023.08.30.

A Pécsi Egyházmegye tizedik alkalommal szervez gyalogos és kerékpáros zarándoklatot a Szent Vér kegyhelyre, Bátára. Az idén szeptember 16-án induló zarándoklatot ebben az évben - Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint – egyházközségeink megújulásáért ajánljuk fel.

2023.08.29.

A 2021-ben történt indulása óta összesen 64 alkalommal találkoztak a férfitalálkozó résztvevői a Pécsi Egyházmegye valamely városában. Az új évadban változatlan helyszíneken, töretlen lelkesedéssel és elszántsággal hívja és várja a férfiakat Felföldi László püspök atya és a rendezvény meghívott előadói.

2023.08.29.

Szent Mónika ünnepéhez közel, augusztus 26-án rendezték meg a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségeinek országos találkozóját Budapesten, a Rózsafüzér Királynéja-templomban. A szentmisét Fekete Szabolcs Benedek, a Szombathelyi Egyházmegy segédpüspöke mutatta be Nagy Károly, a Rózsafüzér Királynéja-templom plébánosa és Kürtösi Krisztián paksi plébános, a közösség lelkivezetője koncelebrálásával.

2023.08.28.

A Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium szervezte azt az országos tanévnyitó ünnepséget augusztus 26-án, melyre mintegy 250 hallgató érkezett valamennyi országrészből. Az esemény nyitó istentiszteletén, melyet a Pécsi Egyházmegye székesegyházában tartottak, a szakkollégiumot fenntartó történelmi egyházak püspökei: Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita és Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke és Kondor Péter, a házigazda Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke is részt vettek. Igét hirdetett Felföldi László pécsi megyéspüspök.

2023.08.24.

A Pécsi Egyházmegye hagyománya szerint minden évben augusztus 23-án, az egyházmegye alapításának évfordulóján köszöntik a pappá szentelésük valamely kiemelkedő évfordulóját ünneplő lelkipásztorokat. 2023-ban hat paptestvérének adta át a pápai áldást tartalmazó vatikáni dokumentumot Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papsága jelenlétében a székesegyházban celebrált ünnepi szentmisén.

2023.08.22.

2023. augusztus 30. és szeptember 2. között a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) ad otthont az Európai Katolikus Teológiai Társaság kétévente megrendezett kongresszusának. 2021-ben Kovács Gusztávot, a PPHF rektorát választották meg a társaság alelnökének, melynek köszönhetően 2023-ban Pécs adhat otthont a nagy múltú rendezvénynek, melynek a EUROPE: Spiritual Resources for the Future címet adták. 

2023.08.22.

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én a Pécsi Egyházmegyei Hivatali munkatársai és a Kórházlelkészség szekszárdi önkéntesei - köztük nők is - csatlakoztak a Pécsi Egyházmegyei Karitász önkéntes segítő akciójához, melynek keretében részt vállaltak az ormánsági Marócsa egyik, jégverés sújtotta lakóházának rendbe tételében. A helyszínen tapasztalt állapotokról, a munkálatok során megélt élményekről Priskin Zsolt diakónus írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk. 

2023.08.22.

Pécs Város Napja ünnepe alkalmából Felföldi László pécsi megyéspüspök ökumenikus imaórára hívja a pécsieket - felekezeti hovatartozástól és világnézeti meggyőződéstől függetlenül - szeptember 1-jén a Lyceum templomba.

2023.08.21.

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke - a belügyminiszter előterjesztésére - állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát adományozta Dr. Balogh Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Büntetőjogi Tanszéke docense, a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola jogásza részére.

2023.08.21.

Második alkalommal rendezte meg a Pécsi Egyházmegye a családokat, egyedülállókat, időseket és fiatalokat egyaránt megszólító KOVÁSZ Fesztivált augusztus 19-én. A mintegy 30 programelemet felvonultató rendezvényre összesen mintegy háromezer látogató érkezett az egyházmegye egyházközségeiből, de még az egyházmegyén túlról is. A rendezvény nyitott volt az éppen arra járók és a hitükben még keresők számára is.

2023.08.20.

Szent István király, Magyarország fővédőszentje, a Pécsi Egyházmegye alapítójának augusztus 20-i ünnepének előestéjén celebrált szentmisét Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban, mely egyben az egyházmegye idén immár második alkalommal megrendezett Kovász elnevezésű családi fesztiváljának záró ünnepe volt. A liturgián koncelebrált Máger Róbert plébános, püspöki irodaigazgató és Fekete Zoltán káplán.

2023.08.18.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Novák Katalin köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket és Orbán Viktor miniszterelnök által adományozott Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat adott át augusztus 18-án délelőtt a Hagyományok Házában.

2023.08.17.

Az ormánsági Marócsán csaknem egy hónappal a jégkár után is bőven akad még olyan ház, melynek tetőszerkezete javításra vár. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász az elsők között csatlakozott a Katasztrófavédelem szakembereinek kárenyhítő munkálataihoz, és indított adománygyűjtést a károsultak javára. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársai önkéntes munkával vették ki részüket a segítségnyújtásból.

2023.08.17.

Dr. Versegi Beáta nővér keresztény antropológus, szupervizor, coach, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapításának vezetője személyes beszélgetéseket vezet a KOVÁSZ Fesztivál idején a Magtár Rendezvényházban. A beszélgetés előzetes regisztrációhoz kötött, időtartama személyenként kb. 40 perc, így az időpontok és a jelentkezési lehetőségek száma is korlátozott. Regisztrációs linkek lent a szövegben.

2023.08.16.

A Pécsi Egyházmegye idén is megrendezi a 2022-ben hagyományteremtő szándékkal életre hívott családi fesztivált, a KOVÁSZT. Az augusztus 19-i egész napos rendezvényre a Pécsi Egyházmegye főpásztora az egyházmegye minden egyházközségéből hívja és várja a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

2023.08.16.

Van helyed! Van helyetek! Ezekkel a szavakkal szólt a fiatalokhoz a Szentatya, Ferenc pápa az augusztus 1-6. között Lisszabonban megtartott ifjúsági világtalálkozón (IVT), melyen a Pécsi Egyházmegyéből 5 fiatal vett részt Berecz Tibor atya vezetésével. Az ott megélt élményekből táplálkozó beszámolót adjuk közre.

2023.08.14.

Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepnapja alkalmából a máriakéméndi kegyhelyen is ünnepi szentmisére gyűltek a hívek augusztus 13-án, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált.

2023.08.14.

A Pécsi Egyházmegye több plébániájáról is érkeztek résztvevők a ministránsok számára meghirdetett négynapos lelkigyakorlatra Bátára, a Szent Vér kegyhelyre. A dr. Nyúl Viktor bátaszéki plébános vezette lelkigyakorlatot augusztus 6-án, Urunk Színeváltozása ünnepén celebrált búcsúi szentmisén zárták, melyet Mayer Mihály nyugalmazott püspök mutatott be a résztvevő ministránsok szolgálatával.

2023.08.13.

A Pécsi Egyházmegye augusztus 12-én a máriagyűdi kegyhelyen megtartott fogadalmi búcsúján a szentmise zárásában Felföldi László pécsi megyéspüspök főpásztori buzdító beszédet intézett az egyházmegye valamennyi egyházközségéhez és a megjelent hívekhez, melyet az alábbiakban adunk közre.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség