2024.02.20.

A Jézus Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő szabadtéri misztériumjátékot, mely a jeruzsálemi bevonulástól Jézus kereszthaláláig mutatja be a nagyhét eseményeit, idén március 24-én, virágvasárnap 15.00 órakor láthatjuk Pécsett, a kivételes szépségű Tettye-parkban. Eső esetén a passiójáték a pécsi székesegyházban lesz látható.

2024.02.19.

A máriakéméndi búcsújáró kegyhely a katolikus közösségek kedvelt zarándokhelye, ahol április 15-től szívesen fogadnak egyéni zarándokokat, baráti társaságokat és kirándulókat is, akik a kegytemplom szomszédságában szeretnék szabadidejüket eltölteni.

2024.02.19.

Újabb képzési alkalmon vehettek részt a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei az Egyházmegyei Hivatalban. Február 15-én Battonyai János mágocsi plébános, mentálhigiénés szakember tartott részükre előadást a gyász témakörében, aki rendszeresen nyújt lelkigondozást gyászolóknak és szervez önsegítő, gyászfeldolgozó sorstárscsoportokat a Pécsi Egyházmegye több plébániáján.

2024.02.19.

Idén is folytatódik a Pécsi Egyházmegye korábbi években nagy népszerűségnek örvendő szabadegyetemi előadás-sorozata. A tavaszi és az őszi szemeszterben 3-3 alkalommal várják az érdeklődőket neves egyházi és világi előadók Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban.

2024.02.19.

Az egyházmegye 35 karitászcsoportjának vezetői részére szervezett szakmai találkozót a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász. A szervezet pécsi központjában február 17-én megtartott rendezvényre ellátogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök is.

2024.02.15.

Életünk múlandóságára figyelmeztet a hamvazkodás szertartása, mely elindít a nagyböjt húsvétig tartó útján, amikor a hívő ember a hétköznapok rohanásai közepette megpróbál befelé figyelve, önmagához, embertársaihoz és Istenhez közelebb kerülni. Február 14-án, hamvazószerda estéjén a Pécsi Egyházmegye fiatalokkal és idősebbekkel megtelt főtemplomában Felföldi László megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét.

2024.02.15.

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő, havonta megjelenő magazinműsor megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

2024.02.14.

Egy régi szép hagyományt felélesztve újból gitáros ifjúsági szentmisét tartanak tanúságtételekkel, gyónási lehetőséggel, közösségi találkozással, majd zárásként szeretetlakomával minden hónap 3. keddjén, 18.00 órától a pécsi pálos templomban.

2024.02.14.

A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség által összeállított, a nagyböjti lelki elmélyülést segítő lelkigyakorlatos kiadvány hamvazószerdai lelkipásztori üzenetét adjuk közre.

2024.02.13.

A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 14-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével. Hamvazószerdán Felföldi László pécsi megyéspüspök este 18.00 órakor szentmisét mutat be a Szent Péter- és Szent Pál - székesegyházban.

2024.02.13.

2023 márciusában találkozott első alkalommal a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott pécsi Collegium Seraphicum lakóival Felföldi László. A találkozó akkor annyira sikeres volt, hogy egy év elteltével, idén február 8-án az egyetemisták újra egy beszélgetős estén tehették fel kérdéseiket a főpásztornak Szólj Be a Püspöknek! címmel. Beszámolónk az elhangzott kérdések teljességének részletezése nélkül készült.

2024.02.13.

Életünk mindennapjaiból időnként érdemes kiszakadni, egy kicsit megállni és kikapcsolódni, énekelni és felszabadultan táncra perdülni, közösségben ünnepelni. A farsangi időszak végéhez közeledve, február 10-én a Szent II. János Pál Plébánia és a Szent Erzsébet Plébánia közös farsangi bált rendezett a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Házában. A közösség beszámolóját adjuk közre.

2024.02.12.

A határainkon innen és túl működő katolikus egyetemi lelkészségek közösségeinek mintegy 200 fiatalja találkozott Pécsett, ahol február 9-11. között a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Egyetemi Lelkészség (PEKEL) volt a házigazdája a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának (KELET). A rendezvény zárónapján főpásztori szentmisén vettek részt a fiatalok és az őket kísérő egyetemi lelkészek a pécsi székesegyházban, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkésszel.

2024.02.12.

Az idén 35 éves Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület immár 21. alkalommal rendezte meg február 10-én a házasság világnapjához kapcsolódó egész napos rendezvényét. A házasság hetének kiemelt pécsi programja ökumenikus imaórával kezdődött a székesegyházban négy felekezet lelkészeinek prédikációjával és tanúságtételével.

2024.02.10.

Az Újjá kell születnetek! (vö. Jn 3,7) mottóval megrendezendő lelki délutánok keretében az egyházmegye 11 településén várja a nagyböjti újjászületés jegyében a híveket Felföldi László megyéspüspök és a papság február 17. és április 21. között, szombatonként és vasárnaponként.

2024.02.10.

A Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapja, február 11-e egyben a betegek világnapja az Egyházban. Ez alkalomból a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben fordult a hívekhez, közösségekhez.

2024.02.08.

A Katolikus Egyház és a Pécsi Egyházmegye hitoktatói a 2024/25-as tanévben is várják a gyermekeket az általános iskolákban tartandó római katolikus hit-és erkölcstan órákra, melyre a jelentkezési határidő: 2024. május 20.!

2024.02.07.

Legyél te az, aki a kereszt jele által felújított belső szobájában elsőként pillantja meg a mennyország panorámáját és
meghallja a feltámadt Jézus szavát! - olvasható a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség (PEKEL) által összeállított, a nagyböjti lelki elmélyülést segítő füzetben. A PEKEL első ízben 2023 adventjében jelentetett meg lelkigyakorlatos kiadványt, a fogadtatás sikeréből merítve pedig immár a második alkalommal forgathatja az olvasó az immár hagyományosan Világosító címet viselő füzetet.

2024.02.06.

Február 20-ig azoknak a férfiaknak a jelentkezését várják az egyházközségekből, akik a jövőben akolitusként szeretnének aktív közösségi és liturgikus szolgálatot végezni. A Pécsi Egyházmegye 2023 őszén indult, két év időtartamú képzéséhez is lehetőség van csatlakozni, továbbá a 2024 szeptemberében induló új képzési ciklusra is fogadnak jelentkezéseket.

2024.02.06.

A 2024-es házasság hete országos rendezvénysorozatot február 11. és 18. között rendezik meg.

2024.02.05.

Az életünk biztonságát adó határok és azok figyelmen kívül hagyása vagy éppen feszegetése, a határvonalak kitolásának eshetőségei volt a témája az egyházmegyei férfitalálkozók idei harmadik szakaszának, melynek pécsi alkalmait február 1-jén és 2-án tartották a Magtár Látogatóközpontban.

2024.02.05.

Ferenc pápa budapesti apostoli útjának első évfordulójára a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hálaadó nemzeti zarándoklatot hirdetett Rómába 2024. április 22-26. között.

2024.02.03.

Szent Balázs, a vértanú püspök élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, február 3-án. 

2024.02.02.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. 

2024.02.01.

„Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal – zarándokoljunk együtt!” mottóval vonatos zarándoklatok indulnak 2024-ben is, a Misszió Tours Utazási Iroda szervezésében, a MÁV-START Zrt. közreműködésével. Erről tartottak sajtótájékoztatót február 1-jén délelőtt Budapesten, a Keleti pályaudvar üzleti várótermében, ahol köszöntőt mondott Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke a június 24–27. között Krakkóba és Częstochowába induló Fekete Madonna Zarándokvonat egyik lelkivezetője.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség