Bemutatkoznak a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola leendő elsős tanítói.

lango g BKLangó Gizella vagyok. 1959-ben születtem. Férjemmel két gyermekünk és kettő kis unokánk van. Tanítóként rajz- és könyvtár szakkollégiumi végzettséggel rendelkezem. 1981-től a Széchenyi István Általános Iskolában tanítója, osztályfőnöke, néhány évig pedig képesítés nélküli hitoktatója voltam sok kisgyereknek.
Az 1996-ban alapított és a Ferences Rendtartomány által fenntartott Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában a kezdetektől részese lehettem egy lelki- szellemi műhely alakításának, amely az emberi- közösségi- hitéleti és szakmai minőség élményével ajándékozott meg.
Az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjeként igyekeztem támogatni kollégáimat, hogy a keresztény pedagógiát, a ferences lelkiséget- és nevelési gyakorlatot mind jobban megismerjük.
Az évtizedek során a legtöbb tapasztalatot az anyanyelv, a környezetismeret és a vizuális kultúra tanításában szereztem. Ugyanakkor minden rám bízott feladattal a gyermekek növekedését igyekszem szolgálni: személyiségüket, életüket gazdagítani hittel, műveltségük, magatartásuk alakításával és a közösség erejével.

Kollégáimmal együtt várom az új elsősöket, akiket megújuló szívvel fogadhatunk 2017. szeptemberében:

  • Az utóbbi 5 esztendőben számtalan változást, új nevelési- oktatási koncepciót kidolgozó fenntartónkkal, a Pécsi Egyházmegye irányításával.
  • Szeretett munkatársammal, tanító- párommal, Renátával.
  • És a magam örömével, hogy tanulni és tanítani szeretek.

 

kaitzne b r BKKaitzné Beck Renáta vagyok, 42 éves, tanító, három gyermek édesanyja.
1998-ban végeztem Baján a Tanítóképző Főiskola német nemzetiségi szakán. Tanítói munkámat 2000-ben kezdtem el a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában. Ez az első munkahelyem. Kezdetben németet tanítottam és napközis nevelő voltam. Néhány évig pedagógiai asszisztensként segítettem az elsős osztályok tanítóinak munkáját.
Jelenleg a 3. osztályosok társosztályfőnöke vagyok. Itt a magyar (olvasás, fogalmazás, nyelvtan), a német, és a német népismeret tanítása a feladatom. Heti két alkalommal a napköziben segítem a gyerekeket a házi feladat megoldásában. A 4. o-ban németet oktatok az egyik csoportnak. Az évek során lehetőségem volt az ének-, és a technikaoktatásba is belekóstolni.
Szerencsés embernek tartom magam, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek. Gyerekekkel foglalkozni és tanítani.
Nevelői munkám során a keresztény értékek átadására törekszem. Tanítóként a gyermekek életkori sajátosságait szem előtt tartva, a tananyagot a lehetőségekhez képest minél játékosabban igyekszem elsajátíttatni.
Mindig ünnep iskolánkban az új 1. osztályosok érkezése. Mindig csoda egy új osztály, osztályközösség születése. Jó érzés megtapasztalni, ahogy ezek a kezdetben megszeppent gyermekek az évek során átalakulnak okos diákokká, önálló személyiségekké. Én már várom ezt az ünnepet, ezt a csodát.

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Nincsenek események

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely