A Szent Márton év lezárásaként Udvardy György megyéspüspök és Tóth László Ákos közoktatási főmunkatárs konferenciára hívta az egyházmegye fenntartásában működő iskolák, óvodák pedagógusait.

pedagogus tovabbkepzes web 20161111 16Az első előadó, dr. Papp Miklós morálteológus vezetésével a keresztény emberkép fogalmát járhatták körbe a pedagógusok. Az előadó hangsúlyozta: minden ember szeretetre született. A keresztény pedagógus csak akkor tudja eredményesen végezni missziós tevékenységét, ha Istennel, önmagával és embertársaival is rendben van a kapcsolata, azaz a szeretete mindhárom irányban kiegyensúlyozott. A teológus előadásában a középpontba helyezte a gyermeket, aki nem csak szülei, hanem pedagógusai számára is kincs, csoda, Isten ajándéka. Az előadás életvezetési tanácsait, gyermekképét, mély mondanivalóját és a Jelenits atyától kölcsönzött gondolatot, miszerint a pedagógusokra jellemző az a makacs hit, hogy „érdemes a borsót a falra hányni" – azaz a tanítványokban az elültetett mag szárba szökken, termést hoz, s a gyümölcs beérik – mindenképp magukkal vitték a jelenlévők.

pedagogus tovabbkepzes web 20161111 3


Tokár János atya, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet igazgatója a pedagógiai intézet új feladatainak, terveinek ismertetése után a katolikus nevelés spirituális gyökereire irányította a hallgatóság figyelmét. A pedagógiai hivatás fő feladatát abban látja, hogy mindig az Úr Jézus nevében kell megszólalni, de ehhez természetesen lélekben fel kell nőni. A pedagógia - hangsúlyozta a ferences szerzetes - vezetést jelent: valahonnan, valahová való eljutást. A vezetés mindig tervszerű utat jár be, meghatározott cél felé halad. A végső cél mindig Jézus Krisztus. Többször kiemelte - az előző előadóval összhangban - hogy milyen fontos egy katolikus pedagógus számára is szentnek lenni, s a szívét úgy odaadni, ahogy az Istennek jár – hiszen minden Isten szentségéből fakad.

 

Udvardy György pécsi megyéspüspök végül röviden összegezte a két előadó üzenetét, rendszerbe foglalta, a kapcsolódási pontokat kiemelte, ezáltal mélyítette a megértést.

A közös imával majd agapéval záruló konferencia sok, további elmélkedésre alkalmas gondolattal gyarapította a résztvevőket, s a lelki és szakmai fejlődés útját hosszú időre kijelölte számukra.

Fotó: Loósz Róbert

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Nincsenek események

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely