Idén utoljára volt Szabadegyetem a pécsi Magtár Látogatóközpontban. December 13-án este tartotta a félév záróelőadását Udvardy György pécsi megyéspüspök és Török Csaba, az esztergomi hittudományi főiskola teológusa Állandóság és változás témájában.

szabadegyetem allandosag valtozas 06

A keresztény életvezetési tanácsokkal szolgáló szemeszter utolsó előadásán az Állandóság és változás folytonos körforgásáról hallottak a résztvevők. Udvardy György pécsi megyéspüspök szerint minden ember saját tapasztalata, hogy bár folyamatos változásban vagyunk, mi magunk mégis ugyanazok maradunk. „Arra kell törekedni, hogy a változás tudatos legyen, megtéréssel szorosan összefonódva, és a krisztusismeretből eredjen.” – emelte ki a főpásztor. Török Csaba, az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológusa szerint a hagyományokban létezik együtt az állandóság és a változás. „Fontos megállapítani a határvonalat a tulajdonképpeni változatlan, állandó és a könnyen változó, akár szükségszerűen megváltoztatandó között. Ez azonban nem könnyű.” – mondta a teológus.

szabadegyetem allandosag valtozas 04


A 2017-es őszi félév során az előadók keresztény életvezetési tanácsokat adtak a hallgatóságnak. „Az evangélium a mai keresztények számára is ad életvezetési tanácsot. A Szentlélek világosítja meg a tudatot és ismeretet ad. Ezáltal érteni kezd az ember, amiből értékrend keletkezik. Ilyenkor születnek döntések, ezzel pedig az egyénben és a társadalomban is kialakulnak az állandó és változó értékek. Ha a Lélekre hagyatkozunk, mindenképp gazdagodni tudunk” – összegezte a szemesztert Udvardy György.

Bár idén ez az alkalom volt az utolsó, a Szabadegyetem konferenciasorozat 2018-ban is folytatódik. Az első előadás január 10-én lesz, szokás szerint este hat órától a pécsi Magtár Látogatóközpontban.

 

HANGANYAGOK

A hanganyagokat készítette: Visontai László
Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.


Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség