A közösségek és az egyén szempontjából vizsgálták a felelősség témáját a januári Szabadegyetem előadói.

szabadegyetem web 20180110 22
A Szabadegyetemi Konferenciasorozat januártól májusig tartó szemeszterében minden alkalommal három előadás hangzik el a felelősség témakörében. A januári előadók a közösség és az egyén felelősségét vetették össze. Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyén döntési szabadsága mellett a létezés időbeli korlátaihoz kötötte a felelősség fogalmát. „A felelősség nem egy rajtunk kívülálló, választható valóság. A létünk eleme. A szabadságomban és a létezésemben, annak időbeli korlátjai miatt felelős vagyok.” – mutatott rá a főpásztor. Horváth Olga apátnő a kismarosi ciszterci nővérek vezetője a szerzetesi közösség tapasztalatai mellett beszélt az egyéni létezésről is. „Isten saját szabad elhatározásából teremtette a világot, benne az egyént is. A lét adja az Isten és az ember közötti kapcsolatot, hiszen a létezéssel az ember részt kap az Isten életéből. A köztes út, azaz az élet során hozott döntésekben pedig a választás szabadságában jelenik meg az egyéni és közösségi felelősség egyaránt.”

Kovács László nagycsaládos édesapa, a Gesztenyés Közösség korábbi vezetője, gyakorló orvos, mindemellett hívő keresztény így fogalmazott: „A családi élet és a közösségünk legbelső pontja a felelősség, és ott van jelen az Isten. Ha jól működnek a közösségeink, felelősséggel veszünk részt az élet különböző területein, ott felragyog az Isten arca.”

A Szabadegyetemi Konferenciasorozat február 7-én Felelősség: segítség címmel Udvardy György megyéspüspök, Csovcsics Erika tanár, szociológus és Kanizsai Péter orvos, tanár előadásával folytatódik a Magtár Látogatóközpontban.

HANGANYAGOK

A hanganyagokat készítette: Visontai László
Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.


Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2018 január
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Ökumenikus imahét:

2018. 01. 21. - 2018. 01. 28.
Püspöki katekézis:
Dóm Kőtár (7621 Pécs, Káptalan utca 8.)
2018. 01. 25. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Paks
2018. 01. 29. -
Megszentelt élet napja:

2018. 02. 02. - 2018. 02. 02.
Speciális nevelési igényű tanulók fejlesztése - továbbképzés pedagógusoknak:
Magtár Látogatóközpont
2018. 02. 07. - 2018. 02. 09.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi