Ősztől folytatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozata. A „szemeszter” első előadásának középpontjában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), és az arra való felkészülés állt.

A szabadegyetem szeptember 18-án került megrendezésre, egy évvel a jövő évi világesemény előtt. Az előadók között volt Udvardy György, veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó és Sümeg József, diakónus, a bátai Szent Vér-kegyhely őre. Érsek atya beszédében kiemelte, hogy az elkövetkező időszakban a szabadegyetem előadási a NEK kulturális és teológiai hátterére koncentrálnak majd, ezt követően a lelkipásztori munkatárs tartott prezentációt az ereklyékről, azok történetéről, valamint az eucharisztia tiszteletének sajátos megnyilvánulási formájáról. A bátai kegyhely kapcsán felmerült, hogy egy, a török hódoltság alatt elpusztított szent emlékről van szó, amely annak köszönheti az újjászületését, hogy a ’30-as években volt arra idő, energia és motiváltság, hogy egy országos összefogás eredményeként a hívők megújítsák hazánk egyetlen eucharisztikus kegyhelyét. Így született újjá a 400 éves nemlét után a szent vér kultusz Magyarországon.

„A Szent Vér tiszteletnek több kiemelkedő állomása is van, például ilyen volt az, amikor 1264-ben IV. Orbán pápa bevezeti az Úrnapja ünnepét, vagy, amikor 1815-ben egy olaszországi pap Rómában létrehozz a Szent Vérről elnevezett misszionáriusok kongregációját, mely egy papi mozgalom volt. Utóbbi műhelyhez kapcsolódik Bosco Szent János és Szent X. Piusz pápa neve is. De ugyanúgy mérföldkőnek tekinthető az is, amikor a XX. században Szent II. János Pál pápa kiad egy pápai iratot, amelyben megújítja a Szent Vér tiszteletnek az alapjait.” – mondta Sümeg József, majd előadásában kitért arra, hogy mindaz, amiről Krisztus élete és tanítása szól, az megjelenik a Szent Vér tiszteletben. Ezt követően több Európában található ereklyét sorolt fel, melyek közvetlenül Krisztushoz, vagy Krisztus temetéséhez, véráldozatához kapcsolódnak. Ezek közül talán az egyik legismertebb a Németországban lévő relikvia, amely a Torinói lepel egy darabját őrzi. De nem csupán az ereklyékről, csodákról is beszélt a diakónus. „Felmerülhet a kérdés, hogy miért vannak a csodák? Miért mutatja meg Jézus az ő valóságos jelenlétét akár a kenyérben, akár a borban? Azért, hogy hitre vezessen, hogy megerősítsen bennünket és eloszlassa a kételyeket.” Gondoljunk bele, több eucharisztikus csodát ismerünk, köztük olyanokat, melyek több száz éve történtek és olyat is, amely a közelmúltban, 2009-ben Lengyelországban.

A szabadegyetem szeptemberi előadása során többször is elhangzott: a bátai kegyhelynek, mint az egyetlen magyarországi eucharisztikus relikviának, óriási szerepe van a kongresszusra való felkészülésben.

A konferenciasorozata októberben folytatódott, ahol Fábry Kornél atya tartott előadást a Magtár Látogatóközpontban.

 

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2020 február
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Közelgő események

Szabadegyetem a NEK 2020 jegyében:
Magtár Látogatóközpont
2020. 02. 19. - 2020. 02. 19.
Lectio Divina Eucharistica:
Belvárosi templom, Dóm Kőtár
2020. 02. 20. - 2020. 02. 20.
Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Pécs
2020. 02. 22. - 2020. 02. 22.
Pedagógusképzés-felső tagozatos pedagógusok:
Pécs, Magtár
2020. 02. 25. - 2020. 02. 25.
Hamvazószerda-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 02. 26. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi