Novemberben is sor került a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozatára, amelynek meghívott előadója Füzes Ádám esperes volt, aki a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója.

„Sok esetben nem gondoljuk, hogy az Eucharisztiának köze van a mindennapi élethez, illetve azt végképp nem, hogy a mindennapi életünk alapvetően eucharisztikus, hiszen épp a kenyér, a bor, az emberi lét, a munka kitölti az életünket. Ugyanakkor ez válik Isten áldozatává. Számtalan olyan elem van, ami nélkül biztos, hogy rosszul tudjuk megélni az életünket és rosszul tudjuk ünnepelni az Eucharisztiát.” – mondta Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó.

Ennek a gondolatnak a kifejtése adta az este gerincét, amely továbbra is a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülést, ráhangolódást kívánja segíteni.

 

Füzes Ádám sajátos szempontból közelítette meg az Eucharisztiát. Azt vizsgálta és mutatta be, hogy hogyan tud összetalálkozni a mindennapi életünk és az Eucharisztia. Szemléltette, hogy a misének és a mindennapi életünknek a struktúrája, a témái, sőt akár a megoldási módjai, a technikái is hogyan tudnak egymásra hasonlítani. „Ha van közöttük hasonlóság, akkor azt gondolom, hogy jó hatással tud rá lenni az élet részéről, hogy jobban megértsük az Eucharisztiát, a mise részéről, hogy ad valami muníciót az élethez.” Az előadó szerint a hálában, a kérésben, a kommunikációban, de akár az egymásért való áldozathozatalban is fellelhető az Eucharisztia lelkisége, amely az egység, a közösség, az egyesülés alapja is, ami létrejön Isten és ember, ember és ember között. 

A szabadegyetem december 18-án Kontsek Ildikó művészettörténész, a Keresztény Múzeum igazgatójának előadásával folytatódik, amelyben az Eucharisztiát a művészetek által fogja bemutatni az érdeklődőknek.

Az előadás hamarosan visszanézhetővé válik a Pécsi Egyházmegye honlapján és YouTube csatornáján. 

Fotók: Harasztovics Arnold

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2019 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szentmise advent második vasárnapján:
Székesegyház
2019. 12. 08. -
Szentmise advent második vasárnapján:
Székesegyház
2019. 12. 08. -
Templomi hangverseny az aparhanti Szent Bertalan-templomban:
Aparhant, Szent Bertalan-templom
2019. 12. 08. -
Nil canitur iucundius – Hírës Pannónia Régizenei Együttes adventi koncertje:
Dóm Kőtár
2019. 12. 08. -
Szeplőtelen Fogantatás – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2019. 12. 08. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi