A hit jelentésének értelmezésével kezdődött a szabadegyetemi konferenciasorozat a Magtár Látogatóközpontban. A Pécsi Egyházmegye havonta egy alkalommal szervez előadásokat egy, a keresztény egyház számára is meghatározó fogalom köré, amelyet három különböző előadó jár körül.

Az első ilyen beszélgetést Udvardy György megyéspüspök, Heidl György, a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézetének igazgatója, valamint Bagyinszki Ágoston ferences szerzetes, teológiatanár tartotta.

A hit az egyik legfélreérthetőbb fogalom a remény, a szeretet és az irgalmasság mellett. A Pécsi Egyházmegye négy hónapon keresztül, havi egy alkalommal igyekszik megvilágítani a szavak értelmét egy-egy előadás segítségével.

Bagyinszki Ágoston ferences szerzetes Budapestről érkezett Pécsre, hogy vallásfilozófiai szemszögből közelítse meg a témakört:

Bagyinszki Ágoston ferences szerzetes Budapestről érkezett Pécsre, hogy vallásfilozófiai szemszögből közelítse meg a témakört„A vallásos ember valamilyen módon titokzatos dialógusban éli az életét, egy olyan kapcsolat erőterében, amely kapcsolat lépésről-lépésre az egész világunk színgazdagságát adja. Aki hit nélkül szerzi meg ugyanezeket a tapasztalatait a hétköznapoknak, az az ember hajlamos lesz monologizálni."

A háromszor húsz perces előadások után a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadóknak a hit témakörében. Udvardy György megyéspüspök szerint a hit a hétköznapokban azon cselekedeteket jelenti, amelyek a szeretet és remény felé irányítanak.

„A hit jelenti a megismerést. Kapcsolatot jelent számomra, rendet, valamiféle bizonyosságot: egy biztos fogódzópontot, amely valójában a reményre irányul. Jelenti a mindennapok döntését is, hogy hitből szeretnék döntéseket hozni – akkor is, ha kedves, akkor is, ha nem – mert az igazsághoz szeretnék ragaszkodni és hiszem, hogy a hitből hozott döntések a szeretet cselekedeteit segítik elő." – fogalmazott a főpásztor.

A hit fogalma állandó kihívást jelent – mondta Heidl György, aki könyvet is írt erről a témáról. A Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézetének igazgatója szerint éppen ezért kell mindig aktualizálni ezt és az ehhez hasonló fogalmakat.

„Az előadássorozat során szeretnénk olyan meghatározó fogalmakat megvilágítani különböző szempontok szerint, amelyek nemcsak a kereszténység alapfogalmai, hanem mindannyiunk számára fontosak. Minden alkalommal három nézőpontot mutatunk" – mondta Heidl György.

Az ingyenes előadássorozat következő témája a remény fogalma lesz, amelyet október 21-én vizsgál majd Udvardy György pécsi megyéspüspök, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, valamint Bodó Márta teológus.

Fotó: Loósz Róbert

 

Hanganyagok

A hanganyagokat készítette: Visontai László


 

Videók

 

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2019 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Szent István király ünnepe – ünnepi szentmise:
Pécs, Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom (Széchenyi tér)
2019. 08. 20. -
Katekéták képzése Veni Sancte:
Magtár Látogatóközpont, Dóm Zarándokház, Pécsi Székesegyház
2019. 08. 21. - 2019. 08. 23.
Pedagógus képzés – óvodák:
Szent Mór Iskolaközpont
2019. 08. 23. - 2019. 08. 23.
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulója– ünnepi szentmise, NEK kereszt fogadása :
Pécsi Székesegyház
2019. 08. 23. -
Pedagógus képzés – iskolák, gimnáziumok:
Magtár Látogatóközpont
2019. 08. 26. - 2019. 08. 26.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi