Minden bizonnyal sokaknak eszébe jut a címről a néhány évvel ezelőtt nagy sikerrel vetített film, amely a sorsról, lélekről és felelősségről szólt. Ebben a bejegyzésben inkább az utóbbiról lesz szó, amelyet olyannyira szeret hárítani a modern ember.

Kolibri

 

Voltaképpen mit tehetek én?” – hangzik el sokszor a kérdés utcán, hivatalban, baráti beszélgetésekben, és szinte érződik a tehetetlenség, amikor a családtag, szomszéd, ismerős szerencsétlen sorsa, vagy éppen a saját állapotunk miatt búslakodva újra és újra megjegyezzük: „nem tehetek róla, nem rajtam múlik”, illetve önigazoló módon visszakérdezünk: „na de mit tehettem volna?”.

Lélekromboló és az önbecsülést megroppantó a felelősségünk feladása, amely együtt jár a szabadságunkról – az Istentől kapott szabad akaratról – való önkéntes lemondásról. Természetesen nem azokról a tragikus élethelyzetekről van szó, amelyeket Pilinszky János szavaival élve „csak elviselni lehet, de megérteni soha”, hanem amelyeket rossz helyzetfelismerésből, kényelemből, megszokásból hordunk magunkon, mint holmi szakadt, mégis hozzánk illőnek gondolt régi kabátot. Ez azonban veszélyes, mert ettől gyűlik már korán reggel keserű nyál a szánkban, amelyet se kiköpni se lenyelni nem tudunk, és megmérgezi az egész napunkat. Mindezt azért, hogy békén hagyjanak, megtűrjenek, ne vessenek ki maguk közül.

21 gramm

Ez a tragikus döntésképtelenség – bár az érzés egyidős lehet az emberrel – a modern állam megszületésével vált uralkodó életszemléletté. Az általános választójogért cserébe lemondtunk a mindennapi döntések felelősségéről, így lett elrontott életünk okozója a politikus, a bank, a nagyvállalat vagy éppen a szomszéd. Tesszük mindezt az adott életszínvonal/élethelyzet megőrzése céljából, ami egy személyiséget romboló túlzó konformizmushoz, az „Én” teljes feladásához vezet. Vajon nem fizetünk túl nagy árat egy hamis biztonségérzetért, vajon nem ez a tehetetlenség érzés mérgezi az életünket, nem ennek köszönhető a depressziós megbetegedések ijesztő mértéke?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a Nyugat jelenlegi gazdasági/társadalmi problémája – és ezzel a mi egyéni gondunk is – átmeneti, és az anyagi javak bővülésével mindez magától megoldódik. A diagnózis és a prognózis azonban – akár a közgazdaságtan több más alapvető tétele – teljesen elhibázott. Anyagi módon ugyanis ezt az eredendően az emberi természetből fakadó betegséget nem lehet orvosolni, a magja ugyanis spirituális és egzisztenciális: ki vagyok én, kié az én életem? Mindezt nem tudja megoldani egy magasabb fizetés vagy státusz, amint azt jelzi a nyugati középosztályt sújtó pszichoszomatikus betegségek ijesztő mértéke.

Maga Ernst Friedrich Schumacher közgazdász jutott arra a következtetésre, hogy a megoldás az Evangéliumban keresendő. „Csak keressétek először az Isten országát és ezek (a földi javak és elégedettség) mind megadatnak néktek”(Lk 12,31). A Magyarországon méltatlanul elhallgatott „A kicsi szép” c. könyve minden gondolkodó embernek kötelező olvasmány, ugyanis a közgazdaságtól jut el az evangéliumi gondolkodásig. A legfontosabb dolgok az emberi élet szintjén dőlnek el, és csak valódi emberi kapcsolatok között, egy közösségbe beágyazottan élhetjük a saját életünket, ez pedig rajtunk múlik. Az ember számára Isten ugyanis mindig fenntartott legalább két választási lehetőséget: igen vagy nem, és ismerve az emberi természet esendőségét, mindig van lehetőség javítani ebben a nagy társasjátékban. Ezzel az Istentől kapott szabadsággal már lehetőségünk van a saját életünkért viselni a felelősséget, rendben tartani lelkünket, testünket, családunkat és a környezetünket. Ennél több eszközünk nincsen, ezzel viszont kötelező élnünk. A saját életünkkel való őszinte szembenézés, a körülöttünk levő harmónia a felelősségünk minimuma és maximuma is egyben. Ha elengedjük az anyagi javak miatti állandó aggodalom kantárát, ha a számunkra megoldhatatlan világméretű katasztrófák helyett szembe tudunk nézni a saját életünk valós kihívásaival, akkor visszaszerezzük az Istentől kapott egyedi, személyre szabott életünket is, és talán a nyál íze is megváltozik a szánkban.    

Varga Szabolcs

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség