Az első keresztény évszázadokból származó források egyöntetű tanúsága szerint az egyház kezdettől fogva szilárdan hitte, hogy valóban Krisztus teste az eucharisztikus kenyér és valóban az ő vére a kehelyben lévő bor. Ez nem hittétel volt, hanem a keresztény közösségek és hívek életének középpontja: valóság és nem elmélet.
Sorozatunkban, amely a 2020-ban hazánkban rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészüléshez kíván segítséget nyújtani, a korai tanúságok, elsősorban az egyházatyák munkái alapján mutatjuk be hónapról hónapra az egyház eucharisztikus teológiáját.
Jézus az utolsó vacsorán saját testének és vérének nevezte a felajánlott, megáldott és megtört kenyeret és a kehelyben lévő bort (vö. Mt 26,26-28; Mk 14,22-24, Lk 22,19-20). Odaadta azokat tanítványainak, és meghagyta nekik, hogy ugyanezt cselekedjék az ő emlékezetére (vö. Lk 22,19; 1Kor 11,24). Az eucharisztia, vagyis a „hálaadás" (a görög euchariszteó = hálát adok igéből), más néven „kenyértörés" (vö. ApCsel 2,42) gyakorlata az őskeresztény gyülekezetekben központi jelentőségű, liturgikus esemény volt. Ennek általunk ismert legkorábbi tanúságtevője, Pál apostol, arra emlékezteti a korintusi gyülekezet tagjait, hogy az eucharisztikus közösség egymással és Krisztussal is egy testté teszi őket:
„Ugye az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, Krisztus vérével való közösségünk? Ugye a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testével való közösségünk? Mivel egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk." (1Kor 10,16-17) Pál apostol azt állítja, hogy az eucharisztikus áldozat e hagyományát magától Krisztustól kapta: „Mert én az Úrtól kaptam a hagyományt, amit átadtam nektek. Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adott, megtörte, és ezt mondta: „Ez az én testem értetek. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Ugyanígy a kelyhet is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Valahányszor isszátok, tegyétek az én emlékezetemre!" Mert valahányszor eszitek e kenyeret, és isztok e kehelyből, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi a kenyeret, vagy iszik az Úr kelyhéből, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Mindenki vizsgálja meg önmagát, és úgy egyék a kenyérből, és úgy igyék a kehelyből! Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli az Úr testét, önmaga ítéletére eszik és iszik."
(1Kor 11,23-29)
Pál apostol, az evangélisták és a korai egyháztanítók és egyházatyák nem azt fejtegetik, miként van jelen Jézus Krisztus az eucharisztikus kenyérben és a vízzel kevert borban. Őket a jelenlét ténye és az abból fakadó következmények foglalkoztatták. Az egészében eucharisztikus János evangélium elbeszélésében a Jézus kafarnaumi beszédét hallgatók felteszik a kérdést, „hogyan adhatja ez nekünk a testét eledelül" (Jn 6,52). Jézus válaszában nem a „hogyan"-t kezdi el fejtegetni, hanem a testében és vérében való részesedés hatásáról beszél. „Bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, akkor az élet nincs bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Ugyanis az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog általam. Ez az a kenyér, amely mennyből szállt el. Ez nem olyan, mint amilyet az atyák ettek, é s meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi élni fog örökké." (Jn 53-58).
Az eucharisztia hatása: élet, örök élet, feltámadás, egyesülés Krisztussal és általa az Atyával. Jézus példája nyomán az egyházatyák is elsősorban a hatása felől fejtették ki az eucharisztia teológiáját. A „hogyan"-t megfejthetetlen misztériumnak tartották, és magyarázatára nem is nagyon volt szükség egészen a 9. századig, Paschasius Radbertus és Corbie-i Ratramnus vitájáig, amely később, a 11. században folytatódott Tours-i Berengár fellépésével, valamint a reformáció irányzatainak egymástól is eltérő úrvacsora-tanában.
Az első keresztény évszázadokból származó források egyöntetű tanúsága szerint az egyház kezdettől fogva szilárdan hitte, hogy valóban Krisztus teste az eucharisztikus kenyér és valóban az ő vére a kehelyben lévő bor. Ez nem hittétel volt, hanem a keresztény közösségek és személyek életének középpontja: valóság és nem elmélet. Sorozatunkban, amely a 2020-ban hazánkban rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészüléshez kíván segítséget nyújtani, a korai tanúságok, elsősorban az egyházatyák munkái alapján mutatunk rá az egyház lényegileg eucharisztikus természetére. A havonta megjelenő, rövidebb-hosszabb írásokhoz mellékelt képeken bemutatjuk a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnáját, amely az eucharisztia vizuális teológiája, reneszánsz szentségtartójában pedig mindig jelen van Krisztus teste.
Heidl György
Fotó: Loósz Róbert
Szathmáry György (1457-1524, 1505-1521 között pécsi püspök, majd esztergomi érsek) vörös márvány pasztofóriuma a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában. A magyarországi reneszánsz szobrászat kiemelkedő alkotása.
