December 8-án, Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén Salvatore Perrella írását közöljük. A szerző a dogmatikus teológia doktora, a Marianum Pápai Teológiai Fakultás tanára, a Nemzetközi Pápai Mária Akadémia igazgatótanácsnak tagja.
A december 8-i ünnep, amely emblematikusan az advent liturgikus-spirituális időszakára esik, minden évben arra indítja a híveket, hogy csodálattal és örömmel tekintsenek Jézus anyjára. Ennek érdekében az egyházi tanítóhivatal számos megnyilatkozásában előszeretettel kapcsolta a szépség fogalmát a „nagy dolgokhoz” (v.ö. Lk 1,49), a Megváltó anyjának szeplőtelen fogantatásához, a megváltás tündöklő ajándékához. A dogmát, évszázadokon át tartó teológiai viták után, IX. Pius pápa ex cathedra hirdette ki 1854. december 8-án. A hagyomány és a kortárs teológiai gondolkodás fényében azután Róma püspökei is hozzájárultak az 1854-es hittétel kifejtéséhez. Szent II. János Pál például különösen sokat elmélkedett erről az igazságról, először 1987-ben Redemptoris Mater című enciklikájában, majd 1996 májusa és júniusa között elmondott öt Mária-katekézisében.
A IX. Pius által 1854-ben kihirdetett dogma nem új igazságot vezetett be, hanem tekintéllyel megerősítve kinyilvánította mindazt, amit az Egyház a maga összetettségében mindig is felismert, és amit a teológiai viták ellenére, vagy éppenséggel azoknak köszönhetően mindig is hitt Isten anyjának kivételes szentségéről és a csodálatos megváltásról.
XVI. Benedek pápasága idején is különös érzékenységet tanúsított az isteni erények (hit-remény-szeretet) iránt, amelyek gyakorlásával nem szabad felhagyni akkor sem, ha a jelenkor és a benne élő ember uralkodó szemléletét a viszonylagosság és a hedonizmus jellemzi. A szentatya ebben az összefüggésben többször is kitért az Istenszülő szent származását körülölelő nagy titokra.
A szeplőtelen szűz Mária a szent és erős kötődések asszonya a törékenység és a megszakadó kapcsolatok világában. Társadalmunk nem könnyíti meg az emberek és a generációk közötti találkozást és együttérzést, hitünk gyakran fáradt, gyenge és álságos, nem képes közvetíteni és megjeleníteni a krisztusi szeretetet. Egy ilyen világban Mária arra ösztönöz, hogy a hívek szívében és az Egyházban újra feléledjen „a gyengédség és a szeretet erejébe vetett hit. Benne látjuk, hogy az alázat és a gyöngédség nem a gyengék, hanem az erősek erénye, […] Az igazságosságnak és gyöngédségnek, a szemlélődésnek és a mások felé való úton levésnek ez a fajta dinamikája teszi őt az Egyház mintaképévé az evangelizáció számára.” (Ferenc pápa: Evangelii gaudium, 288)
A szeplőtelen fogantatás dogmája – napjainkban különösen is – Isten művének (v.ö. Lk 1,49) időszerűségét és evangelizációs erejét fejezi ki. Isten műve beteljesítéséért öltött testet fiában, Jézusban, a megbocsátás és a megváltás szeretetből született és véghezvitt tervében, amelyet minden teremtmény számára reményt és jövőt sugárzó formában foglalnak össze ezek a szavak: „Íme, újjáteremtek mindent!” (Jel 21,5)
Horváth-Baán Anikó fordítása
Forrás: L’Osservatore Romano
Kép: Részlet Sandro Botticcelli 1487 körül készült, Gránátalmás Madonna című festményéből. Firenze, Uffizi Képtár
