A megtestesült Krisztusról mondja Pál apostol: „Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Szent Ambrus ehhez hozzáfűzi, hogy Krisztus gazdaggá tevő szegénysége maga a keresztség és az eucharisztia.

„Mi tehát ez a gazdaggá tévő szegénység? Vizsgáljuk meg! Figyeljünk a tiszteletreméltó szentségre! Mi lehetne nála tisztább és egyszerűbb? … Gyönyörűséggel fakad víz az Üdvözítő forrásaiból (Iz 12,3); és mennyei asztalt készítenek a színed előtt, és oly csodálatos, részegítő az ital (Zsolt 22,5). Ez az egyszerűség gazdagsága, ebben áll Krisztus értékes szegénysége.” (En.Ps. 40.5)

betlehemi jelenet 01

A Krisztus megtestesülésébe vetett hit Ambrus szerint megelőzi az irgalmasság cselekedeteit, hit nélkül az irgalmasság bizonytalan. „Első a hit, azután jön az irgalmasság. Az irgalmasság a hittel együtt értékes, hit nélkül pőre, hit nélkül állhatatlan. A hit ugyanis minden erény szilárd alapja.” Az irgalmasság cselekedeteinek az a sajátosságuk, hogy, amit a legkisebbeknek teszünk, azt Krisztusnak tesszük (Mt 25, 40 és 45). Az irgalmas cselekedet tehát valójában odafordulás Krisztushoz. A legkisebbekben azért láthatjuk meg Krisztust, mert ő maga szegénnyé és nélkülözővé lett. Ezért a zsoltárvers: „boldog, aki megérti a nélkülözőt és a szegényt” (Zsolt 40,2 LXX), elsősorban a megtestesülés és a szenvedés misztériumára vonatkozik. „Boldog, aki megérti Krisztus nélkülözését és szegénységét, aki szegénnyé lett értünk, noha gazdag volt. Gazdag az országban, szegény a testben, mivel fölvette ezt a szegény testet.” Minthogy mi szegénnyé lettünk a bűn miatt, ő gazdagságát elhagyva szegény lett, és szegénységünkben szenvedett. „Értsd hát Krisztus szegénységére, hogy gazdag légy, értsd gyöngeségére, hogy egészséges légy, értsd keresztjére, hogy ne szégyenkezz, értsd sebére, hogy sebeidet gyógyítsd, értsd halálára, hogy örök életet nyerj, értsd temetésére, hogy részed legyen a feltámadásban!” (En.Ps. 40.4)

A hit ilyen értelemben megelőzi az irgalmasságot, ugyanakkor a hit jócselekedetek nélkül üres. Az irgalmasság cselekedetei megóvnak a bukástól, vagy ha már elbuktunk, ha sebet kaptunk az ellenségtől, aki a bűn gazdagságával kísért, elősegítik a gyógyulást. Aki így gazdag, valójában szegény, mert a lélekben szegények közé tartozik, akikről Jézus azt mondja, hogy övék a mennyek országa. „Légy Istennek erős, Istennek gazdag, hogy rólad mondják: `a férfi lelkének váltsága az ő gazdagsága´ (Péld 13,8)! A bölcsesség kincseiben bővelkedve légy gazdag beszédben és jócselekedetekben, hogy fölvértezett lehess. Kerüld a bűn gazdagságát, hogy sehol ne ejthessen sebet rajtad. Légy irgalmas, hogy sebezhetetlen maradj, vagy ha már megsebesültél, meggyógyulhass. Akit az ellenség szeretne megsebezni, azon szegények közül való, akikről az Üdvözítő beszélt: `Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa´ (Mt 5,3). (In Ps. 36,24)

Krisztus követése ezért az irgalmasság cselekedetei által történik. Ahogyan ő gazdagból szegény lett, hogy minket gazdaggá tegyen, úgy a gazdag ember is a szegény számára gazdag. Azért van vagyona, hogy megossza azt a nélkülözőkkel, máskülönben a gazdagság csak állandó, fölösleges aggodalmaskodás forrása. „Ha tehát azt követed, ami Krisztusé, ne azon gazdagság után kívánkozz, ami nem a tiéd, hanem a sajátodat gyarapítsd. Érezze a szegény, hogy gazdag vagy hozzá! Vezesd házadba a nincstelent, törd meg kenyered az éhezőnek, takard be a mezítelent, hogy olyan kincset tegyenek letétbe számodra a mennyben, amely veled együtt átjut oda. `Krisztus szegény lett, holott gazdag volt, hogy nincstelensége által gazdaggá tegyen minket´ (2Kor 8,9).” (In Ps. 38.28.)

Heidl György


Kép: Jézus születése – A pécsi székesegyház déli altemplomi lejáratának jelenete

vadfuge banner 150202

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2018 október
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Intézményvezető képzés:
Mohács
2018. 10. 24. - 2018. 10. 25.
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje:
Pécsi Székesegyház
2018. 10. 25. -
Katolikus intézmények pedagógusainak lelkigyakorlata:
Máriagyűd
2018. 10. 26. - 2018. 10. 28.
Maradjunk annyiban – Szalai Kriszta monodrámája:
Magtár Látogatóközpont
2018. 10. 27. -
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont
2018. 10. 29. - 2018. 10. 29.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi