Janus a legősibb római istenek egyike, akit évszázadokon át töretlen tisztelet övezett. Antik források szerint Rómában, az Argiletum út mentén álló szentélye mindössze két kapu volt, amelyeket kinyitottak, ha Róma háborút viselt, és bezártak békeidőben.
A kapuk ritkán voltak zárva, mert a hatalmas kiterjedésű birodalom gyakran viselt háborút valamelyik szomszédjával. Augustus császár például büszkén emlékezett meg arról, hogy uralkodása alatt a szenátus háromszor is elrendelte a kapuk bezárását.
A kétarcú Janus, aki nevében hordozza a „kapu" (janua) szót, egyszerre tekint előre, a jövőbe, és vissza, a múltba. Ő a kezdet és a vég őrzője, nem véletlen, hogy hónapját, Januariust már a Kr. e. 5. századtól évkezdő hónapnak tekintették a római naptárban.
Ugyanezt a hónapot a magyar népi hagyományban Boldogasszony havának is mondják. A II. Vatikáni Zsinat után Mária istenanyaságának, vagy más néven az Istenszülőnek (Theotokosz, Dei Genetrix) az ünnepe került január hónap élére, Újév és egyben a Béke napjára.
Mária maga is kapu, amint azt a középkori himnuszköltő, a „béna" melléknevű Hermann (11. sz.) szépen gördülő latin verslábakban megénekelte: „Alma Redemptoris mater, quae pervia caeli porta manes et stella maris – Megváltót tápláló anya, te égre nyíló kapu és tengernek csillaga!" Ekkorra ugyanis már évszázadok óta Máriára értelmezték Ezékiel szavait a szentély kapujáról: „Az Úr így szólt hozzám: Ez a kapu zárva legyen; ne nyissák ki és senki se menjen be rajta, mert az Úr, Izrael Istene vonult be azon" (Ez 44,2). Mária zárt kapu, mert ahogyan Jézus valódi hús-vér testben zárt ajtón át belépett a tanítványokhoz (vö. Jn 20,26), úgy Mária szemérme is sértetlen maradt a szüléskor. A 4. század végén nagy népszerűségre tett szert az a gondolat, hogy nem csak a foganáskor, nem csak a szülés alatt, hanem Jézus születése után is érintetlen szűz maradt Mária, ezért szépen alkalmazhatók rá a vőlegény menyasszonynak mondott szavai az Énekek énekében: „Zárt kert az én húgom, mátkám. Zárt kert és lepecsételt forrás" (Én 4,12).
Az Efezusi Egyetemes Zsinat 431-ben Jézus személyi egységéről hozott alapvető jelentőségű határozatokat, és mert a zsinati atyák szerint az emberrel egyesült Isten, a megtestesült isteni Ige született meg a Szentlélektől és Szűz Máriától, ezért Máriát nem csupán a Krisztusszülő jelző illeti meg, hanem Istenszülőnek kell őt nevezni. A zsinat tehát nem Máriát emelte isteni rangra, hanem Jézus Krisztus isteni és emberi természetének egységét védelmezte. A zsinati döntés és az azt megalapozó teológiai értekezések termékeny táptalajt biztosítottak a Máriát övező tiszteletnek és a Mária alakja körül burjánzó, hihetetlenül gazdag költészetnek, az Istenszülő tisztelete azonban nem a 4-5. században kezdődött.
Mária tiszteletének egyik legszebb és legkorábbi dokumentuma éppenséggel Lukács evangéliuma, amely szerint Gábriel szokatlan szavakkal köszöntötte Máriát: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled" (1,28); Erzsébet a legáldottabb asszonynak nevezte Urának anyját (Lk 1,42-43), egy Jézust hallgató asszony pedig boldognak mondta a méhet, amely Jézust hordozta, és az emlőt, amely szoptatta (Lk 11,27). Mindhárom esetben az Úr Jézus megvallásának szükségképpeni velejárója Mária tisztelete, hiszen ővele van az Úr, ő az Úr anyja, és ő nevelte és táplálta az Urat.
Amíg a kétarcú Janus leginkább a forgóajtókra emlékeztet, hiszen az idő körforgására figyelmeztet, addig Mária égre nyíló kapu, mert általa az ég egyesült a földdel, az örökkévalóság az idővel. Ezért éneklik Lukács szerint az angyalok Krisztus születésekor: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú emberekben" (2,14). Ha pedig Janus kapui békeidőben zárva voltak, akkor Mária ilyen értelemben is bezárt és lepecsételt kapu: Jézus születésekor a béke jelent meg a földön. Nem a fegyverszünet, hanem az ember benső békéje.
Az idei egyházi évet Ferenc pápa az Irgalmasság Szentévének nyilvánította és bullájában azt kérte, hogy minden egyházmegyében nyissanak meg egy-egy kaput, amely az irgalmasság kapuja lesz. „Ha valaki átlép rajta, megtapasztalja a vigasztaló, megbocsátó és reményt adó Isten szeretetét." Máriát a bulla az Irgalmasság Anyjának nevezi, de talán nem túlzás azt mondani, hogy Mária az Irgalmasság Kapuja is, hiszen általa jelent meg a világban „Jézus Krisztus, az Atya irgalmasságának arca". Amint a galatákhoz írt levélben olvassuk: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa és elnyerjük a fogadott fiúságot." (Gal 4,5)
H. Gy.
