Ma az ókeresztény egyház két kiemelkedő személyiségére emlékezünk, Nagy Szent Vazulra és Teológus Szent Gergelyre. Egyidősek voltak, mindketten Kappadókiában születtek 330 körül, jó barátokként együtt tanultak Athénban.
Vazul 370-ben Kaiszareia püspöke lett, később Gergelyt kinevezte Szaszima egyházának élére, aki azonban Nazianzosz városában maradt. Gergely egy ideig Konstantinápoly püspöki székét is betöltötte, de képtelen volt elviselni az intrikákat, az állandó vitákat és konfliktusokat, és lemondott.
XVI. Benedek pápa, akit a lemondás gesztusa is rokonít Gergellyel, 2007-ben, szerdai audienciáin beszédsorozatot tartott az egyházatyákról. Röviden bemutatta az óegyház egyes, kiemelkedő teológusainak életútját, és saját írásaikból idézve, lényegre törően összegezte legfontosabb tanításaikat. Különleges szeretettel, szívesen beszélt a két kappadókiairól, ami abból is látszik, hogy mindkét személyiségnek két-két beszédet szentelt. E beszédekből álljon itt most két rövid idézet, egyben igazolva azt, hogy ami a társadalmi kérdések iránti érzékenységet, az irgalmasság cselekedeteinek szükségességét illeti, Ferenc pápa éppúgy Benedek pápa nyomában jár, ahogyan Szent Ferenc is Szent Benedek követője volt.
„Éhség és katasztrófa idején Szent Vazul szenvedélyes szavakkal buzdította a híveket, hogy »ne mutatkozzanak kegyetlenebbnek a vadállatoknál ... kisajátítva a közös javakat, és maguknak lefoglalva azt, ami mindenkié.« Szent Vazul mélységes gondolata jó látszik ebben az erőteljes mondatban: »Minden rászoruló úgy nézi a kezünket, ahogyan mi tekintünk Isten kezére, ha szükségben vagyunk.« Teljesen megérdemli tehát azt a dicséretet, amelyet Nazianzoszi Gergely mondott róla, aki Vazul halála után ezt mondta: »Vazul mindnyájunkat meggyőz arról, hogy mivel emberek vagyunk, nem szabad megvetnünk sem az embereket, sem Krisztust, aki mindenkinek a feje azzal, hogy embertelenül viselkedünk az emberekkel szemben. Ellenkezőleg, nekünk kell, hogy javunkra váljék, amit mások szerencsétlensége láttán megtanulhatunk, és kell Istennek kölcsönöznünk együttérzésünket, hiszen mi szorulunk rá az irgalomra.« Rendkívül időszerűek ezek a szavak. Látjuk, hogy Szent Vazul valóban egyike az egyház szociális tanítását képviselő egyházatyáknak." (Beszéd 2007. augusztus 1-én, részlet)
„Gergely emlékeztet minket arra, hogy mivel emberek vagyunk, egymással szolidárisnak kell lennünk. Ezt írja: »Az Úrban mindannyian egyek vagyunk, gazdagok és szegények, rabszolgák és szabadok, egészségesek és betegek. Egyetlen a fő is, akitől minden származik: Jézus Krisztus. Egyetlen test tagjaiként mindenki törődik a másikkal, és minden tag az összes többivel.« Azután a betegekre és a nehéz helyzetben levőkre utalva így foglalja össze: »Testünk és lelkünk számára ez az egyetlen üdvösség: a mindenki felé megnyilvánuló szeretet.«. Gergely hangsúlyozza, hogy az embernek Isten jóságát és szeretetét kell utánoznia. Ezért azt tanácsolja: »Ha egészséges és gazdag vagy, enyhítsd a beteg és a szegény gondjait; ha nem kerültél a földre, segítsd azt, aki elesett és fájdalmai vannak; ha te boldog vagy, vigasztald azt, aki szomorú; ha szerencséd van, segítsd azt, akit a balsors üldöz. Nyilvánítsd ki Istennek hálád bizonyítékát, hiszen egyike vagy azoknak, aki jót tehetnek, és nem azok közül való vagy, akik segítségre szorulnak ... Ne csak a javakban, hanem jámborságban is légy gazdag; ne csak aranyban, hanem erényekben, vagy ami még ennél is jobb, csak ez utóbbiakban. Úgy légy felebarátodnál híresebb, hogy mindenkinél jobbnak mutatkozol; légy a szenvedőnek Istene, követve Isten könyörületességét.«" (Beszéd 2007. augusztus 22-én, részlet)
H. Gy.
