előadás

A hit jelentésének értelmezésével kezdődött a szabadegyetemi konferenciasorozat a Magtár Látogatóközpontban. A Pécsi Egyházmegye havonta egy alkalommal szervez előadásokat egy, a keresztény egyház számára is meghatározó fogalom köré, amelyet három különböző előadó jár körül.

Pénteken megkezdődött a X. Pécsi Sürgősségi Napok rendezvénysorozat. A tudományos konferencia nyitóelőadását Udvardy György pécsi megyéspüspök tartotta Az életmentés és a spiritualitás címmel.

Dr. Tóth Zoltán József tart előadást a Szent Korona-tanról Pécsett 2015. szeptember 9-én, szerdán, 17:30-as kezdettel a Civil Közösségek Házában.

Neves előadókkal indít szabadegyetemi konferencia-sorozatot szeptembertől a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete „Mit jelent?" címmel. A sorozat célja alapvető fogalmak jelentésének tisztázása, hagyományaink és kultúránk mélyebb megértése.

Vivarium Teológiai Műhely a bakonybéli bencés monostorban, 2015. október 27-30.

Hétfőn ismét zsúfolásig megtelt a POTE aula. Pál Feri atya második pécsi előadását tartotta, a téma az eredményesség, az együttműködés és az elégedettség volt. Az ötállomásos előadássorozatot a Pécsi Egyházmegye szervezi.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont februártól áprilisig tartó előadássorozatának keretében Fekete Rita alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója és Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa tart összesen öt előadást.

Dr. Mekis D. János egyetemi docens Népszerű irodalom? címmel folytatja a Szent Mór Iskolaközpont közös gondolkodásra ösztönző előadás- és beszélgetés sorozatát, amelyet Periszkóp címmel rendeznek meg minden hónap első péntekén a Szent Mór Iskolaközpontban.

A Pécsi Egyházmegye papjainak tartott kétnapos képzést Pál Ferenc atya, közismert nevén Pálferi. A képzés a megújulásról és az önnevelésről szólt.

A Pécsi Egyházmegyében szolgáló papok és diakónusok rekollekcióját tartották március 9-10-én Mohácson. A soros papi találkozót és képzést Dr. Török Csaba atya, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatója vezette. Az előadásokon az új evangelizáció modern eszközeit tárgyalták.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Udvardy György pécsi megyéspüspök, a MKPK Hitoktatási Bizottságának elnöke tartott előadást Varsóban, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia ülésén.

Pál Ferenc atya március-áprilisban-májusban 5 előadásból álló sorozatot tart Pécsett. Az előadások során azt vitatják majd meg a résztvevők, hogyan lehet eredményesen, gyümölcsözően élni, úgy, hogy a siker ne csak az egyén sikere legyen, hanem a másik ember javát is szolgálja, s az egyéni karrier pozitívan hasson a többi emberre is.

Telt ház előtt tartotta nyitóelőadását Pál Feri atya hétfőn a POTE aulában. Az ötrészes sorozat alkalmain eredményességről, együttműködésről és elégedettségről, boldogságról esik szó.

Kettős hatás, avagy helyettesíthető-e az etika matematikával? címmel rendeznek konferenciát 2015. március 19-én a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

2018 július
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat Máriagyűdön:
Máriagyűd
2018. 07. 16. - 2018. 07. 20.
Duó hegedűre és csellóra | Magtár Kávézó:
Magtár Kávézó (Magtár Látogatóközpont, Pécs, Dóm tér 6.)
2018. 07. 28. -
A tékozló fiú | Magtár Kávézó:
Magtár Kávézó (Magtár Látogatóközpont, Pécs, Dóm tér 6.)
2018. 08. 03. -
Dalok az éjszakában | Magtár Kávézó:
Magtár Kávézó (Magtár Látogatóközpont, Pécs, Dóm tér 6.)
2018. 08. 11. -
Nagyboldogasszony - főbúcsú:
Máriagyűd
2018. 08. 12. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi