főpásztor

Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét február első csütörtökén a Belvárosi templomban, ahol a szokásokhoz híven ezen napon a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak.

Január 21-én a főpásztor a Komlói Esperesi Kerület papjaihoz utazott, hogy lehetőséget nyújtson a személyes találkozásra. Felföldi László püspök atya az elmúlt időszakban három esperesi kerületet látogatott meg, a közeljövőben pedig újabb öt helyszínre érkezik.

2021. január 6-án a Pécsi Székesegyházban Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek Udvardy György veszprémi érsek és Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök társszentelőkkel beiktatta pécsi főpásztori hivatalába Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát.

Január 15-én koordinátori találkozót rendezett a Pécsi Egyházmegye a Baranya és Tolna megye területén dolgozó azon hitoktatók számára, akik szervezési feladatok ellátásával támogatják katekéta kollégáikat és a plébánosokat. Az esemény alkalmával a résztvevők személyesen bemutatkozhattak Felföldi László pécsi megyéspüspök előtt.

Szeptemberben szinte minden iskola évnyitóján elhangzik a dal, amit izguló és izgatott kis elsősök énekelnek nagy örömmel. A Szent József Iskolaközpontba járó tanulók majdnem háromhetes téli szünet után mehettek újra iskolába, nekik is elkezdődött a tanítás, de most egy felújított iskola nyitotta meg a kapuit jelenlegi és leendő tanulói előtt.

Urunk megkeresztelkedése ünnepén Felföldi László megyéspüspök a pécsi Szent Erzsébet templomban mutatott be szentmisét. A főpásztor látogatásával örömteli meglepetést okozott a hívek számára.

Felföldi László pécsi megyéspüspök beiktatásának napján, Vízkereszt ünnepén első alkalommal celebrált püspöki szentmisét az egyházmegye hívei előtt.

Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án Mons. Felföldi Lászlót pécsi megyéspüspökké nevezte ki. Az új főpásztor püspökké szentelésére és beiktatására 2021. január 6-án, Urunk megjelenése (Vízkereszt) ünnepén 10.30 órakor kezdődő szentmisén került sor a Pécsi Székesegyházban.

Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án Mons. Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát pécsi megyéspüspökké nevezte ki.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó és Felföldi László kinevezett pécsi megyéspüspök videó riportban nyilatkoztak arról, hogyan készülnek a január 6-án, Vízkereszt ünnepén tartandó püspökszentelésre, miként tekintenek a múltra és a jövőre. A papság felé vezető utakról és kinevezésekről is meséltek.

„Akik az utolsó pécsi püspökszentelés tanúi voltak, aligha van még életben valaki közülük.” Az alábbiakban a Pécsi Egyházmegyei Levéltár összeállítása olvasható az utolsó pécsi püspökszentelésről.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben köszönti újév alkalmával a két egyházmegye híveit.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó karácsony alkalmával videóüzenetben köszönti a két egyházmegye híveit.

Advent negyedik hetének hétfőjén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének péntekén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Szent Mór ünnepén, október 25-én Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó diakónussá szentelte Dr. Kovács Tibor, László Péter és Priskin Zsolt akolitusokat, valamit ez alkalommal adta át az egyházmegyei kitüntetéseket, amelyeket hűen szolgáló öt hívő vehetett át.

Október 21-én, 16.00 órakor Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó köszöntötte a Pécsre érkező Pálosan szép az élet című vándorkiállítást. Az átalakított autóbuszban berendezett tárlat október 28-ig tekinthető meg a Székesegyház előtti téren.

2020. október 25-én ünnepi szentmise keretében diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó október 18-án megáldotta a Pécsi Egyházmegyében, illetve Magyarországon is kiemelt jelentéssel bíró, felújított Mohácsi Fogadalmi Emléktemplomot.

2020. október 21-én érkezik a Pálosan szép az élet! című utazó kiállítás Pécsre, a Dóm térre, a Püspöki Palota elé. A tárlatot Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nyitja meg október 21-én, 16.00 órakor.

A VII. Egyházmegyei bátai zarándoknapon Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét, melynek keretei között kihirdette, hogy a Bátai Szent Vér Kegytemplomot basilica minor rangra emelte Ferenc pápa.

Ferenc pápa a Laudato si’ év során arra hív bennünket, hogy hallgassuk meg közös otthonunknak: a Földnek és a szegényeknek a kiáltását, amire imádsággal és konkrét cselekedetekkel válaszoljunk. Ennek fényében a Teremtés Hetében a következő teremtésvédelmi programok lesznek a Pécsi Egyházmegyében, melyekre szeretettel hívunk minden érdeklődőt. A résztvevőktől kérjük az aktuális járványügyi előírások betartását. 

Michael August Blume SVD apostoli nuncius szeptember 19-én, szombaton délelőtt ünnepélyesen felhelyezte Udvardy György veszprémi érsekre a metropolitai hatalmat jelképező palliumot a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban.

Június 29-én délelőtt, Szent Péter és Pál apostol ünnepén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában megáldotta az elmúlt év során kinevezett metropolita érsekeknek készült palliumokat, amelyek közül az egyik Udvardy György veszprémi érseket illeti.

2020. szeptemberétől ismét folytatódik a Pécsi Egyházmegye Szabadegyetem előadássorozata, amelynek középpontjában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő felkészülés áll.

Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója az Ároni áldás kórusfeldolgozásával emlékezik arra, hogy 2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

Húsvét ajándékaként ünnepeljük Pünkösd ünnepét, a Lélek kiáradására emlékezünk, aki – ahogy a ének szólt – betölti a földkerekséget. Nála van a szó értelme, s mindeneket átjár és mindeneket megújít – mondta el a Pünkösdvasárnapi ünnepi szentmise kezdetén dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a Szent Mihály bazilikában.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus-járvány magyarországi enyhülésének révén az alábbi intézkedéseket hozta.

A járványhelyzet ellenére nem marad el a Pécsi Egyházmegye XII. máriagyűdi gyalogos zarándoklata. Ezennel online lelki zarándoklatot szervez az egyházmegye. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben szól a hívekhez.

Az egyházmegye főpásztora minden hónap első szombatján a Boldogasszony Imaszövetség tagjaiért imádkozik.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a Szűzanya hónapjával kapcsolatban videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a két egyházmegye híveihez.

Kilenc éve ezen a napon volt Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspöki beiktatása a Pécsi Székesegyházban. Az eseményre az elmúlt évek képeivel emlékezünk.

Nagyszerdán a reggel 7.00 órakor bemutatott szentmise keretében Máger Róbert irodaigazgató-helyettes a Pécsi Egyházmegye elhunyt püspökeiért ajánlotta fel a szentmisét. Arról emlékezünk, adunk hálát, mondunk köszönetet, hogy egy egyházmegye életében milyen jelentősége van annak a vezetőnek, aki a meghívást elfogadva, pásztorként vezeti a rá bízott nyájat.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus járvány oktatást érintő nehézségeivel kapcsolatban videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a szülőkhöz és pedagógusokhoz.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeire vonatkozóan az alábbi intézkedéseket hozta.

Advent első vasárnapjával, december 1-én megkezdődik az új egyházi év, amelyet ez alkalommal A betű fémjelez (A, B és C évek váltják egymást).

Az adventtel kezdődő új egyházi évben a Pécsi Egyházmegye a hagyományokhoz híven új mottóval kívánja meghatározni és folytatni szolgálatát, pasztorális tevékenységét.

Hatodik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 14-én. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a 2020-ban Magyarországon megtartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

A pécsi egyházmegye püspökei

560 éve nevezték ki a pécsi egyházmegye püspökévé Janus Pannoniust

2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 7-én este megáldotta a Szent II. János Pál plébánia kápolnáját. Pécs Kertváros városrészében 2019. január 1-je óta működik az új plébánia, amelynek kápolnája a plébániatemplom felépüléséig fog a hívek és a közösség lelki otthonául szolgálni.

2019. július 5-én hálaadó szentmise keretében áldásban részesültek a Pécsi Tudományegyetem végzős gyógyszerészhallgatói. Az ünnepi szentmisét a belvárosi templomban tartották, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Máger Róbert irodaigazgató helyettes celebrálásával.

Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel indult a tábori élet a máriagyűdi kegyhelyen. Egyre több álmos, de azért lelkes résztvevő jelent meg a gyóntatóudvaron, ahol a „Morning-zumba”-tól már az is frissnek érezhette magát, akinek nehezebben nyíltak ki szemei. Egy ilyen vérpezsdítő reggeli tornát követően mindenki kellően megéhezett.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 6-án diakónussá szentelte Csullag Gábor és Koósz Roland akolitusokat. A Pécsi Székesegyházba Somberekről, Paksról, Ataláról, Dombóvárról és az egyházmegye más településeiről is érkeztek hívek és papok, hogy együtt ünnepeljenek a Csullag és a Koósz családdal.

Három napos Katekumenátus képzés zajlott 2019. július 1-3. között a Magtár Látogatóközpontban, a Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében, 45 fő részvételével.

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt.87/7) mottóval tartották idén a harkányi Jézus Szíve templom búcsúja. A három napos eseménysorozat különlegessége, hogy a Harkányban élő nemzetiségek, horvátok és németek együtt ünnepelnek.

Jézus Szent Szívének ünnepén, június 28-án szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök az avatandó orvosokért. A végzős hallgatók évről-évre szentmise keretében adnak hálát az elvégzett tanulmányokért, és áldást kérnek az előttük álló munkára, szolgálatra.

Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a Pécsi Székesegyház búcsúján Udvardy György pécsi megyéspüspök átadta az egyházmegye kitüntetését, amellyel évről-évre elismerik a plébániákon tevékenykedő és kitartó pasztorális kisegítői munkát végző hívek szolgálatát.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház védőszentjeinek ünnepén, június 29-én tartotta búcsúját. Pécs ikonikus épülete egyedi.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség