főpásztor

Az ember önmagán nem tud segíteni, de Isten igen, és Isten akar segíteni. A gyermek születése ezt üzeni számunkra, hogy Isten meg akarja menteni az embert.

Több szempontból is különleges betlehemi szoborcsoport érkezett a pécsi székesegyházba. A betlehemi jászol körül álló, kerámiából készült alakok között az apostolok, Jézus tanítványai is megjelennek, ami egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A december 18-i, nyilvános bemutató után a pécsi székesegyház új, betlehemi szoborcsoportját letakarták. A kompozíció a liturgikus szokásoknak megfelelően, december 24-től lesz látható.

A családreferatúra házaspárjai és a plébánosok osztották meg gondolataikat egymással munkájuk örömeiről, nehézségeiről december 12-én a püspöki palotában. A családpasztoráció mindenkit érint. A munkatársak célja, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig a család minden tagját megszólítsák.

Idén utolsó alkalommal december 15-én vehetnek részt az érdeklődők püspöki katekézisen. A karácsonyi készülődésre tekintettel nem a szokásos időpontban, a hónap utolsó hetében, hanem egy héttel korábban követi a 18.00 órai csütörtöki szentmisét katekézis. A helyszín is változik decemberben, ezúttal a Magtár Látogatóközpontban nyílik lehetőség a találkozásra.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

A Tolna Megyei Kormányhivatal az idei évben indította útjára a „Vármegyeházi Esték" elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek célja, hogy a hivatal hozzájáruljon Szekszárd város kulturális életének színesítéséhez, tartalmas előadásokkal, színes programokkal vigyen életet a Vármegyeháza falai közé.

Udvardy György pécsi katolikus megyéspüspök a Baranya megye díszpolgára címet vehette át a megyei önkormányzat közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén Pécsen.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán és Máriagyűdön, Szekszárdon és Pécsett pedig 18 órakor. A Pécsi Székesegyházban ünnepi szentmise keretében zárja be a szent kaput Udvardy György megyéspüspök.

November 6-án vasárnap 10 órakor püspöki szentmise volt Pogányban, amelynek végén a Szent Márton rajzpályázat eredményhirdetését is megtartották. A díjakat Udvardy György pécsi megyéspüspök adta át.

A Dunakömlődről elhurcolt németekre emlékeztek november 5-én. Az ünnepség keretében Udvardy György megyéspüspök megáldotta az elkészült kitelepítési emlékművet, majd szentmisén emlékeztek meg az áldozatokról, a 190 éves templomról, valamint a templom védőszentjéről, Szent Imréről.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb októberi eseményeiről tudósítunk.

2016. október 29-én Pécsett a Baranya megyei, november 5-én Szekszárdon pedig a Tolna megyei kistelepülési megbízottak találkoztak. Ők fontos szerepet vállalnak a liturgikus cselekmények előkészítésében, különböző közösségi programok szervezésében, imacsoportok vezetésében, hitoktatásban, a rászoruló emberek segítésében, továbbá a templom körüli feladatok ellátásában.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Október 27-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban.

Szent Mór püspöknek, a pécsi egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház. A pécsi közösségnek különösen fontos Szent Mór, valamint Pécs és Pannonhalma ezeréves kapcsolata.

Október 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját.

Október 21-én, pénteken Pécsett, a Kodály Központban a Reformáció 500. jubileumának eseményeit megnyitó ünnepi hangversenyen Johann Sebastian Bach h-moll miséje hangzott el a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok, valamint neves énekes szólisták előadásában.

Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

Az október 14-i Irgalmas Szeretet ünnepén hálaadó szentmisét tartottak a Pécsi Székesegyházban a Magyar Katolikus Karitász kettős jubileuma tiszteletére. A szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke volt, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott püspök mellett.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá a Magyar Katolikus Karitász. A pécsi Irgalmas Szeretet Ünnepén a karitász jövőjéről volt szó, Soltész Miklós államtitkár pedig bejelentett egy több mint 4 milliárdos pályázatot, amellyel a segélyszervezetek munkáját kívánja segíteni a kormány.

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Pécsi Egyházmegye október 28-án 17 órától könyvbemutatót tart a Dóm-kőtárban. A könyv címe: „Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent." Tudomány és kutatás a Klimo Könívtárban.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá Magyarországon a karitász. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász október 14-én tartja az Irgalmas Szeretet Ünnepét. A megnyitó október 14-én 15.30-kor lesz a Magtár Látogatóközpontban (7621 Pécs, Dóm tér 6).

Pécsett október 6. és 9. között több területen segíthetnek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segít majd a PécsiKatifi irányításával. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.

Az őszi papi rekollekció keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök ismertette az egyházmegyei pasztorális tervet, majd kis csoportokban beszélték meg a részleteket a résztvevők. A Pécsi Egyházmegye püspöki biztosai az éves munkatervet vitatták meg a főpásztorral.

Udvardy György pécsi megyéspüspök részvételével zajlott az egyházmegyei intézmények igazgatóinak találkozója. A főpásztor fontosnak tartja az intézményben lévő változásokat, a fenntartó továbbra is megadja a szükséges támogatásokat.

Véget ért az idei Ars Sacra Fesztivál. A Pécsi Egyházmegye csaknem húsz rendezvénnyel csatlakozott szeptember 15. és 25. között az országos programsorozathoz. Idén a szent művészetek közül a zene állt a fesztivál középpontjában. A zárónapon Vedres Csaba Miserere című oratóriumának ősbemutatóját hallgathatta meg a közönség a Kodály Központban.

Szeptember 22-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban.

Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet a Tamási Szent Balázs Óvodában. Az óvoda szeptember 1-jén indult, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagóvodájaként, két csoporttal és 43 gyermekkel.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

A gyalogos zarándoklatot is magában foglaló szekszárdi Remete búcsú az Irgalmasság Éve rendezvénysorozat egyik állomása volt a Pécsi Egyházmegyében. A szeptember 10-i ünnepi szentmisén Udvardy György megyéspüspök arról beszélt, hogy Isten irgalmában közel jön hozzánk, mi se akarjunk távolságot tartani egymástól.

A fogadalmi kápolnák közé tartozó szekszárdi Remete-kápolnában idén szeptember 10-én és 11-én tartották a már hagyományos Kisboldogasszony-napi búcsút. A gyalogos zarándoklatot is magában foglaló ünnep az Irgalmasság Éve rendezvénysorozat egyik állomása volt a Pécsi Egyházmegyében.

Püspöki áldással indult az oktató-nevelő munka a dombóvári Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában. Az intézményt nyáron vette át a Pécsi Egyházmegye.

26. tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közösen tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sancte-t a pécsi Belvárosi templomban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án, a Szent Rókus Plébániatemplomban, a Zrínyi Napok keretében. Szeptember 11-én, a zárónapon 10 órakor lesz a Turbéki szentmise. A turbéki kegytemplomban Bábel Balázs kalocsai érsek tartja a szertartást.

A Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékbizottság 2016. szeptember 5-11. között Szigetváron rendezi a Zrínyi Napok programsorozatot. A hadvezér halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án 18 órakor a Szent Rókus Plébániatemplomban (Zrínyi tér 9.) ünnepi szentmisét mutat be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Püspöki szentmisével kezdődött a Pécs Város Napja ünnepség. A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amelyet együtt ünnepel a város, az egyetem és az egyházmegye. Szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja ünnepi közgyűlésére és a PTE tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésének közös rendezvényére is, amelyen díjakat, kitüntetéseket adtak át.

A fogadalmi kápolnák közé tartozó szekszárdi Remete-kápolnában idén szeptember 10-én és 11-én tartják a már hagyományos Kisboldogasszony-napi búcsút. A gyalogos zarándoklatot is magában foglaló ünnep az Irgalmasság Éve rendezvénysorozat egyik állomása a Pécsi Egyházmegyében.

Hitre nevelés az egyházi intézményekben címmel augusztus 25. és 27. között háromnapos továbbképzést tartottak a Pécsi Egyházmegye pedagógusainak. Csütörtökön az idei tanévben átvett iskolák 130 pedagógusa, pénteken a korábbi egyházmegyei iskolák 190 pedagógusa, szombaton pedig az óvodák hatvan munkatársa vett részt a képzésen.

A Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója idén a szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont ünnepsége volt. Augusztus 28-án délelőtt 10 órakor a felújított Szent József Katolikus Általános Iskolát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

Augusztus 22. és 24. között a Pécsi Egyházmegye oktatási intézményeinek 120 hitoktatója vett részt a tanévnyitó lelkigyakorlaton a Magtár Látogatóközpontban. A lelkigyakorlatot az első két napon Udvardy György megyéspüspök vezette, a harmadik napon pedig a tanévkezdés praktikus teendőiről tájékoztatták a hitoktatókat.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeztek meg, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezett a Szent Jobb.

A Szent István király által alapított egyházmegyék közül a pécsi az egyetlen, amelynek az alapítási dátumát napra pontosan ismerjük: ez 1009. augusztus 23-a. Ezen a napon 18 órakor ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök a Pécsi Székesegyházban.

Az egyházaskozári katolikus közösség augusztus 19-én este 6 órakor püspöki szentmisével ünnepelte templomuk felszentelésének huszadik évfordulóját. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

A szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskola és a Szent Rita Katolikus Óvoda, valamint a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola tantestületeinek lelkigyakorlatát Udvardy György pécsi megyéspüspök tartotta augusztus 18-19-én, Máriagyűdön.

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.

Augusztus 13. és 15. között Nagyboldogasszony-búcsút tartottak Máriagyűdön. Szombaton először rendezték meg a Hagyományok Napját, a vasárnapi ünnepi szentmisét pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhellyé nyilvánításának 10. évfordulóját ünnepelték augusztus 13-án, a kegyhely főbúcsúján. A katekézisben Udvardy György püspök az irgalmasság testi cselekedeteiről beszélt. A hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

Igentmondó Boldogasszonyról nevezett Sára nővér ünnepélyes örökfogadalma Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én 11 órakor püspöki szentmise keretében lesz.

Augusztus 1. és 5. között Sikondán rendezték a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom nyári táborát. A nyitónapon Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a résztvevőknek. A tábor délelőtti lelki programjain három témakört érintettek: hűség, újrakezdés és emlékek.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség