pasztorális

A munkatársi közösségi napot október 20-án tartották a Pécshez közeli Mánfán, a Szent Szív Társaság - Sacré Coeur nővérek MaranaTha Lelkigyakorlatos Házában. A programon - a világi munkatársak mellett - Felföldi László megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Kovács József püspöki titkár is részt vett.

Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására érkezett és alapított új közösségi házat a Nyolc Boldogság Közösség ez év augusztusában Pécsen, melynek három szerzetesnővére máris üde színfoltjai a hitéletnek. A nővérek jellemzően az ifjúságpasztorációban teljesítik küldetésüket, de tartanak imaestet, vállalnak lelki beszélgetést és mentorálást, de közös imádságukban is lehet hozzájuk csatlakozni. Köztünk élnek és bárki számára megszólíthatók. A pécsi alapítás vezetőjével, Versegi Beáta nővérrel éppen kutyasétáltatás közben beszélgettünk.

2022. augusztus 24-én adták át azt az ügyfélszolgálati irodahelyiséget, melyet lelkipásztori szolgálat ellátása céljából alakított ki a Pécsi Egyházmegye, Pécs Megyei Jogú Város és a Biokom NKft. együttműködésével a Pécsi Köztemetőben. Az irodahelyiséget Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg Nyőgéri Lajos Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere és Meixner Barna, a  Biokom NKft. ügyvezetője jelenlétében.

MÉCS Napok keretében papi lelkigyakorlatot tartott Bíró László nyugalmazott püspök augusztus 8 és 11. között Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A 26 éve alapított MÉCS családközösség az egész országból fogadott papokat és szerzeteseket a Pécsi Egyházmegye püspökségi székhelyén négy napon át tartó lelkigyakorlatra. A MÉCS Napokat az különbözteti meg a hagyományos papi lelkigyakorlattól, hogy a résztvevők elkötelezett keresztény házaspárok segítségével tekinthetnek rá papi életükre. A rendezvényen részt vett dr. Fábry Kornél, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója is. A helyszínen rövid beszélgetéseket rögzítettünk a program néhány résztvevőjével.

Lelkipásztori szolgálat indul a közeljövőben a Pécsi Központi Temetőben – erről szültetett megállapodás a Pécsi Egyházmegye és a BIOKOM Nonprofit Kft. között. A szerződést Felföldi László megyéspüspök és Meixner Barna ügyvezető igazgató írta alá június 23-án. A BIOKOM Nonprofit Kft. közleményét adjuk közre.

Korábbi hagyományokat elevenít fel és éleszt újjá, amikor több év szünet után 2022 májusában Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint ismét hitéleti műsort indít a Pécsi Egyházmegye. A HIT-VALLÁS címmel havonta egy alkalommal jelentkező magazinműsor helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

PPHF, ahol otthon vagyok! – ezzel a mottóval indított felvételi kampányt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. A nagy múltú intézmény nappali és levelező tagozatos képzéseken, négyféle szakon várja - akár más felekezetekhez tartozó - leendő hallgatói jelentkezését 2022. június 10-ig. Kovács Gusztávot, a főiskola rektorát kérdeztük a hallgatók és az intézmény kapcsolatának tükrében.

A Pécsi Egyházmegye szervezésében augusztus 9. és 12. között Lectio Divina lelkigyakorlatot tartottak Máriagyűdön. Az eseménynek otthont adó Domus Marie Zarándokházban 21 résztvevővel zajlott a lelki alkalom, melyet Nyúl Viktor pasztorális helynök vezetett.

Megkezdett sorozatunkat, melyben az ENSZ által meghatározott fenntarthatósági célokhoz kapcsolódóan ismertettünk részleteket Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájából, a Laudato si akcióterv bemutatásával folytatjuk. A Laudato si’ akcióplatform és az ahhoz kapcsolódó célok hasonlítanak az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaihoz.

A Családokért online program (CSOP) keretében a Pécsi Egyházmegye családpasztorációs munkatársaival azt a célt tűztük ki, hogy a járványhelyzetben otthon dolgozó fiatal szülőket segítsük, és óvodás-, illetve általános iskolás korú gyermekeik részére online kiscsoportos foglalkozásokat szervezzünk szakemberek bevonásával.

Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek mindannyiunknak segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.

Az idei nagyböjti időszakban a teremtésvédelem témakörét is szeretnénk a figyelem középpontjába állítani. A böjt önmegtagadási gyakorlatai és a teremtésvédelmi elvek által javasolt fogyasztáscsökkentés magától értetődő kapcsolatot kínálnak. 

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

A Laudato si enciklika üzenetének fényében tartott a Pécsi Egyházmegye Pasztorációs Irodája képzést áldoztatók és igeliturgia-tartók részére.

A családi életre nevelés és a keresztény antropológia, valamint az ökumené témakörében tartottak papi szakmai továbbképzést a Pécsi Egyházmegyében.

Március 7-én a Baranya megyei plébániák tanácsosi testületének tagjai és a kistelepülési támogatásban részesülő lelkipásztori munkatársak, illetve egyes közösségvezetők számára tartottak továbbképzést a Magtárban.

A Házasság hetének első napján, február 9-én nagyszabású tematikus napot szervezett az egyházmegye Pasztorális irodája a Pécs Pláza központi csarnokában.

Január 21-én és 25-én kommunikációs készségeket fejlesztő, csapatépítő tréninget tartottak a Pécsi Egyházmegye Kórházlelkészségén tevékenykedő munkatársaknak.  

A Pécsi Egyházmegye is megjelenik önálló standdal a 18. Pécsi Esküvő Kiállításon, 2020. január 18-19-én a Tudásközpontban.  

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

A 2019-es év utolsó Lectio Divina Eucharistica eseményére december 19-én, csütörtökön, 19.00 órakor került sor a Dóm Kőtárban. Érdekes összefüggések és egy elgondolkodtató küldetés is szóba jött.

Advent 2. hetének kezdetén, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatta be a hajnali szentmisét. A Pécsi Székesegyházban ez alkalommal is megtelt az ünnepre készülő hívekkel.

Advent első vasárnapjával, december 1-én megkezdődik az új egyházi év, amelyet ez alkalommal A betű fémjelez (A, B és C évek váltják egymást).

A Pécsi Egyházmegye Kórházlelkészségének beteglátogató önkéntesei október 10-én a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre zarándokoltak.

 „Teréz anya odahajolt a kimerült, az út szélén meghalni hagyott emberek fölé, elismerve méltóságukat, amelyet Isten adott. Számára az irgalmasság az a “só” volt, amely megízesítette minden tettét, és az a „fény”, amely beragyogta mindazok sötétségét, akiknek már könnyük sem maradt, hogy megsirassák szegénységüket és szenvedésüket.” - fogalmazott Ferenc pápa.

"Az Úré a föld és ami betölti..." (Zsolt 24,1)

Három napos Katekumenátus képzés zajlott 2019. július 1-3. között a Magtár Látogatóközpontban, a Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében, 45 fő részvételével.

Június 22-én ünnepelték a Pécsi Székesegyház felszentelésének 128. évfordulóját. Ezen a napon került megrendezésre a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oklevélátadó és Te Deum ünnepe, valamint a felújított Dóm tér ünnepélyes átadása, megáldása.

A főiskolán hittanár – nevelőtanár MA és osztatlan MA, teológia osztatlan MA, katekéta – lelkipásztori munkatárs BA és az újonnan induló pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés MA szakokon lehet állami ösztöndíjjal, tandíjmentesen tanulni.

Negyedik alkalommal került megrendezésre az Elsőáldozók találkozója Máriagyűdön, amelyen közel 200 gyermek vett részt papok, hitoktatók és szülők kíséretében.

Ezen a lelkigyakorlaton Máriagyűd csendjében a közös imádság, szentírásolvasás, beszélgetések, előadások által szeretnénk segíteni a gyászban szenvedő testvéreink gyógyulását és reményben való megerősödését.

A Pécsi Egyházmegye az idei évben négy alkalommal szervez lelkigyakorlatot Máriagyűdön. Ezeken az alkalmakon lehetőség lesz az elmélkedésre, elcsendesedésre és visszavonulásra.

2019. május 6-10-ig rendezték meg a IV. PPHF Nemzetközi Nyári Egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Idén összesen 15 országból érkeztek oktatók és hallgatók a programra, amelynek témája a bioetika oktatásának szakmódszertana volt.

A fenti mottóval került megrendezésre 2019. május 6 és 8 között Mohácson a XIX. Országos Katekumenátus Konferencia.

Az üldözött keresztényekért ajánlották fel a mintegy 25 kilométeres zarándoklatot a pécsi egyházmegye hívei. Szombaton hajnalban közel kettőezerkétszázan keltek útra a megyéspüspök vezetésével, hogy Pécsről Máriagyűdre gyalog tegyék meg az imádsággal, elmélkedéssel vezetett utat.

Április 29-én, hétfőn 15 órakor sajtónyilvános esemény keretében adta át Benyik György, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Biblikus Tudományok Tanszékének tanára, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója a szegedi kézírásos Biblia hasonmás kiadását a Pécsi Egyházmegyének.

Sérültek számára szervez búcsút a Szűzanya hónapjában a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. A május 17-i eseményre még mindig lehet jelentkezni.

Az áprilisi püspöki katekézis Jézus Krisztust, mint törvényhozót állította a középpontba. Az esti szentmise után kezdődő katekézist a Dóm Kőtárban rendhagyó módon Nyúl Viktor pasztorális helynök tartotta.

Nyílt napot szervez a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodája április 30-án, ahol az érdeklődők az oktatáshoz, szociális gondoskodáshoz és a liturgikus szolgálathoz kapcsolódó hivatásokkal ismerkedhetnek.

Nyúl Viktor pasztorális helynők gondolatai a szentírásolvasásról és a szentségimádásról.

Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes gondolatai az imádságról.

Az egyház feladatának teljesítéséhez, az evangélium terjesztéséhez szükség van anyagi javakra, amelyeknek birtoklása és megfelelő kezelése olyan alapvető célokat szolgál, mint a szent liturgia méltó megtartása, a szolgálattevők tisztes ellátásának biztosítása, a szent apostoli tevékenység, valamint – különösen a szegényekkel szemben – a segítő szeretet cselekedeteinek gyakorlása.

Március 30-án egy maroknyi magyar csoport, idősek és fiatalok gyűltek össze a londoni Szent István Ház Mindszenty-termében, hogy az imádságban találkozzanak Jézussal, egymással, és így készüljenek a húsvét ünnepére.

A 2019-es európai Év Fája versenyen a legtöbb szavazatot a havihegyi templom bejárata előtt álló mandulafa kapta. A fa motívumról és a mandulafa szentírásban megjelenő szimbolikájáról Nyúl Viktor pasztorális helynök gondolatait közöljük.

Ötven évvel ezelőtt, 1969 januárjában lett a Pécsi Egyházmegye püspöke Cserháti József. Jelentős teológiai-irodalmi hagyatékának részét képezi Mindennap együtt az Úrral című háromkötetes műve, amelynek célja a liturgikus év felépítése és tartalma alapján átláthatóvá tenni az evangélium üzenetét úgy, hogy a benne rejlő üdvösségtörténeti közlések értelmét több oldalról megvilágítja.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség