liturgia

A Pécsi Egyházmegye mohácsi nevelési intézményének diákjai és dolgozói az utolsó tanítási napon, december 21-én reggel Istentisztelettel nyitották a lelki napjukat. Bognár Attila atya az iskolák adventi készületét lezáró ünnepi szentmise prédikációjában a karácsony igaz lényegére irányította a figyelmet.

Több szempontból is különleges betlehemi szoborcsoport érkezett a pécsi székesegyházba. A betlehemi jászol körül álló, kerámiából készült alakok között az apostolok, Jézus tanítványai is megjelennek, ami egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A december 18-i, nyilvános bemutató után a pécsi székesegyház új, betlehemi szoborcsoportját letakarták. A kompozíció a liturgikus szokásoknak megfelelően, december 24-től lesz látható.

Az ünnepekhez kapcsolódó sokrétű szimbólumrendszer fontos részét képezi a színek használata. Az adventi időszakhoz a lilát és a rózsaszínt kapcsoljuk, ezek a színek köszönnek vissza a liturgiában, az adventi koszorúkon, és – idén először – a székesegyház tornyainak kivilágításában is.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

Az 1526. évi, nemzetünk életében sorsfordítónak számító mohácsi csata emlékére Király József pécsi püspök alapítványt hozott létre 1817-ben: szándéka szerint a csata évfordulóján, augusztus 29-én emlékmisét és három nyelven –magyarul, németül és horvátul – prédikációt kell tartani.

Névadó szentjük ünnepéhez kapcsolódóan ünnepi szentmisén vettek részt a mohácsi Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportjának tagjai 2016. november 20-án a Fogadalmi templomban.

Ünnepi szentmisével emlékeznek meg a vértanú Szent Borbáláról Pécsszabolcson a Magyarok Nagyasszonya templomban.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

November 27-én, Advent első vasárnapján kezdetét veszi az új egyházi év és megkezdődik a karácsonyi készülődés. A Pécsi Egyházmegye terei az idei Advent alatt valódi közösségi térré változnak, a pécsi székesegyház és a Dóm-kőtár kapuja nyitva áll mindenki előtt, aki megosztaná másokkal, és közösségben szeretné átélni a várakozás örömét.

Az ember azért megy át a kapun, mert számít az, amit a testével tesz. Azért megy át, hogy egész valóját érzékenyebbé és figyelmesebbé tegye arra a végtelen irgalomra, amelyet Isten kínál fel az embernek.

2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán és Máriagyűdön, Szekszárdon és Pécsett pedig 18 órakor. A Pécsi Székesegyházban ünnepi szentmise keretében zárja be a szent kaput Udvardy György megyéspüspök.

A 2016. november 21-re Liturgia és misztika címmel meghirdetett konferenciát az úgynevezett liturgikus teológia kérdéseinek szenteli a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola.

Az elsőáldozók után november 13-án a bérmálkozókat mutatták be a közösségnek Mohácson, a Fogadalmi templomban. A mintegy hatvan bérmálásra készülő fiatalt Bognár Attila András plébános így bátorította: „Legyetek nyitottak a Szentlélek befogadására! Ahogyan a Lélek átalakította az apostolok életét, úgy képes a ti életeteket is megújítani, erővel eltölteni, teljessé tenni bennetek azt a jót, ami már elkezdődött a ti lelketekben is! Figyeljetek rá és bátran fedezzétek fel magatokban mindazt, amire a Szentlélek indít benneteket!"

Október 29-én ünnepelte az egyházaskozári csángó közösség az áttelepülés 75. évfordulóját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke volt. A szentmise után emlékkeresztet áldott meg, amelynek felirata: Otthonról - hazajöttünk.

A Máriagyűdi Bazilika decemberi programjairól közlünk összefoglalót.

Több mint egy éve várják az Ifjúság útján minden hónapban kétszer az angolul imádkozni vágyókat.

2016. november 20-án, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán. A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek.

A Dunakömlődről elhurcolt németekre emlékeztek november 5-én. Az ünnepség keretében Udvardy György megyéspüspök megáldotta az elkészült kitelepítési emlékművet, majd szentmisén emlékeztek meg az áldozatokról, a 190 éves templomról, valamint a templom védőszentjéről, Szent Imréről.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb októberi eseményeiről tudósítunk.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Az Eucharisztia ajándékát az Egyház mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel vette körül a századok folyamán.

Október 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját.

Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

Avilai Szent Teréz kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház. A magyarszéki sarutlan kármelita nővérek szentmisére, szentségimádásra és vesperásra várják az érdeklődőket kápolnájukba, majd október 16-án, Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet szentté avatása alkalmából 8.30 órakor ünnepélyes szentmise lesz.

A Máriagyűdi Bazilika novemberi programjairól közlünk összefoglalót.

A pécsszabolcsi plébánia szeretettel várja a híveket a Magyarok Nagyasszonya búcsúra, amelynek ünnepi szentmiséjét október 9-én 11 órakor főtisztelendő Bíró László tábori püspök úr celebrálja. További részletek a plébánia honlapján.

26. tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közösen tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sancte-t a pécsi Belvárosi templomban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án, a Szent Rókus Plébániatemplomban, a Zrínyi Napok keretében. Szeptember 11-én, a zárónapon 10 órakor lesz a Turbéki szentmise. A turbéki kegytemplomban Bábel Balázs kalocsai érsek tartja a szertartást.

A Szent Mór Iskolaközpont 22. tanévét kezdte meg szeptember elsején. A tanévnyitó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be a Pécsi Székesegyházban.

A Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékbizottság 2016. szeptember 5-11. között Szigetváron rendezi a Zrínyi Napok programsorozatot. A hadvezér halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án 18 órakor a Szent Rókus Plébániatemplomban (Zrínyi tér 9.) ünnepi szentmisét mutat be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Püspöki szentmisével kezdődött a Pécs Város Napja ünnepség. A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amelyet együtt ünnepel a város, az egyetem és az egyházmegye. Szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja ünnepi közgyűlésére és a PTE tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésének közös rendezvényére is, amelyen díjakat, kitüntetéseket adtak át.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeztek meg, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezett a Szent Jobb.

A Szent István király által alapított egyházmegyék közül a pécsi az egyetlen, amelynek az alapítási dátumát napra pontosan ismerjük: ez 1009. augusztus 23-a. Ezen a napon 18 órakor ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök a Pécsi Székesegyházban.

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik Magyarország nemzeti ereklyéje, Szent István király mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb. Az esemény kapcsán Bognár Attila András mohácsi plébános a mohácsi csata évfordulójának mai üzenetéről, Görföl Tibor teológus pedig az ereklyetiszteletről fejtette ki gondolatait.

Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén – az evangéliumi szakaszt továbbgondolva – arra emlékezünk, hogy Szent István király sziklára építette az országot.

Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban Mária mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én. Koncelebráltak Udvardy György pécsi püspök és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Az ünnepen három taggal egészült ki a Kalocsai Főszékesegyházi Káptalan.

Augusztus 13. és 15. között Nagyboldogasszony-búcsút tartottak Máriagyűdön. Szombaton először rendezték meg a Hagyományok Napját, a vasárnapi ünnepi szentmisét pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Augusztus 14-én Nagyboldogasszony főbúcsú lesz Máriagyűdön. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja.

A Havihegyen az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére felszentelt és régóta búcsújáró helyként tisztelt templomnál augusztus elején Havas Boldogasszony nagybúcsúját tartják. Az ünnepre minden évben rengeteg hívő zarándok gyűlik össze.

A katolikus szertartás lényege, hogy a hit elviselhetetlen igazságai általa válnak az ember számára befogadhatóvá.

Május 29-én ünnepelte a katolikus egyház az idei Úrnapját. Ezen a napon az oltáriszentséget, vagyis a kenyérben és borban jelenlévő Krisztust ünnepeljük. Pécsett Udvardy György megyéspüspök celebrálta az úrnapi szentmisét a székesegyházban, amelyen a szokásnak megfelelően elsőáldozó gyerekek is részt vettek.

Az idei Egyházzenei Fesztivál egyik záró eseményeként, 2016. május 14-én, Kovács Szilárd orgona mesterkurzust tartott a Pécsi Bazilikában. A Székesegyház orgonaművészével a kurzus ötletéről és megvalósulásáról beszélgettünk.

A máriakéméndi kegyhelyen a Nagyboldogasszony kegytemplomnál Szentháromság vasárnapján, május 22-én 15.00 órakor német búcsú lesz. A szentmisét Wigand István bonyhádi plébános mutatja be.

Júniusban is várja a híveket és a látogatókat a máriagyűdi plébánia. Az alábbiakban a részletes programokat közöljük.

Imádkozzunk együtt családjainkért, az új Magyarországért, egy új, máriás nemzedékért!

Ma ünnepli beiktatásának ötödik évfordulóját Udvardy György megyéspüspök.

Április 17-én kilencedik és tizedik osztályos diákokat bérmált Udvardy György megyéspüspök Dunaföldváron. A diákok felkészítő hittanórákon vettek részt Petkó Tamás plébános vezetésével, a bérmálást megelőző este pedig a főpásztorral találkoztak: csendes szentmisén és kötetlen beszélgetésen vettek részt.

Április 12-én, dr. Cserháti József megyéspüspök halálának napján a Pécsi Egyházmegye a székesegyház altemplomában tartott megemlékezést este 6 órától. A gyászmise keretében minden elhunyt pécsi püspökre emlékeztek.

Alapításának 25 éves évfordulóját ünnepli a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja. A jubileumról emléktábla-avatással, szentmisével és ünnepséggel emlékeztek meg Pécsett.

Április 10-én, vasárnap délelőtt Mohácson, a fél tizenegy órakor kezdődő szentmise keretében bérmálást tartottak a Fogadalmi templomban. A város katolikus iskoláinak tanulói is részesülhettek a szentségben, amelyet Ferenc pápa Isten ajándékának nevezett.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség