közösség

A nagyheti és húsvéti szertartásokon Udvardy György pécsi megyéspüspök a remény és a hűség gondolatát emelte ki a híveknek.

Évek óta hagyomány, hogy a Pécs-kertvárosi plébánia közösségei az utcán járják végig Jézus nyomán a keresztutat. Minden stációt egy plébániai közösség vállalt, az utolsó állomáson pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök vette vállára a kétméteres keresztet.

Tavaly húsvétkor imaszövetség alakult a pécsi egyházmegyében. Az elmúlt egy év során több mint háromszázan vállalták, hogy imádságaikkal csatlakoznak az egyházmegye küldetéséhez.

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség március 26-án 18.00 órára a Lyceum-templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

Virágvasárnap ismét bemutatják az ifjúsági passiót a Tettyén. Az élőszereplős szenvedéstörténetet idén is a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referatúrája szervezi Nagy Norbert ifjúsági referens vezetésével.

A lengyel pálos szerzetes a magyar érdemrend középkeresztjét kapta lelkipásztori szolgálata, és a magyar-lengyel barátság elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként.

Március 19-én tartotta névadójának, Szent Józsefnek az ünnepnapját a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpont.

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. A Pécsi Püspökség idén több programmal várja a családokat a közös ünneplésre.

A Bonyhádi Katolikus Közösség havonta rendez plébániai nyílt napot.

A négy éve befejezett külső felújítás után a templombelső is megújult Udvariban. A munkálatok befejezését követően március 11-én délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg az elkészült Nagyboldogasszony-templomot.

A Szent Egyed közösség nagyböjtben is keresi a szenvedés enyhítésének lehetőségeit.

Február 17-én délelőtt szentmisét mutattak be az elhunyt hajléktalanok emlékére az irgalmasok Szent Sebestyén vértanú templomában. A liturgiát, amely Miklós miséje néven vált ismertté, 7 éve a pécsi Szent Egyed közösség szervezi. Az eseményre azokat a hajléktalanokat hívják meg, akiket a közösség tagjai az év során Pécs különböző pontjain látogatnak.

Az előző év novemberében hozta nyilvánosságra a Szentszék azt a dekrétumot, amelyben Brenner János vértanúságának elismerése szerepel. Az egykor a szombathelyi egyházmegyében szolgáló Brenner Jánost május 1-jén avatják boldoggá, erre az eseményre hív mindenkit Székely János szombathelyi megyéspüspök, akinek levelét változtatások nélkül közöljük.

A Magtár Látogatóközpontban ünnepelte a házasság világnapját, egyben a házasság hetének kezdetét a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az ünnepre határon innen és túlról is szép számban érkeztek a három- vagy több gyermeket nevelő házaspárok.

A Pécsi Egyházmegye a Baranya megye területén működő plébániai és lelkiségi közösségek vezetőinek szervezett találkozót február 10-én délután a pécsi Dóm Kőtárban.

Idén február 13-án, a népi elnevezés szerint húshagyó kedden ér véget a farsang, a nagyböjtöt megelőző időszak.

Szerzetesekkel találkoztak középiskolás tanulók Pécsett, hogy az élethivatásról és a tervekről beszélgessenek. A megszentelt élet napján nem csupán a szerzetesi életformát ismerhették meg közelebbről a diákok, hanem a világi hivatásokhoz kapcsolódó elköteleződésről is véleményt alkothattak.

A malenkij robot áldozataira emlékeztek Siklóson január 27-én. A Siklósi Vár- és Múzeumbarátok Köre ezzel a rendezvénnyel minden évben emléket állít a kényszermunkára hurcolt áldozatoknak.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja a katolikus egyház a megszentelt élet napját. Ezen a napon az egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották, és szerzetesként tesznek tanúságot az evangélium mellett.

Taizé-i találkozón vettek részt a PécsiKatifi fiataljai Bázelben tavaly decemberben. A félszáz ifjú zarándok azért kelt útra, hogy a keresztény fiatalok között minél több szálon kialakulhasson a kapcsolat.

Védőszentjüket, Remete Szent Pált ünnepelték pécsi templomukban a pálos rend tagjai.

Vízkereszthez kötődik a házszentelés hagyománya, de az otthon megáldását beköltözés vagy nagyobb felújítás után, az év bármely időszakában lehet kérni.

Karácsony előtti hálaadásra és közös ünneplésre gyűltek össze a Máltai Szeretetszolgálat pécsi és régiós önkéntesei, a máltai intézmények és a modellprogramok munkatársai december 22-én.

Közel két évtizede különleges pásztorjátékkal készülnek karácsonyra a Pécs Donátus városrészében élő családok. Eleinte házról házra jártak a betlehemes darabbal, majd a Szent Donát-kápolnába hívták a nézőket. A cél hosszú évek óta ugyanaz: azok, akik egy helyen laknak, lelkiekben közösen készüljenek karácsony ünnepére.

A hajléktalanokat és a rászorulókat több szervezet is segíti az adventi és a karácsonyi időszakban. A tartós élelmiszer-, ruha- és melegétel-osztás mellett a lelki segítségnyújtással is enyhíteni próbálnak a nélkülözők terhein.

December 10-én a belvárdgyulai római katolikus hívek templomuk felszentelésének tizedik évfordulóját ünnepelték.

A szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodába járó gyerekek és szüleik idén is közösen készítették el az adventi koszorúkat. Hagyományosan énekkel, verssel, közös ünnepel vezették be a karácsonyvárás időszakát.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. A küldöttség tagját, Udvardy György pécsi megyéspüspököt Gedő Ágnes kérdezte tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.

Idén november 10-11-én tartottak kétnapos lelkigyakorlatot a pécsi egyházmegyei karitász önkénteseinek. Az együtt töltött hétvégén a tanulás, a tapasztalatszerzés, az információcsere és fejlődés mellett a feltöltődésé a főszerep.

A Szent Mártonhoz kapcsolódó néphagyományok különösen alkalmasak arra, hogy megismertessék az óvodás korú gyermekekkel a szent életét, miközben figyelmük az irgalmas cselekedetek gyakorlására irányul.

A Pécsi Egyházmegye a munkatársai és partnerei számára egész éves munkájukért köszönetképpen hangversenyt szervezett a Kodály Központban. Az évek óta hagyományos koncerten Kodály- és Mozart-darabok csendültek fel.

Sokunk számára az emlékezés és a látogatás idejét jelenti mindenszentek ünnepe és halottak napja. Azok, akik a pécsi köztemetőbe látogatnak és elcsendesülésre, imára vágynak, a temető Szent Mihály-kápolnájában elmélkedhetnek, amely mindenszentek ünnepének estéig nyitva áll.

Október 25-én Szent Mór pécsi püspökre, az egyházmegye társvédőszentjére emlékezik a Pécsi Egyházmegye. A 18.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálja a székesegyházban.

Találkozót szervez a Pécsi Egyházmegye a területén működő közösségek vezetőinek, hogy tapasztalataik megosztásával segítsék egymás szolgálatát.

Befogadó közösségek várják a plébániákon azokat a felnőtteket, akik kutatják az igazságot, közösséghez szeretnének tartozni, boldogabb és teljesebb életet szeretnének élni.

Szeptember 10-én délután a mindszentgodisai templom körüli téren sátrak várták a helyieket, akik a falunap és templombúcsú programjai mellett a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodája által kínált lelki töltődésen is részt vehettek.

A falubúcsúhoz kapcsolódva missziós napot szerveztek Mindszentgodisán Szűz Mária Szent Neve ünnepén. A rendezvényen a látványos színpadi produkciók mellett lelkiekben is gazdagodhattak az érdeklődők.

1009. augusztus 23-án alapította Szent István király a Pécsi Egyházmegyét. Az évfordulón különleges programok várták a Székesegyház látogatóit, a napot püspöki szentmise és a Magtár Kávézó és Étterem megáldása zárta.

1767-ben épült fel a pécsváradi Nagyboldogasszony Plébániatemplom, a szentelés 250. évfordulóján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Mária mennybevételének ünnepén Máriagyűdön a sérültek, a családok és a nyugdíjasok búcsúját tartották. A szabadtéri oltárnál bemutatott püspöki szentmisére többszázan érkeztek, nem csupán a környékbeli településekről, de a budapesti Szent Mihály plébániáról is.

A Szent István király által alapított egyházmegyék közül a pécsi az egyetlen, amelynek az alapítási dátumát napra pontosan ismerjük: ez 1009. augusztus 23-a.

A Pécsi Egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóotthona minden évben augusztus 10-én tartja a hagyományos Lőrinc-napi búcsút. Az otthon lakói, hozzátartozóik és meghívott vendégeik a diakónus emléknapját hálaadó szentmisével ünnepelték, amelyet Kvanduk Frigyes általános helynök mellett Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök, Kele Pál címzetes apát, nyugalmazott plébános és Keresztes Andor máriagyűdi plébános atya mutatott be.

A teveli római katolikus templom idén ünnepli felszentelésének kétszázhúsz éves évfordulóját.

A Szent Jakab apostol július 25-i emléknapját megelőző vasárnap zarándoklatot és búcsút szervez a pálos rend a Jakab-hegyi kolostor romjaihoz.

Negyven éve, 1977. július 13-án a Pakson szolgáló pap, Balogh Antal Gerjenben életét vesztette, amikor diákját mentette ki a Dunából. Az önmagát feláldozó atyára emlékeztek a Tolna megyei településen halálának negyvenedik évfordulóján.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 júniusából.

Zarándoklattal erősítették és tették élővé a kapcsolatot a bátai és környékbeli hívek a garamszentbenedeki kegyhellyel.

Július 8-án a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban beiktatták a Szombathelyi Egyházmegye új főpásztorát, Székely Jánost, korábbi esztergom-budapesti segédpüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnökét.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség