advent

Advent második hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

Advent második hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetén, december hónap első csütörtökén a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Szent Erzsébet Plébánián.

Advent első hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Advent első hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A kórházlelkészség munkatársai advent 1. vasárnapja előtti pénteken meglátogatták a szekszárdi Balassa János Kórházat és a Pécsi Gyermekklinikát, hogy felajánlják imádságos szolgálatukat az egészségügyi dolgozók és a betegek érdekében.

Advent első hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének szerdáján Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetének keddjén Dr. Kajtár Edvárd atya, a pécsi Székesegyház plébánosa mutatta be a hajnali szentmisét.

Advent első hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatta be hajnali szentmisét.

Advent negyedik hetének hétfőjén, az utolsó hajnali szentmisét Nyúl Viktor pasztorális helynök és Zajácz Gábor görögkatolikus parókus celebrálta.

Az advent utolsó előtti hajlani szentmiséjét a Pécsi Székesegyházban Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatta be. A tematikus rorátén „Mindnyájan egy Test és egy Lélek legyünk Krisztusban.” mottóval prédikált.

Advent harmadik hetének péntekén Dallos Tamás jegyző, püspöki szertartó celebrált hajlani szentmisét a Pécsi Székesegyházban. Homíliájának alapjául a „Szedjétek össze a maradékot!” (Jn 6, 13) igerész állt.

December 19-én a hajnali szentmisét Udvardy György veszpérmi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatta be a Pécsi Székesegyházban.

Advent harmadik hetének szerdáján a hajnali szentmisét Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatta be a Pécsi Székesegyházban. Homíliájának kiindulópontja a tanítványok Jézushoz feltett kérdése volt: „Hol készítsük el neked a húsvéti lakomát?” (Mt 26, 17).

Advent harmadik hetének keddjén a hajnali szentmisét Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész mutatta be. Homíliájának központjában a papság és az Eucharisztia kapcsolata állt, a „Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14, 16) igére alapozva.

Advent harmadik vasárnapján a Cappella Quinqueecclesiensis koncertjével zárult a Pécsi Egyházmegye által szervezett ünnepi programsorozat. 

Advent harmadik hetének hétfőjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatta be a hajlani szentmisét. A Pécsi Székesegyházban ezúttal a Rómaiakhoz írt levél egy igéjére alapozva (Róm 12, 1) hallhattak elmélkedést a hívek: „Adjátok testeteket élő, szent Istennek tetsző áldozatul.”

LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség