PTE

A Pécsi Tudományegyetem Centenáriumi programsorozatának részeként Pécs zenei élete 1923-tól napjainkig címmel rendeztek konferenciát október 14-15-én a Művészeti Kar Liszt Ferenc Hangversenytermében, melynek előadásai az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözése óta eltelt időszak, az elmúlt 100 esztendő jelentősebb zenei eseményeit elevenítették fel. A konferencia védnöke Felföldi László pécsi megyéspüspök volt.

A Pécsi Püspökség Magtár Kávézója péntek és szombat este egész nyáron meghosszabbított nyitva tartással (9.00-22.00), májustól augusztusig pedig koncertekkel, szabadtéri filmvetítéssel és színházi előadással várja az érdeklődőket. A programokon való részvétel ingyenes.

2019 januárjától a Pécsi Egyházmegyében is szervezett keretek között fog zajlani a kórházlelkészi szolgálat – erről írt alá együttműködési megállapodást a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Tudományegyetem pénteken délelőtt.

A Pécsi Egyházmegye pályázatot hirdetett a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tanító és óvodapedagógus hallgatói számára.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is októberben zajlik országosan a Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat, amelyhez a Pécsi Egyházmegye is ingyenes programokkal csatlakozik.

Szeptember 10-én közös Veni Sancte szentmisével indította a 2018/19-es akadémiai évet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem.

Pécs város hagyományosan szeptember 1-jén adja át elismeréseit azoknak a polgároknak, akik különböző területeken végzett szolgálatukkal hozzájárulnak a közösség fejlődéséhez. Tavaly óta pedig ezen a napon országosan is a felsőoktatást ünnepeljük, a Pécsi Tudományegyetem alapítására emlékezve.

2018. július 6-án főpásztori áldást kaptak a végzős gyógyszerészhallgatók a pécsi székesegyházban. Udvardy György pécsi megyéspüspök a hivatás erejéről beszélt az avatásuk előtt állóknak.

2018. június 28-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak püspöki áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György pécsi megyéspüspök Isten kegyelmét kérte a medikusok jövőbeni munkájára.

Az évek óta sikeresen működő hagyományos nagyböjti élelmiszergyűjtés lezárult, de az élelmiszerek szétosztása a rászoruló családok között még folyamatosan zajlik a húsvéti időszakban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. A küldöttség tagját, Udvardy György pécsi megyéspüspököt Gedő Ágnes kérdezte tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.

Minden hónap egy-egy keddjén angol nyelvű szentmisére várják a híveket a pécsi Pius templomban. A jellemzően egyetemi hallgatók szívesen vesznek részt a szertartáson. A nyelvi akadályok miatt ugyanis számukra a magyar nyelvű misék nem érthetőek. A vallási élet a közösséget is építi, a szervezők ebben is támogatják az otthonuktól távol tanuló fiatalokat.

Pécs sikerrel pályázott az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjra, így elnyerte a „Tanuló Város" címet. Ennek keretében szeptember 15-én a megyeszékhelyen megrendezik az I. Tanuló Fesztivált, amelynek gazdag programkínálatában az érdeklődők több helyszínen bepillantást nyerhetnek a Pécsi Egyházmegye által kínált oktatási és nevelési lehetőségekbe is.

2017. szeptember 11-én este 18.00 órakor tanévnyitó szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüpsök a Székesegyházban. A Veni Sanctera nemcsak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem hallgatóit, oktatóit, dolgozóit és a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjait hívják, hanem mindazokat, akik a következő tanévre a Szentlélek erejét kérik munkájukhoz.

A Pécsi Tudományegyetem alapításában nagy szerepe volt az egyháznak. A 650. évforduló kapcsán Nagy Lajos királyt és Vilmos középkori pécsi püspököt ábrázoló szoborkompozíciót avattak, amely a székesegyház északi oldala és a középkori egyetem közötti sétányon kapott helyet.

A Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából szeptember 1-jén avatják fel Nagy Lajos király és Vilmos püspök szobrát, Kotormán Norbert szobrászművész alkotását. A szoboravatást követően ünnepi szentmise lesz a Székesegyházban.

2017. június 30-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte hivatásukra és egyesével megáldotta a jelenlévő medikusokat.

Páva Zsolt Pécs polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora adta át, Udvardy György pécsi megyéspüspök pedig megáldotta kedden délelőtt a Széchenyi téri PTE InfoPontot. Az eseményen arról is tájékoztattak, hogy a város, az egyetem és az egyházmegye is színes programokkal készül a pécsi egyetemalapítás 650. jubileumi évében.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karával, így kibővült azon természettudományi szakok köre, amelyekkel párban lehet elvégezni a hittanár-nevelőtanár szakot.

Jövőre lesz 650 éves a Pécsi Tudományegyetem. Még tavaly novemberben együttműködési megállapodást írt alá Udvardy György megyéspüspök, Páva Zsolt polgármester és Bódis József, az egyetem rektora, annak jegyében, hogy minőségi programsorozattal ünneplik meg a jubileumot.

2017. szeptember elsején ünnepli alapításának 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem.

Erdő Péter bíboros Egészségügyi témák a középkori egyházjogban címmel tartott előadást az Egészség-Akadémia programjának keretében a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában.

Péntektől számítva éppen 650 nap múlva ünnepli alapításának jubileumi, 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség