A Szent Mártonhoz kapcsolódó néphagyományok különösen alkalmasak arra, hogy megismertessék az óvodás korú gyermekekkel a szent életét, miközben figyelmük az irgalmas cselekedetek gyakorlására irányul.

dombovar2
A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában már a november 11-ét megelőző hét is a Márton-ünnep jegyében telt: ludas, libás mondókáktól, daloktól, játékoktól volt hangos az óvoda. A gyerekek a hét folyamán megismerkedtek Szent Márton legendájával, a jeles naphoz kötődő népszokásokkal, hiedelmekkel, időjóslásokkal, népi rigmusokkal. Lampionok, lámpások, készültek, perectésztából „libanyak” sült, Szent Mártonról szóló alkotások díszítették az óvoda falait. November 9-én énekszóval, világító kis lámpásokkal vonultak az belvárosi templomhoz, ahol Fekete-Dávid Éva hitoktató idézte fel Márton püspök életét a szülőknek és gyerekeknek. A német nemzetiségi csoportba járó óvódások tánccal gazdagították november 13-án a Tinódi Házban hagyományosan megrendezett Szent Márton napi városi, német nemzetiségi gálaműsort.

A szekszárdi óvodások is megemlékeztek Szent Mártonról. A Szent Rita Katolikus Óvodába járó gyermekek az óvodapedagógusok segítségével készítették el kis lámpásaikat. A nagycsoportosok előadták Szent Márton életének rövid legendáját, amit a középsősök és a kicsik mondókás játékai színesítettek, majd a meggyújtott kis lámpásokkal, énekelve, mondókázva körbejárták szüleikkel az óvodát. Visszatérve az udvarra libazsíros kenyér, meleg tea, sütemény, pogácsa várta őket.

szent mor3

A pécsi Szent Mór óvodában november 10-én délután emlékeztek Szent Mártonra, az adakozóra, vigasztalóra, jótevőre.

Az óvoda pedagógusai már november elején elkezdték a gyerekek felkészítését az ünnepre a lámpások készítésével. Mindegyik korosztály az életkori sajátosságainak megfelelően ismerkedett a szent életével, példaértékű cselekedeteivel, a nagycsoportosok itt is eljátszották az ismert legendát. A pécsi óvodában hagyományosan a családokat hívják az ünnepre. Idén is a hangulatosan feldíszített udvaron gyülekeztek az óvodába járó gyerekek szüleikkel, testvéreikkel, majd együtt gyújtották meg a kis lámpásokat, teát, libazsíros kenyeret fogyasztottak. A szeretetvendégség után Geiszelhardt Sára, a Pécsi Katifi önkéntese gitárkíséretével énekelve hívták közelebb az óvónők a gyerekeket és a szülőket, hogy Nagy Norbert atya megáldja a kis lámpásokat. Az óvoda püspöki biztosa hangsúlyozta, hogy a világító gyertyaláng Jézushoz vezet. Közös imádsággal zárult az óvodai program, majd a közösség együtt indult a belvárosi templomba, ahol Kajtár Edvárd plébános Szent Márton történetét ismertette az óvodásokat megszólító módon. Az oltárhoz érkezve a gyerekek Márton példája nyomán odaadhatták jelképes kis köpenyük felét Jézusnak.

komlo1
A komlói Szent Bernadett Tagóvoda idén nemcsak az óvodába járó gyerekeket és családjaikat várta Márton-napi ünnepségére. Vendégek voltak a Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola leendő tanítónői, első-második osztályos tanulói, szüleik, alsós-felsős pedagógusok, a Szent Borbála Idősek Otthona ellátottai, gondozói, és a leendő óvodások is. Az iskola udvarán felállított sátorban az óvodások tánccal, énekkel köszöntötték Mártont, majd a hozzájuk csatlakozott kisiskolásokkal együtt lámpásokkal tettek sétát a belvárosban.

A vendégeket Ormándlaky Dalma, a katolikus iskola igazgatója köszöntötte, beszélt a Márton-napi szokásokról, valamint ehhez kapcsolódóan az óvoda két csoportjában folyó német nyelv-oktatásról.