A megújult kurdi templom-toronysisakot a templom védőszentjének ünnepén áldotta meg Udvardy György megyéspüspök.

DSC01059A Baranya és Tolna megye határán álló Kurd településének már a középkorban is volt temploma, amely azonban a török hódoltság alatt romos állapotba került. Erről tanúskodnak azok a 18. század eleji egyházlátogatási jegyzőkönyvek, amelyek több tolnai és baranyai településsel együtt említik Kurdot, ahol romba dőlt középkori eredetű templom található. 1765-re azonban a hívek áldozatos munkája révén a romokból új templom emelkedett, amelyet Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szenteltek.
Az évszázadok során többször renoválták a kurdi templomot, legutóbb néhány évvel ezelőtt erősítették meg a tornyot, de ez kevésnek bizonyult. Tavaly ősszel kezdődtek meg a munkálatok, amelyek során a toronysisakot teljes egészében újjáépítették, tavaszra már elkészült az új, horgonylemez burkolattal ellátott toronysisak. A megújult épületrészt a templom búcsúján, Szent Lőrinc ünnepét követő vasárnap áldotta meg Udvardy György megyéspüspök.

A főpásztor az evangéliumi részlet, a búzamag törvénye (vö. Jn 12,24) kapcsán az egymásért vállalt felelősségről, a másik ember és a közösség szolgálatáról beszélt a híveknek. „Amikor egy közösség szolgálatára vállalkozik valaki, azáltal mások élete gazdagodik. Amit én áldozatként bele teszek a közösség életébe, az mások életét gazdagítja.” - fogalmazott, majd hozzátette, hogy a búzamag törvényének erejét igazán a szentmisében tapasztaljuk meg. Krisztus az eucharisztiában táplál minket és odáig megy az önfeladásban, hogy elveszíti a saját életét értünk, azért, hogy mi élni tudjunk. Bárki, aki lemondva önmagáról másokat szolgál, és ezt szabadon, örömmel teszi, látszólag elveszíti az életét, valójában azonban az élete kiteljesedik. „Ezt a krisztusi törvényt hatékony jel formájában jeleníti meg a templom: olyan jó volt látni idefele jövet, hogy a domb mögül előbukkant a templom megújított tornya. Szép, figyelemfelhívó. Felhívja a figyelmünket Isten jóságára, arra, hogy Isten szolgálja az ember üdvösségét, arra, hogy itt van egy hajlék, amely hajlékban az Isten jelen van. És Isten nem fél attól, hogy elvész az élete, hogy kisebb lesz. Éppen az isteni tulajdonságot fedezzük fel magunkban, amikor életünk a szolgálat révén elkezd gazdagodni.”

DSC01091

A megyéspüspök prédikációjában megemlékezett azokról az előttünk élő testvéreinkről, akik saját hitükkel, szolgálatukkal, életpéldájukkal felépítették ezt a templomot, valamint azokról is, akik anyagi áldozataik, szakmai tudásuk, szolgálatuk révén fenntartják. Emlékeztetetett arra is, hogy „a hajlék, a kőből épült ház akkor igazán ékes, ha benne az ember dicsőíti az Istent.”

Végül arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak azért, hogy a búzamag törvényének hitében, egymásért felelősséget vállalva, egymást szolgálva időről időre megteljen ez a templom, mert akkor lesz teljes az életünk.

Fotó: Müller Györgyi
További képek az eseményről itt.