Az újonnan alakuló Pécs-kertvárosi Szent II. János Pál pápa plébánia első rendezvényét ünnepelték advent második vasárnapjának előestéjén.

{youtube}rJnSYnjnzDA{/youtube}

Kövesi Ferenc kerületi esperes, szervezőlelkész az Úr közelségéről beszélt köszöntő beszédében Izajás próféta szavával élve: „Itt lesz. Nemcsak egy estére, nemcsak szenteste, hanem itt lesz mindig. Milyen öröm, hogy itt lesz a kápolnában, majd a templomban, hogy jel lesz ez a kápolna. Találkozási hely az Istennel, találkozás egymással. A remény jele lesz, a jövő reménye.”

vlcsnap 2018 12 13 14h24m59s048

Udvardy György megyéspüspök köszöntő beszédében az egymásra figyelés, a közösség fontosságáról beszélt. „Azt látjuk, hogy az Isten úgy jön közel az emberhez, hogy az ember megy közel az emberhez. Erre készülünk most, és ezt a kettős élményt az Isten közelségének a várását és az egymás közelségének a megtapasztalását éljük meg és kezdjük meg most az adventben, az egyházi év kezdetén, mintegy új kezdetet is jelentve az itt élő emberek számára. Szeretnénk itt Istent közelebb hozni mindenkihez. Szeretnénk, hogyha ez az isteni közelség embereken keresztül, hívő elkötelezett embereken keresztül, az ő példájukon keresztül, segítségükön, imáikon keresztül jutna el mindenkihez, aki itt a környéken lakik.” – fogalmazott a főpásztor.

Bukszár Márta a Pécsi Nemzeti Színház operaénekese az Ave Maria című dalt énekelte el. Ezt követően adventi énekeket énekeltek a hívek a Gesztenyés közösség közreműködésével, miközben Udvardy György és Kövesi Ferenc meggyújtotta az adventi koszorú gyertyáját.

vlcsnap 2018 12 13 14h24m16s010

A hívek örülnek az új plébánia létrejöttének és reménnyel várják a kápolna és a plébánia elkészülését, tudtuk meg Mánfainé Timitől, aki a helyi közösség tagja.
„Nagyon-nagyon örülünk, hogy Ferenc atya fogadott minket és közösen dolgozhatunk majd itt. Ez egy új közösség otthona lehet számunkra és nagyon örülünk, hogy fiatalokként is részt vehetünk ebben a készülődésben, ebben a folyamatban, nagyon hálásak vagyunk.” –mondta Balogh Zita egyetemista a helyi fiatalok képviseletében.

vlcsnap 2018 12 13 14h27m23s090

Az új plébánia és templom gondolatát Pavlekovics Ferenc, Pécs-kertvárosi plébános vetette fel, mely ezzel az ünnepséggel talán első legnagyobb mérföldkövéhez érkezett a megvalósulás útján. A több mint hetvenezres lakosságot számláló városrészben egy plébánia működik, így ez az ország legnagyobb plébániája. A plébános átgondolta a helyzetet és ennek következtében javasolta egy új plébánia létrehozását a városrész másik felében, hogy a pasztorális feladatokat hatékonyabban és mindenkinek elérhető távolságban tudják biztosítani.

„Azt látom, ahogy járom itt ezt a városrészt, hogy nagyon igénylik az emberek, hogy meg legyenek szólítva. Ez az épület presszó, kocsma utoljára pedig élelmiszerbolt volt. Amikor legutóbb elmondtam, hogy mi lesz ebből az épületből, akkor nyugodt szívvel mondták, hogy végre valami komoly dolog is lesz itt, Kertvárosban. Merem remélni, hogy ez itt tényleg a remény háza is lesz, a jövő reményének a háza.” – fejtette ki Kövesi Ferenc szervezőlelkész.